Temető volt a szellemjárta Cheesman Park

Amerika egyik legkísértetiesebb parkjában, furcsa szomorúságot éreznek a látogatók, akik közül sokan suttogó, nyöszörgő hangokat is hallanak.cheesmanA Colorado államhoz tartozó Denverben található a Cheesman Park, ami kiérdemelte az USA egyik legkísértetiesebb helye címet. A park eredetileg olyan temető volt, ahol a bűnözőket, szegényeket és a himlőben meghalt embereket temették el.

1893-ban úgy döntött a város vezetése, hogy a sírkert egy részét parkká alakítják, ezért néhány holttestet kiástak, és elvittek, ám nem az összest, hiszen még legalább 2000 ember maradványa pihen a földben, vagyis csak pihenne.

cheesman2A Cheesman Parkban ugyanis számtalan furcsaság történik, ahogy leszáll az éj. Az első szellem 1893-ban bukkant fel az egyik sírásó előtt. A félelmetes találkozó után, az illető soha többé nem ment vissza dolgozni a parkba, ami egész héten, hajnaltól este 11 óráig, nyitva van.

Később a látogatók is furcsaságokról számoltak be. Ők rejtélyes hangokat hallottak a park felől, főleg abban az időszakban, amikor el akarták távolítani a sírokat. Később nyöszörgés, suttogás zavarta meg az emberek nyugalmát. A szemtanúk arról is beszámoltak, hogy szomorúság fogja el őket, ha belépnek a parkba, és holdfényes éjszakákon nehezükre esik felállni a fűről, mert olyan érzésük van, mintha valami ott akarná tartani őket.

Akadtak olyanok is, akik arról meséltek, hogy esténként felbukkan egy gyerek, aki a parkban játszik, míg egy női szellem magányosan énekel, majd a távolban eltűnik.

(Forrás: bizzariummagazin)

Hozzászólások

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Miről maradhat emlékezetes az év?

http://ujhazak.com