Teve miatt robbanhat ki vallásháború

Radzsasztan kormánya szerint tilos tevehúst enni, mert a teve ugyanolyan szent állat, mint a tehén, ám a muzulmánok ünnepi ételnek tekintik a tevehúst.camel-Az India nyugati részén található Radzsasztan államban, egyre kevesebb a teve. Míg 1997-ben még 911 ezer példány élt a Thar sivatagban, addig ma már csak 322 ezer van belőle, tehát közel járnak a kihaláshoz. A Dzsanata párt, amely fölényes győzelmet aratott a tavaszi választáson, úgy határozott, hogy mostantól vallási szimbólumnak tekinti a tevék védelmét, mert ez az állat a nemzeti kultúra és vallás jelképe.

S, ezzel robbant ki a konfliktus. A vallási és nemzeti kisebbségek, elsősorban a muzulmánok, akik 150 millióan vannak, közölték, hogy nehezményezik, hogy a hindu vallást és kultúrát nemzetinek nevezték, mert akkor őket minek tekintik.

A muzulmánok problémája az, hogy a ramadán után szívesen fogyasztanak tevehúst, amivel jelzik, hogy elmúlt a szent hónap. Amennyiben a kormány betiltja a tevék levágását, akkor sok muzulmán ezt úgy fogja venni, hogy megsértették őket a szabad vallásgyakorlásban.

A Dzsanata párt egyébként a hindu nacionalizmusa miatt, gyanús a muzulmán kisebbségnek. Szerintük a tevék szentté avatása nem az állatvédelemről szól, hanem egy újabb fejezete annak az évszázados vallási küzdelemnek, amely a hindu többség és a muzulmán kisebbség között zajlik az országban.

(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti tojás jóslat

Húsvéti tojás jóslat

Az általad választott tojás alapján kiderül, hogy milyen lehet a tavaszod.

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Merre vihet az utad a hónapban?

Áprilisi lehetőségek

Áprilisi lehetőségek

Mire lesz esélyed a hónapban?

Erről lesz emlékezetes az április!

Erről lesz emlékezetes az április!

Mi lesz a legmeghatározóbb élményed?

Áprilisi jóslat

Áprilisi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

Húsvéti hiedelmek

Húsvéti hiedelmek

Ezek a legismertebb ünnepi babonák.

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Érdemes reménykednek, mi kell a sikerhez?

A beléd kódolt változás

A beléd kódolt változás

Az életkódod alapján kiderül, hogy min kellene változtatnod idén.

Tavaszi bőség

Tavaszi bőség

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

http://ujhazak.com