Tavaszi szerencsét hozó mágiák

Vonzd be a szerencsét és bőséget a négy varázslat bármelyikével!Ha szeretnéd bevonzani a szerencsét az évszakban, akkor bátran végezd el az alábbi tavaszi szerencsemágiák bármelyikét. A varázslatokat bármelyik nap elvégezheted, de a legcélszerűbb, ha ezt növő hold idején, csütörtökön teszed meg. A szertartások végén mindig mondj köszönetet azoknak, akiknek a segítségét kérted, valamint előre meghálálhatod nekik a támogatást például egy kis süteménnyel!

Legyen nyulam varázs: Ahhoz, hogy ezt a tavaszi szerencsevarázslatot elvégezd, szükséged lesz 1 fehér gyertyára, virágokra, 1 nyúl szimbólumra, ásványvízre vagy folyóvízre és vázára.

Ha előkészítetted a kellékeket, akkor gyújtsd meg a gyertyát, és így szólj:

„A tavaszi nap fénye rám mosolyog, szerencsét hoz, ha úgy kívánom.”

Most fogd a vizet, amit tölts a vázába úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

„A tavaszi eső aranyat hoz, szerencsém lesz mindenben, amikor csak elázom.”

Ezután tedd a virágokat a vázába és mondd el a következő varázsszavakat:

„Kinyíltak a tavaszi virágok, így szökkenek szárban az én kívánságaim.”

Végül helyezd el a nyúl szimbólumot az egyik virágra akasztva, miközben így szólj:

„A nyúl a szerencse hírnöke, hozzon hát nekem sokat belőle, legyen nyulam ma és egész tavasszal!”

Ha ezzel is kész vagy, akkor végeztél is. A dolgod most már csak annyi, hogy hagyd a dekorációt az oltárodon addig, amíg el nem hervadnak a virágok. Amikor ez megtörtént, akkor öntsd ki a vízzel együtt valahol a természetbe.

Tavaszi szellő hozzon nekem jó szerencsét varázs: Ha ezt a tavaszi szerencsét hozó mágiát szeretnéd elvégezni, akkor szükséged lesz 13 zöld gyertyára, mézre, fahéj, bazsalikom és kapor füstölőre, 1 arany vagy zöldköves ékszerre, ásványvízre és a kedvenc virágod szirmaira.

A kellékek előkészítése után kend be mézzel a gyertyákat, majd gyújtsd meg azokat és füstölj bazsalikommal, fahéjjal és kaporral! A választott ékszert, ami mindenképpen nemesfém vagy ásvány legyen, helyezd el az oltárod közepén.

Most mondd el az alábbi varázsigét:

„Tündéranyák, Mab, Danu és Deae Matres, nézzetek ide bajba jutott gyermeketekre és küldjetek neki jólétet és bőséghez a mindennapi megélhetéshez és hogy megoszthassam szeretteimmel. Tegyetek áldást eme ékszerre, hozzon nekem szerencsét, hogy sose keljen hiányt szenvednem semmiben. Áldjátok meg a természet és a négy elem erejével, hozzon nekem annyi jót, amennyit csak elbírok!”

A varázsszavak után emeld fel az ékszert, amit tarts a gyertya lángja fölé, de óvatosan, nehogy megsérüljön és te se égesd meg magad! Ezután hints egy kis ásványvizet az ékszerre, amit aztán húzz végig a füstölő felett, majd tedd vissza az oltárodra, ahol takard be a kedvenc virágod szirmaival. Az ékszert már másnap felveheted.Ki a régivel, be az újjal varázs: Ha ezt a tavaszi szerencsevarázslatot választod, akkor szükséged lesz 1 fehér gyertyára, 1 seprűre/porszívóra, zsálya füstölőre és sóra.

Ha megvannak a kellékek, akkor gyújtsd meg a gyertyát a nappalidban, majd kezdj söprögetni vagy porszívózni az otthonodban, méghozzá az óramutató járásával azonos irányban úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

„Ki a régivel, be az újjal, kiűzöm otthonomból és életemből a sötét felhőket, balszerencse menekülj, nincs itt számodra hely. Tűnj el, tűnj el, menj el, mert itt csak a jó szerencsének van helye!"

Amikor végeztél, akkor el kell ásnod az összesöpört vagy porszívózott koszt. Ha elástad, akkor szórj rá egy kis sót, miközben így szólj:

„Kint a régi, bent az új, megérkezik hozzám a jó szerencse és egész tavasszal kísér utamon.”

Ezután csak annyit kell tenned, hogy zsálya füstölővel körbejárod a lakásodat az óramutató járásával azonos irányba úgy, hogy közben elmondod az alábbi varázsigét:

„Fényt, örömet, szerencsét és szeretetet viszek otthonom és életem minden sarkába.”

Amikor kész vagy az otthonod körbe füstöltésével, akkor végeztél is.

Bőségteremtő ceremónia: Ahhoz, hogy ezt a varázslatot elvégezed, először el kell döntened, hogy milyen formában szeretnéd, hogy rád találjon a bőség. Lehet ez új munka, lehetőség, vagy például szerencse.

Ha elhatároztad, akkor lehetőleg ebédelj együtt a szeretteiddel vasárnap. Ha ez nem kivitelezhető, akkor egyedül ebédelj, úgymond „gazdagon”, és készülj úgy, hogy az a napod a bőség jegyében fog telni.

Ennek érdekében legyen sok étel-ital, édesség, valamint frissen szedett virág az asztalodon, amire szórj bőséget jelképező magvakat. Az egész lakásodban helyezz el olyan tárgyakat, amelyek a szerencsét szimbolizálják.

Amikor aznap leszáll az éj, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„Láthatod Sors Keze, én így képzelem a bőséget. Van mindenem, mire szükségem van és őszinte szívvel oszthatom meg azzal, akivel akarom. Biztosítsd hát nekem mindennapra a jólétet azzal, hogy… (itt fogalmazd meg a saját szavaiddal, hogy mire lenne szükséged a bőséghez) és meglásd, nem leszek hálátlan azután se!”

A varázsszavak után égesd el egy papírdarabon a varázsigét, aminek hamvait szórd a szélbe. Ha ezzel kész vagy, akkor végeztél is.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com