Titokzatos idegennel álmodnak a világ minden táján

Ki lehet az a rejtélyes férfi, aki felbukkan az emberek álmában?pasiVisszatérő, különös álmai mindenkinek vannak. Ebben nincs semmi furcsa, ám az már kifejezetten ijesztő, ha emberek ezrei számolnak be arról, hogy egy olyan férfi jelenik meg az álmukban, akivel soha az életben nem találkoztak.

A hátborzongató történet 2006 januárjában kezdődött, New Yorkban, ahol egy nő azzal keresett fel egy pszichiátert, hogy rendszeresen álmodik egy olyan férfival, akivel sosem találkozott, mégis az illető a magánéletével kapcsolatos tanácsokkal látja el éjszakáról éjszakára.

A pszichiáter megkérte a nőt, hogy rajzoljon egy fantomképet a férfi arcáról. A kép néhány napig a szakember asztalán porosodott, ám akkor jött egy újabb női páciens, aki döbbenten látta meg a portrét, majd mesélni kezdett, hogy többször álmodott már azzal a férfival, ami furcsa, mert sosem találkozott vele.

A pszichiáter kíváncsiságát felkeltette a két történet, ezért másolatot készített a fantomképről, amit elküldött több kollégájának, akik a visszatérő álmok témájával foglalkoztak.

Hamarosan kiderült, hogy további négy páciens mesélt az álmában megjelenő, ismeretlen férfiról.

2006 januárja óta egyre több eset látott napvilágot. Mára legalább kétezer nő mesélt arról, hogy álmában magánéleti tanácsokat kap a rejtélyes férfitól. A beszámolók a világ minden tájáról (Los Angeles, Berlin, Sao Paulo, Teherán, Peking, Róma, Barcelona, Stockholm, Párizs, New Dehli, Moszkva stb.) érkeztek.

Az ügyet még rejtélyesebbé teszi, hogy az érintett nők között nincs semmilyen közös jellemvonás. Olyan ember pedig egyáltalán nem akadt, aki találkozott volna a valóságban a férfival, aki miatt egy honlapot is létrehoztak (thisman.org).

A weblap célja, hogy megkönnyítse a kommunikációt azok között, akik álmodtak a férfival, és szeretnének rájönni, hogy ki ez az alak, és miért bukkan fel az álmokban. A honlapon az érintettek által készített fantomképek is megtekinthetők. Ezeknek a hasonlósága rémisztő.

manA férfi kilétét még senki sem fejtette meg, de tudományos és természetfeletti elméletek már léteznek. Egy tudományos pszichológiai elmélet a kollektív tudattalannal magyarázza a jelenséget.

A szakemberek itt úgy vélik, hogy a férfi arca akkor jelenik meg, amikor az alanyt valami nehézség (érzelmi fejlődés, drámai változások az életben, stresszes körülmények stb.) nyugtalanítja. Ez rendben is lenne, ám arra nem ad magyarázatot, hogy a nők miért látják ugyanolyannak a férfit.

Egy vallási elmélet egyenesen odáig merészkedett, hogy maga a Teremtő jelenik meg a nők álmában. A hívők szerint csak Isten lehet az, aki beszél a nőkkel, és tanácsokkal látja el őket a magánéleti problémájukkal kapcsolatban.

Egy misztikus feltevés szerint az ismeretlen férfi élő ember, aki álomlovasként képes belépni mások álmába. Vannak, akik szerint a férfi az életben is úgy néz ki, mint az álmokban, míg mások szerint teljesen más kinézete lehet. Habár ez az elmélet keltette fel leginkább mások érdeklődését, mégis minimális annak a valószínűsége, hogy ez az elmélet lenne a nyerő.

Egy tudományos pszicho-szociológiai elmélet úgy szól, hogy maga a férfiarc egy sablon, amit az emberek behelyettesítenek azokba az álmokba, ahol nem tudják, vagy csak nagyon nehezen tudják felidézni a látott arcot.

A leghétköznapibb magyarázat az, hogy azok, akik már hallották a történetet, és látták a fantomképet, automatikusan álmodhatnak a férfival, mert nagyon mély benyomást tett rájuk a rejtély, az agyuk pedig feldolgozza a jelenséget.

A megdönthetetlen igazságra még senkinek sem sikerült rájönni, ám az biztos, hogy sokan gondolkodnak el azon, hogy vajon hogyan lehetséges, hogy a világon több ezren álmodjanak ugyanazzal a titokzatos férfival, akivel még soha az életben nem találkoztak.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

Decemberi jóslat

Decemberi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Elhunyt anyuka szelleme látogathatta meg a gyermekét karácsonykor

Különös karácsonyi történetek.

Kívánság jóslat

Kívánság jóslat

Teljesül a vágyad még az idén?

Képes jóslat 2026-ra

Képes jóslat 2026-ra

Amit először meglátsz, az alapján derült ki, hogy miről szólhat az év.

2026-os számmisztika

2026-os számmisztika

Milyen évet jósol neked a születésnapodhoz tartozó szám?

Téli események

Téli események

Erről lehet emlékezetes az évszak.

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Ez lesz 2026 legemlékezetesebb eseménye

Miről maradhat emlékezetes az év?

http://ujhazak.com