Tizenegy negatív eseményt jelző szám

Ismerd meg a numerológia szerencsétlen számait.A numerológia szerint minden számnak megvan a saját jelentése és energiája, ezért ha egy számmal feltűnően sokszor találkozol életed során, akkor érdemes utánanézned annak jelentésének. Emellett a számmisztika szerint léteznek szerencsés és szerencsétlen számok. A szerencsétlen számok nem feltétlenül gonoszak attól, hogy negatív eseményt segítenek, ugyanis azok mindig segítenek az ember fejlődésében.

Íme a numerológia tizenegy szerencsétlen száma és jelentése!

4 – ha rendszeresen találkozol a 4-es számmal, akkor tudnod kell, hogy a numerológia szerint a 4-es szám behatárol, tehát egyáltalán nem ad teret a kreativitásnak. Annak oka, hogy gyakran jelenik meg az életedben a 4-es szám, az lehet, hogy elakadtál az életed egyik területén, és nem tudsz, vagy nem akarsz kilépni ebből az álló helyzetből.

7 – a numerológia szerint pozitív és negatív oldala is van a 7-es számnak. Egyfelől zárt, titokzatos és mérgező energiát jelképez, másfelől pozitivitást is áraszt. Mivel a 7-es szám rendkívül erős mérgező energiákat szimbolizál, ezért ha gyakran találkozol vele, akkor azt jelentheti, hogy távolságtartó vagy ott, ahol egyébként nem lennél az, ezért mindenképpen vedd figyelembe ennek a számnak a negatív oldalát!

9 – a numerológia szerint „cinikus” energiával rendelkezik a 9-es szám, ami jelképezi azokat nagy változásokat, amelyek elég félelmetesnek tűnhetnek. Ha rendszeresen találkozol a 9-es számmal, akkor ennek oka az lehet, hogy átmeneti időszakon mész keresztül, és valamilyen változás előtt állsz. Az csak egyedül rajtad múlik, hogy ezt a változást pozitívan vagy negatívan éled-e meg.

13 – az egyik legismertebb szám a 13-as, amivel kapcsolatban rengetegféle babonában hisznek az emberek. Mivel egyesek szerint a 13-as szám szerencsétlenséget hoz, addig mások szerencsésnek tartják, éppen ezért a numerológiában is elég ellentmondásos a 13-as szám.

18 – a numerológia szerint arra utal a 18-as szám, ha sűrűn találkozol vele, hogy problémád van a megbocsátással, illetve rengeteg benned a harag és az ellenszenves érzelem. A 18-as szám jelentése nem pozitív, mert olyan komoly átmenetet, késedelmeket és lelassulásokat jelképez, amely akadályoz bizonyos dolgokban az életben.

26 – a numerológia szerint ritkán jelenik meg az emberek életében a 26-os szám. Ha te mégis azok közé tartozol, akik rendszeresen találkoznak vele, akkor ez azt jelenti, hogy mostanában hűvös vagy és elhidegültél.

A 26-os szám szerint nem jó a hozzáállásod a körülötted élőkhöz, nem tudod őket olyannak látni, amilyennek kellene. Egy kis szerencsével a 26-os szám segíteni fog, hogy rájöjj arra, hogy muszáj változtatnod a hozzáállásodon. Habár ezt a számot sokan szerencsétlennek tartják, mégis esetedben egyfajta ébresztőként funkcionálhat.

39 – a numerológia szerint egyfajta figyelmeztetést jelképez a 39-es szám, amivel ha rendszeresen találkozol, akkor az arra hívja fel a figyelmedet, hogy a közeljövőben valami rossz fog történni, ennek pedig muszáj a tudatában lenned.

44 – kettős jelentést tulajdonít a 44-es számnak a numerológia, mert egyfelől a gyógyulás szerencseszáma, míg másfelől valami végét szimbolizálja, méghozzá olyasminek a végét, ami közel áll a szívedhez. Ha sűrűn találkozol a 44-es számmal, akkor ez azt jelenti, hogy olyasmi érhet véget az életedben, amiről azt hitted, hogy szükséged van rá, és amivel soha nem könnyű szembenézni.

63 – ha rendszeresen találkozol a 63-as számmal, akkor tudnod kell, hogy a numerológia szerint ez a szám egyfelől a tolerancia fontosságára hívja fel a figyelmet, másfelől arra utal, hogy van valaki a környezetedben, aki megpróbál visszaélni a kedvességeddel, de arra is figyelmeztethet, hogy légy gyanakvóbb másokkal szemben. A 63-as szám sok mindent jelent, viszont a legfontosabb az, hogy óvatosságra int.

71 – a numerológia szerint azt jelenti, ha a sűrűn találkozol a 71-es számmal, hogy túl nagyok az elvárásaid másokkal szemben. Emellett a számmisztika úgy tartja, hogy nagyon veszélyes számjegy együtt a 7-es és az 1-es.

81 – ha gyakran találkozol a 81-es számmal, akkor tudnod kell, hogy a numerológia szerint a 81-es szám tükröt tart a 18-as számnak, és romboló hatású, ugyanis összezavarhatja a gondolataidat és elbizonytalaníthat. Bár 81-es egyike a legszerencsétlenebb számoknak, mégis nagy leckét tanít meg neked, ha sokszor találkozol vele.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Májusi szerelmi jóslat

Májusi szerelmi jóslat

Hogy alakul a szerelmi életed a tavasz utolsó havában?

Heti jóslat

Heti jóslat

Milyen csodás élményben lehet részed a napokban?

Hódíts rózsával!

Hódíts rózsával!

Könnyű és gyors varázslatok, amelyekhez szinte csak egy virágra lesz szükséged.

Légy őszinte és tisztítsd meg a lelkedet májusban!

Légy őszinte és tisztítsd meg a lelkedet májusban!

Boldog és sikeres időszak lehet számodra a május, ha megfogadod Ambriel, a hónap angyalának tanácsait!

Májusi rúnajóslat

Májusi rúnajóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Ez lesz a május legfontosabb eseménye!

Ez lesz a május legfontosabb eseménye!

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

Májusi jóslat

Májusi jóslat

Neked mit üzennek a számok a tavasz utolsó hónapjára?

Váltsd valóra a vágyaidat májusban!

Váltsd valóra a vágyaidat májusban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

http://ujhazak.com