Tudd meg, hogy megvalósulnak-e az álmaid tavasszal!

Az általad választott ablak alapján kiderül, hogy a legnagyobb álmod teljesül-e az évszakban.

A tavasz az újjászületés, a megújulás és a változások évszaka, aminek három hónapjához általában úgy állunk hozzá, hogy szeretnénk megvalósítani a legnagyobb álmainkat. De vajon 2021 tavaszán sikerülni fog? Ezt derítheted most ki, ha választasz egy ablakot az alábbi képről, majd elolvasod a neked szóló jóslatot!1. Az út majdnem teljes: Ha az első ablakon keresztül pillantanál a jövőbe, akkor a sors már valóra váltotta az álmaidat, úgyhogy csak ki kell nyújtanod a kezedet értük. Ez azt jelenti, hogy amennyiben szeretnél közelebb kerülni a vágyaidhoz, akkor tavasszal muszáj elindulnod és tenned ezért, mert az élettől csak a lehetőséget kapod meg, helyetted semmit sem tehet.

Ha élsz a tavasszal érkező lehetőségekkel, akkor 3-4 hónapon belül valóra fog válni a legnagyobb álmod! Ne feledd, hogy a hezitálással azt kockáztatnád, hogy lemaradsz az esélyről, amiről nem tudhatod, hogy mikor kínálja majd fel neked újra az élet!

Légy tudatában annak, hogy jó úton haladsz, hogy mindent helyesen teszel, maradj kitartó és eszedbe se jusson feladni! Tavasszal ne csak ücsörögj, ne várd másoktól a megoldásokat, hanem cselekedj értük!

Az álmod már a küszöbödön toporog, úgyhogy ne felejtsd el, hogy mindig az első lépés megtétele a legnehezebb, viszont egyben ez a legfontosabb is! Bátran indulj el azért, amiről már sok ideje álmodozol!

2. Itt az ideje, hogy ne add fel többé: A második ablakon keresztül azt a jóslatot kaptad, hogy tavasszal végképp eleged lesz a kudarcokból, a bukásokból és a problémákból, ezért most már magad mögött akarsz hagyni mindent, hogy többé foglalkoznod se kelljen azokkal.

Esetedben nem arról van szó, hogy milyen messze vannak még az álmaid, ugyanis már rég közel állsz a megvalósításhoz, csak eddig folyton rossz utat választottál hozzá. Annyira iparkodtál, hogy közben nem láttad meg a fától az erdőt.

Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttél az eddig megtett utadon, mindezért pedig a sors megjutalmaz, úgyhogy tavasszal ne adj fel semmit csak azért, mert korábban rossz irányba indultál! Csupán állj meg egy kicsit, analizáld az eddig történteket, aztán válassz egy másik utat! Amennyiben így cselekszel, akkor 2-4 hónap alatt megvalósulhat a legnagyobb álmod, mert erre minden esélyed megvan, csupán gondolkodnod kell!

3. Érzelmi kiégés: Ha úgy döntöttél, hogy a harmadik ablak a legszimpatikusabb, akkor a választásod oka az lehet, hogy sok ideig levernek, depressziósnak érezted magad, és semmit sem akartál csinálni.

Mostanában úgy érezhetted, hogy felesleges bármire is törekedni, vagy bármit is elérni. Ez a hozzáállás vezethetett ahhoz, hogy mostanában teljesen más irányba mentél, mint amerre az álmaid várnak, ezért tavasszal erőre és energiára lesz a legnagyobb szükséged.

Ennek érdekében pihenj, lazíts, és bátran élvezd, hogy bűntudat nélkül teheted mindezt! Ha erre hajlandó leszel, akkor az álmaid fogják megmutatni neked azt, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy a legrövidebb úton valósítsd meg őket.

Amennyiben tavasszal erőt gyűjtesz, felfedezed az álmaidhoz vezető utat, megbízol és hiszel magadban, akkor 9-10 héten belül valóra válthatod a legnagyobb álmodat!

4. Nincs szükséged segítségre: Amennyiben az utolsó ablak tavaszi jóslatára vagy kíváncsi, akkor nemrég már közel jártál az álmaid megvalósításához, de történt valami, ami miatt végül kudarcot vallottál, ezért ekkor úgy határoztál, hogy mások támaszára és segítségére van szükséged.

Valójában azonban semmi szükséged mások támogatására, mert egyedül is képes vagy elérni a célodat! A tavaszi hónapokban végre tanulj meg hinni önmagadban, és abban, hogy erős, határozott ember vagy!

Az is fontos, hogy ne válaszd a rövidebb utat, és ne képzeld azt, hogy bátortalan vagy! Ideje, hogy az egyenes úton haladj az álmaid felé, mert akkor 6 hónapon belül meg fognak valósulni!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com