Tíz múltbéli történet varázstükrökről és kristálygömbökről

Hátborzongató eseményekben játszottak főszerepet a jóslás eszközei.A kezdetek óta érdekli az emberiséget a jövő, aminek kifürkészésére újabb és újabb eszközöket találtak fel, köztük tükröket és kristálygömböket, amik több hátborzongató történetben is fontos szerepet töltöttek be.

A nagy gróf: Az 1700-as évek végén szórakoztatta a nemességet az olasz királyi udvarban az „Alessandro di Cagliostro gróf” néven ismert alkimista, bűvész és szabadkőműves, aki azt állította, hogy kristálygömbön keresztül látja a jövőt.

A férfi rengeteg olyan jóslatot tett, amelyek látszólag megvalósultak. Gróffá Di Cagliostro herceg tette. A gróf ereje állítólag valamiféle „egyiptomi rítusból” származik, ám erős drogokat is szedett annak érdekében, hogy erősebb látomásai támadjanak.

Később kiderült, hogy „Alessandro di Cagliostro gróf” valódi neve Giuseppe Balsamo, akit eretnekség vádjával börtönbe zártak.

„Miss X” látomásai: Több könyvet is írt élete során Northcote W. Thomas antropológus. Az egyik mű a Kristálynézés címen jelent meg 1905-ben. A történet szerint Thomas a barátaival Londonba utazott, ahol találkoztak egy nővel.

A társaság úgy gondolta, hogy szeánszot tartanak, ám a férfiak hiába meredtek a kristálygömbbe, nem láttak semmit. Ekkor az „X kisasszony”-nak nevezett nő látomást kapott, amiből megtudta, hogy Thomas egyik tudós kollégájának milyen lesz a könyvborítója.

A szeánsz után Thomas mindenhova magával vitte a gömböt, hogy szórakozásból rávegyen másokat arra, hogy nézzenek bele. Egy másik nő azt állította, hogy egy nappaliban látta Thomast, egy fehér perzsa macskával.

A nő pontosan leírta a jelenetet és az abban szereplő embereket. Később Thomas új barátokat szerzett, egyszer pedig belépett egy házba, ahol egy fehér perzsa macska ráfújt. Mivel minden teljesen úgy történt, ahogy a jós megmondta, ezért az antropológus hívő lett.

A varázslatos torony legendája: Egy egyiptomi fáraó a tornyában állt, ahol volt egy mágikus tükör, aminek segítségével ráláthatott az egész birodalmára. Ha a fáraó ellenség közeledését látta, akkor elég ideje volt arra, hogy sereget gyűjtsön és megvédje a népét.

A legenda szerint a toronynak is volt ereje, ugyanis a tükör fénye által ragyogott, ezzel jelezve a városnak, hogy veszély fenyegeti. A tükör az ellenséges hajók felgyújtására is képes volt. A legenda az évek alatt szájról szájra terjedt, aminek eredményeként eltorzult, és végül annyi maradt meg, hogy a fáraó látta a jövőt.

A valóságban I. Soter Ptolemai fáraó egy hatalmas világítótornyot építettet Alexandriában. Ez volt az ókori világ hetedik csodája. Amikor a hatalmas tükröket modern kísérleteknek vetették alá, akkor kiderült, hogy a napsugarak visszaverésével képesek lettek volna meggyújtani az ellenséges hajók vitorláját, ha azok elérték a kikötőt. Ez ma tudomány, de az ókorba még varázslatnak számított.A királynő mágusa: Dr. John Dee a XVI. század egyik nagyszerű tudósa volt, aki értett a matematikához, az alkímiához és az asztrológiához, de arra is képes volt, hogy varázslattal meglássa a jövőt egy kristálygömbben.

Egyszer a későbbi Erzsébet királynő megkérte a tudóst, hogy készítse el a horoszkópját. Emellett Dee megjósolta, hogy I. Mária három év múlva meghal, Erzsébetet pedig királynővé koronázzák. Amikor ezt Erzsébet elmondta a nővérének, akkor Mária olyan dühös lett, hogy börtönbe záratta a férfit.

Három évvel később a jóslat valósággá vált, ezért Dee-t kiengedték a börtönből, majd a királynő tanácsadójává vált. Állítólag Dee „fehér mágiája” Isten ajándéka volt, ami mellett a férfi még az angyalokkal és a démonokkal is kommunikált.

A szellemtükör: A híres Faust ihletője volt Johann Georg Faust, az a német alkimista, aki egy varázslatokkal teli könyvet írt. A kötet szerint, ha valaki szeretné meglátni a jövőt a tükörben, akkor pénteken meg kell vennie az első tükröt, amit meglát, függetlenül annak árától.

Alkudni nem szabad, mert ellenkező esetben démon szállhatja meg a tükröt. Ha megvan az eszköz, akkor újhold idején a tükör tulajdonosának keresnie kell egy sírt, majd ott, ahol a fejnek kell lennie, el kell ásni a tükröt.

Kilenc héttel később ki kell ásni a tükröt, majd három szellem nevét hangosan ki kell mondani. Ezt követően a tulajdonos látomást kap, és megnézheti a tükörben azt, amit tudni szeretne.

Portál az alvilágba: Tudományos módszereket gyakorolt, és azokkal végzett kísérleteket Bacon főtanácsnok, az 1200-as években. A célja az volt, hogy segítsen az embereknek. A férfi egy tükörben próbált távkapcsolatot létrehozni azért, hogy beszélhessen a távolban élő ismerőseivel.

Bacon főtanácsnok elképzelése az volt, hogy amennyiben valaki sokáig a tükörbe bámul, az végül megláthatja azt, akit nagyon hiányol. A valóságban nagy az esélye annak, hogy mentális beteg volt, de az ő idejében még minden természetfelettiről azt gondolták, hogy az ördögtől származik.

Nostradamus: Senkinek sem kell bemutatni Michel de Nostradame-ot, hiszen ő a legismertebb próféta az egész világon. A francia orvos az 1500-as években egy tál vízből képes volt megjósolni a jövőt.

Nostradamus elképesztően éles látomásokat kapott, amiket versekbe szedve írt le, mi pedig a mai napig, minden év elején megtudhatjuk, hogy a próféta szerint mi vár ránk, hiszen a nagyon távoli jövőt is látta, ezt pedig nem vehetjük félvállról, hiszen a II. Világháború és a 2001. szeptember 11-i terrortámadást is megjósolta.Magi: Az ókori Perzsiában élő látnokok a víz tükröződésből olvasták ki a jövőt. Ezt az eljárást nevezték „magi”-nak, vagyis mágiának. Mivel a személyre szabás már az ókorban is szokás volt, ezért sok tükör hátuljára képeket festettek, hogy azok egyediek legyenek.

A festmények között volt, amely azt örökítette meg, amikor egy nő a mágikus tükörben látta meg, hogy a férje megcsalja egy másik nővel.

Démon a kezekben: A katolikus egyház püspöke, Salisbury János több kéziratot írt az életéről és a teológiájáról. Ő volt az, aki említést tett arról, hogy bizonyos papok a fémes mosdókagyló csiszolása után a tükröződést bámulták. Salisbury leírta, hogy fiatal fiúként ő is átesett ezen a „beavatáson”, de soha nem látta meg a jövőt.

A középkor egy másik papja, Robert Reynys szintén könyvet írt, amiből az derült ki, hogy olyan olajokat használtak, amelytől csillogott a fiatal fiúk körmei. A gyerekeket leültették, a kezüket pedig az ölükbe tették.

A papok ekkor imádkozni kezdtek, valamint arra kérték a gyerekeket, hogy kérjék meg Istent arra, hogy küldjön három angyalt, akik feltárják előttük az igazságot a múltról, a jelenről és a jövőről. Reynys azt állította, hogy a „kísérlet” sikeres volt, mert az angyalok és a démonok megjelentek a fiúk körmeiben.

Johannes Hartlieb orvos arról számolt be, hogy a jósok fiatal lányokat és fiúkat használtak hasonló jóslásra, ugyanis miután kifényesítették a körmeiket, elmondták a megfelelő varázsigét, majd várták, hogy a körmökben vagy más fényes felületen meglássák az angyalokat, démonokat, amiből kikövetkeztethetik a jövőt.

A lány, aki látta a jövőt: Az 1600-as években politikai vezető és asztrológus volt William Lilly, aki az önéletrajzában írt a jóslásról, amikor elmesélte Sarah Skelhorn történetét. Amikor Lilly a család egyik barátjával, Mrs. Stockmannel a Purbeck-szigeten tartózkodott, akkor Sarah megjósolta a jövőt.

Mrs. Stockman azt tervezte, hogy Londonba utazik Sarah anyjával, ezért azon gondolkodott, hogy vajon az asszony elindult-e már a Purbeck-sziget felé. Sarah ekkor egy kristálygömb segítségével konzultált az angyalokkal, majd elmondta Mrs. Stockhamnak, hogy látta az anyját, ahogy egy ládához lép és kivesz abból egy vörös kabátot.

Ebből azt a következtetést vonták le, hogy az asszony még otthon van, úgyhogy másnap Sarah elment az anyja házához, hogy szóljon neki a londoni kirándulásról. Ezt követően az anya felállt, egy ládához lépett, és kihúzta belőle azt a vörös kabátot, ami annyira új volt, hogy Sarah még soha nem láthatta. A lány később sem hagyott fel a jóslással, aminek során orvosoknak és a közösség más elismert tagjainak mondta meg a jövőjét.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

http://ujhazak.com