Teremts magadnak szerelmet vagy bőséget a rúnák segítségével!

Gyorsan és könnyen elvégezhető mágiák párkeresőknek, párkapcsolatban élőknek és anyagi jólétre vágyónknak!Ha úgy érzed, hogy a párkapcsolatodban, vagy a párkeresésben szükséged lenne egy kis égi segítségre, vagy a bőség megteremtéséhez vennéd igénybe a varázslat erejét, akkor bátran próbáld ki az alábbi rúnamágiák bármelyikét!

Rúnamágiák, amelyekkel a szerelmi életeden javíthatsz!

Napi rituálé az új szerelemért: Ha párt keresel, akkor ezzel a rúnamágiával Freya istennő segítségét kérheted. A varázslatot kezdd azzal, hogy készítesz egy kis oltárt az istennőnek. Az oltárra helyezz el egy Freyját ábrázoló képet vagy szobrot és naponta egy pohár vizet, amibe naponta dobj egy Gebo rúnát ábrázoló cetlit.

Emellett tégy az oltárra egy rózsaszín gyertya, amit naponta gyújts meg arra a kis időre, amíg imádkozol az istennőhöz, akit a saját szavaiddal kérj meg, hogy segítsen neked új szerelmet találni. Az ima után idd meg a vizet, majd feküdj le aludni! Reggelente vagy napközben tégy virágot az oltárra. A virág lehet bármilyen fajta, viszont ügyelj arra, hogy friss legyen!

Ha Freya helyett más isten segítségét kérnéd a párkereséshez, akkor nyugodtan megteheted, de minden esetben tégy ajándékot az oltárra a hálád jeleként, vagy legalább köszönd meg az adott isten segítségét minden rituálé végén!Új szerelem meginvitálása: Ezt a gyors és könnyű rúnamágiát párkeresés céljából végezheted el pénteken, növekvő hold idején! Ha ezt a rúnamágiát választottad, akkor vegyél elő egy rózsaszín gyertyát, amibe karcold bele a fenti képen látható rúnát, majd kend be mézzel és szórd meg chilivel, fahéjjal és rózsaszirmokkal!

Ezután tégy öt rózsakvarcot a gyertya köré, majd gyújtsd meg a gyertyát! Ha ezzel megvagy, akkor relaxálj és koncentrálj a vágyadra! Képzeld el, hogy megtaláltad az új párodat, akivel boldog párkapcsolatban élsz!

Amikor felkészültél, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„Olyan közel érzem már magamhoz, mint még soha, érzem a szerelmet a levegőben, érzem, ahogy társam egyre közelít és holnap már meg is érkezik.”

A varázsszavak után minden nap ismételd el a rúnamágiát, egészen addig, míg a gyertya le nem ég! Miután leégett, a rózsakvarcok közül helyezz el egyet a hálószobádba, egyet a nappalidba, egyet a bejárati ajtód közelébe, egyet a munkahelyeden, egyet pedig tarts magadnál!

Párkapcsolat-harmonizáló varázs: Ha párkapcsolatban élsz, de annak jobbá tételéhez szükséged lenne egy kis mágikus segítségre, akkor végezd el ezt a rúnamágiát egy pénteki napon! A szertartáshoz vegyél elő egy téged ábrázoló képet és egyet, amin a párod szerepel. Ha megvannak a fotók, akkor tedd egymás mellé azokat!

Ezután fogj két rózsaszín gyertyát, amikbe karcold bele a Gebo, a szeretet, szerelem, házasság rúnájának jelét, majd helyezd a gyertyákat a képek fölé. Most fogd a te képed fölött lévő gyertyát, aminek viaszából csepegtess egy keveset a fotódra úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Elengedek mindent, mi hátráltatja kapcsolatunkat. Mostantól szeretetben és békességben akarok élni veled. Szeretlek, ezért megnyitom a szívemet és megbocsátok mindent.”

Ezután fogd a párodat ábrázoló kép fölé tett gyertyát, aminek viaszából csepegtess egy keveset a fotóra, miközben így szólj:

„Engedj el mindent, mi hátráltatja kapcsolatunkat. Mostantól szeretetben és békességben akarj élni. Szeretsz, ezért megnyitod a szívedet és megbocsátasz mindent."

A varázsszavak után egy kis piros cérnát vagy fonalat nyomkodj a viaszpecsétekbe úgy, hogy összekösse a két képet, majd helyezz egy-egy madártollat a fotókra. Ha mindezzel kész vagy, akkor már csak annyi a dolgod, hogy tedd egy biztos helyre a kellékeket legalább egy hónapig.Örök szerelem: Ha szeretnéd, hogy sokáig tartson a szerelem és a szenvedély a párod és közted, és ehhez a hagyományos módszereken kívül mágikus segítséget is igénybe vennél, akkor végezd el ezt a gyors és könnyű rúnamágiát pénteken, növekvő hold idején!

A varázslatot kezdd azzal, hogy fogsz egy fehér gyertyát, amibe karcold bele a fenti képen látható izlandi, szerelmet szimbolizáló rúnát. Emellett szükséged lesz két darab famedálra, vagy anyagra, amibe szintén vésd bele az izlandi rúnát. A medál egyike a tiéd, a másik a párodé lesz. A szertartáshoz szükséged lesz még egy keverékre a saját és a párod hajszálaiból.

Ha mindezzel kész vagy, akkor gyújtsd meg a gyertyát, majd mondd el az alábbi varázsigét:

„Mint a szerelem megüresedett üstje, új leheletért kiáltok. Freyja, szerelem és szenvedély istennője, töltsd meg szerelmünket új tűzzel, legyen oly izzó ég égető, mint a vulkán lávája. Amíg ezeket a rúnákat viseljük, addig szerelmünk legyen örök és halhatatlan.”

A varázsszavak után égesd el a hajkeveréket, majd annak hamvait szórd a medálokra. Ha ezzel is kész vagy, akkor a dolgod már csak annyi, hogy hagyd ott éjszakára az ékszereket, ahol vannak, és biztonságos körülmények között égesd végig a gyertyát, aminek fénye essen a medálokra!

A következő napon már hordhatjátok is a medálokat, de a célnak az is megfelel, ha zsebre vagy a közvetlen környezetekbe teszitek.Rúnamágiák, amelyekkel bőséget teremthetsz magadnak!

Varázsbab mágia: Ehhez az éjfélkor, telihold idején elvégezhető rúnamágiához szükséged lesz 1 fehér gyertyára, babokra és kellékekre az ültetéshez. Ha előkészítettél mindent, akkor gyújtsd meg a gyertyát, majd a babra, vagy babokra, rajzold rá a Fehu rúnát. Ha kert helyett az otthonodban végzed el a mágiát, akkor a cserépre is rárajzolhatod a rúnát.

A babok elültetése előtt, fogd a kezeid közé azokat és mondd el az alábbi varázsigét:

„A Fehu áldása legyen ezeken a babokon. Teremjen nekem bőség és jólét, hogy meglegyen mindenem, amire csak vágyok!”

A varázsszavak után ültesd el a babokat méghozzá úgy, hogy közben végig gondolj arra, hogy miként fogsz jólétben élni!

Kérj és adj varázs: Ha szeretnél bőséget teremteni magadnak, akkor teliholdkor, vagy csütörtökön, növekvő hold idején végezd el ezt a rúnavarázslatot, amivel egyszerre adsz és kérsz az égiektől, a jó szerencse és az ajándék jele, a Gebo rúna a segítségével.

A varázslathoz szükséged lesz 12 fehér gyertyára, egy téged ábrázoló fotóra és felajánlásra az isteneknek, ami lehet sütemény, étel vagy ital. Ha előkészítetted a kellékeket, akkor gyújtsd meg a gyertyákat, majd a fényképre rajzold rá a Gebo rúnát.

Ha ezzel kész vagy, akkor tégy mindent az oltárodra, majd mondd el az alábbi varázsigét:

„Ősi istenek, Ódin a Rúnák Atyja, Freyja, a Mágia Anyja, hallgassátok meg fohászomat! Fogadjátok szeretettel ajándékomat és ha kedvetekre van, úgy szívesen fogadnék magam is ajándékot tőletek! Áldjatok meg bőséggel és jóléttel, hogy többé ne kelljen hiányt szenvednem és gondtalanul élhessek! Nevetek legyen áldott és szent, hálás köszönet.”

A varázsszavak után hagyd a kellékeket éjszakára úgy, ahogy vannak. Másnap az isteneknek szánt felajánlást vidd ki a kertbe vagy a szabadba, ahol el is temetheted. A fotót tedd el egy biztos helyre, ahol legalább egy hónapig őrizd meg.


Bőségfakasztó rúnavarázs: Ha ezzel a varázslattal szeretnél bőséget teremteni magadnak, akkor teliholdkor karcold a Fehu rúnát egy aranyszínű gyertyába, majd gyújtsd meg és füstölj fahéjjal. A gyertya köré tégy papírpénzeket. Ezután helyezz egy tál vizet a telihold fényére, vagy ha azt nem lehet, akkor az ablak közelébe.

Ha ezzel is kész vagy, akkor rajzold a Fehu jelet a tested egy olyan pontjára, ahol másnap is rajta maradhat. Ezt követően képzeld el a kívánságodat, hogy milyen formában szeretnéd, hogy a bőség megjelenjen az életedben!

Amikor felkészültél, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„Csordultig vagy már Hold Anya, csak úgy bővelkedsz minden jóban. Fakaszd rám áldásodat, árassz el bőséggel, hogy én is úszhassak a jólétben. Jelölj meg engem az éjjel, hogy a pénz is mellém kívánjon szegődni.”

A varázsszavak után feküdj le aludni, majd hajnalban, még a napfelkelte előtt, mosd meg az arcodat és a kezedet a holdfénnyel feltöltődött vízzel. Ha ez is kész, akkor végeztél.A bőség almája: Ehhez a rúnamágiához, amit teliholdkor, vagy csütörtökön, növekvő hold idején végezz el, a jólét a bőség és az anyagi gazdagságot hozó Fehu rúnát kell használnod. Emellett szükséged lesz 1 zöld gyertyára, 1 piros almára és egy késre. A kellékek előkészítése után gyújtsd meg a gyertyát, majd óvatosan karcold a Fehu rúnát az almába, méghozzá úgy, hogy közben végig gondolj arra, hogy az alma által teremtesz jólétet.

Amikor ész vagy, akkor a kezed között fogva az almát, mondd el az alábbi varázsigét:

„Áldott ez az alma, mert a Fehu van rajta. Bőség és jólét a jutalma annak, aki belé harap.”

A varázsszavak után edd meg az almát, miközben végig gondolj arra, hogy jólétben és bőségben élsz.

A gazdagok esszenciája: Ehhez a rúnamágiához, amit teliholdkor, vagy csütörtökön, növekvő hold idején végezz el, a bőség és az új kezdet rúnáját, a Berkanót kell használnod. A varázslathoz szükséged lesz 2 zöld gyertyára és 2 babérlevélre.

Ha megvannak a kellékek, akkor gyújtsd meg a gyertyákat, majd rajzold a Berkano rúnát két babérlevélre. Ezután gyújtsd meg az egyik babérlevelet, amivel füstölj a tested körül úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Kívül s belül egyaránt, átjár a gazdagság. Nem szenvedek hiányt semmiből, mert a Berkano minden jóval felruház.”

Most gyújtsd meg a másik babérlevelet is, majd mélyen lélegezd be az illatát miközben így szólj:

„Bőröm alatt, véremben és ereimben ott dobod a jólét esszenciája, mert ez a rúna minden jóval megáld.”

A dolgod most már csak annyi, hogy amíg jólesik, relaxálsz és elképzeled, hogy jólétben élsz.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com