Temetőben kapták lencsevégre a szellemet (Kép)

Hátborzongató, 175 éves sírkertben fotózott a Sydney South West Paranormal Investigators csapat, amelynek sikerült megörökítenie egy fehér, áttetsző alakot.gostAmikor szellemre szeretnénk vadászni, akkor erre a legjobb esélyünk a több száz éves épületekben és temetőkben van. Jól tudja ezt a Sydney South West Paranormal Investigators elnevezésű csapat, akik paranormális jelenségek, tehát szellemek után kutatnak.

A paranormális nyomozók legutóbb a St. Bartholomew templomban és annak a 175 éves temetőjében vadászott az itt rekedt lelkekre. A csapat bátorságát jól mutatja, hogy a sötét éjszakában, közel 300 képet készítettek, a szellem nélkül is hátborzongató, helyszínen.nghostAmikor a paranormális nyomozók átnézték a felvételeket, akkor szabályosan elállt a lélegzetük, hiszen a 209. képen feltűnt egy olyan alak, ami leginkább egy szellemre hasonlít. A fehér, áttetsző figura csak ezen az egy fotón szerepel, mert a következőn már nyoma sincs.

A két kép a templom figyelmét is felkeltette, ezért feltöltötték azokat a Facebookra. Az, hogy vajon ki, vagy mi lehet az árny, senki sem tudja.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A keresztnevedben rejlik a lelki egyensúlyod titka

A keresztnevedben rejlik a lelki egyensúlyod titka

Mit árul el rólad a számmisztika?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

Júliusi Tarot jóslat

Júliusi Tarot jóslat

Mit üzen a jóskártya?

Júliusi lehetőségek

Júliusi lehetőségek

Milyen út nyílhat meg előtted a hónapban?

Júliusi jóslat

Júliusi jóslat

Ezt üzenik a számok a hónapra!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mi határozhatja meg a hét utolsó két napját?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Az általad választott lap alapján kiderülhet, hogy mit hoz a hét utolsó két napja.

Júniusi döntés

Júniusi döntés

Milyen válaszút elé kerülhetsz a hónapban?

Júniusi számmisztika

Júniusi számmisztika

Mire számíthatsz a hónapban a születésed dátuma alapján?

Nyári angyalüzenet

Nyári angyalüzenet

Mit tanácsolnak az angyalok az évszakra?

http://ujhazak.com