Szürreális teszt, amiből kiderül, hogy mennyire félünk a jövőtől

Svájci pszichológusok szerint könnyen kideríthetjük, hogy építjük az életünket, vagy sodródunk az árral.
A jövő kifürkészéséhez számos technikát ismerünk, hiszen az emberek az ősidők óta vágynak arra, hogy valamilyen útmutatást kapjanak, ám nem mindenki olyan bátor, hogy bele merjen pillantani a sorsa alakulásába, mert fél attól, amit megtudhat.

A jövőhöz fűződő viszonyunkat nagyban befolyásolja a személyiségünk, ezért egy svájci pszichológuscsoport összeállított egy szürreális tesztet, amiből könnyen kideríthetjük, hogy építjük-e az életünket, vagy csak sodródunk az árral.

Válasszunk egy lapot az alábbi képről, majd olvassuk el, hogy mit mond rólunk a választásunk!szürreális1. Ha a legelső lap mellett döntöttünk, akkor a svájci pszichológusok szerint olyan emberek vagyunk, aki az élete minden percét előre megtervezi. Ezzel a szokásunkkal egyfelől meghatározzuk a céljainkat, másfelől minden pillanatra komoly terveket kovácsolunk, amelyeket kemény munkával valósítunk meg.

Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy mit várunk az élettől, ám legyünk óvatosak, mert túlhajszolhatjuk magunkat, ha nem foglalkozzunk a pihenéssel! Ne merítsük ki a testünket és a lelkünket, hiszen amikor átszakítjuk a célszalagot, akkor kelleni fog az erő ahhoz, hogy a magasba emeljük a serleget.

2. A második szürreális lap szerint olyan személyiségek vagyunk, akinek konkrét elvárásai vannak az élettől, de rettegünk attól, hogy nem találjuk meg annak a módját, hogy ezeket megvalósítsuk. Amennyiben az egyik elképzelésünk kudarcba fullad, akkor a jövőnket teljes sötétségben látjuk.

Jegyezzük meg, hogy nem kell félnünk az ismeretlentől! Ha esetleg egy tervünk csődöt mond, akkor azt ne érezzük a világ legnagyobb csapásának, hanem okoljunk a hibánkból, és tanuljuk meg, hogy a jövő tőlünk függ! Ne aggódjunk, mert amikor van egy célunk, akkor biztos, hogy van odavezető út is!

3. A svájci pszichológuscsoport szerint, ha a harmadik szürreális lapot választottuk, akkor tanácstalanul, gyakran céltalanul bolyongunk az életben, amiben egyik nap jön a másik után, de mi nem tudjuk, hogy mihez kezdjünk magunkkal.

Jellemző ránk, hogy nem találjuk az utunkat, sőt, néha egyenesen rettegünk a jövőtől, hiszen félelmet kelt bennünk a gondolat, hogy nem tudjuk, hogy mi vár ránk. A problémákat egy olyan nagy útvesztőnek látjuk, amiből nincs kiút.

Szerencsére még nincs veszve semmi, mert abban az esetben, ha apró célokat tűzünk ki magunk elé, akkor sikerélményekben lesz részünk, ez pedig elég önbizalmat ad, hogy ne féljünk a jövőtől. Jegyezzük meg, hogy a jövőt a jelenben alakítjuk!

4. Az utolsó szürreális lap azt mondja el rólunk, hogy fogalmunk sincs arról, hogy mit várunk az élettől. Valószínűleg úgy gondoljuk, hogy jó ez így, ahogy van, mert az élet ennyit kínált fel nekünk. Kedvünkre van, hogy sodródunk az árral, ám arra azért törekszünk, hogy tartalmasan töltsük a napokat. Szeretünk a mának élni, pedig ennél sokkal jobb lenne, ha egy kicsit a jövővel is foglalkoznánk.

Legyen egy 5-10 éves tervünk, mert ezzel egyrészről irányt adunk az életünknek, másrészről élvezhetjük a mindennapok kihívását. A svájci pszichológuscsoport szerint lelkileg akkor fejlődhetünk a legtöbbet, ha élvezzük az adott napot, de közben várjuk a jövő rejtelmeit.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nyári angyalüzenet

Nyári angyalüzenet

Mit tanácsolnak az angyalok az évszakra?

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Így alakulhat az anyagi helyzeted 2026 nyarán!

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Ezen a változáson eshetsz át 2026 nyarán

Az általad választott lap alapján kapod meg a jóslatot.

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi lesz a legfontosabb feladatod a napokban?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mi kap hangsúlyt a hét utolsó két napján?

Nyári jóslat

Nyári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika az évszakra!

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Ez lehet a május legfontosabb eseménye

Miről lehet emlékezetes a hónap?

Májusi számmisztika

Májusi számmisztika

Így alakulhat a hónap a számok szerint!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Ebben az örömteli eseményben lehet részed.

Húsvéti tojás jóslat

Húsvéti tojás jóslat

Az általad választott tojás alapján kiderül, hogy milyen lehet a tavaszod.

http://ujhazak.com