Tudd meg, hogy milyen irányba halad a sorsod!

Válassz egyet a Szerencsés Sors Krónikájának alábbi lapjai közül a neked szóló üzenetért!

Ha szeretnéd tudni, hogy milyen irányba halad a sorsod, akkor most megtudhatod, ha a megérzésedre hallgatva választasz egyet a Szerencsés Sors Krónikájának alábbi lapja közül és elolvasod a neked szóló üzenetet.1. Tavasz kisasszony: Ha az összes lap közül az első mellett döntöttél, akkor a Szerencsés Sors Krónikája szerint egy komolyabb átalakuláson kell átesnie a sorsodnak a következő hetekben. Az általad választott lap alapján hamarosan magadhoz térsz abból az álmatag állapotból, amiben mostanában léteztél, és újjászületsz, ahogy tavasszal a természet szokott.

Lassan kibontakozol, megfiatalodsz és megszépülsz, de emellett átértékeled az életedet is, ami során lényeges felismerésben lesz részed. Végre rájössz, hogy élned kell a képességeiddel, és hajlandó leszel megváltoztatni a kapcsolataidat, valamint lépéseket teszel a vágyaid megvalósítása felé vezető úton. A lelkedet megtölti majd a derű, a boldogság és a nyugalom.

2. Egyesülés: Amennyiben a megérzésed azt súgta, hogy válaszd a második lapot, akkor a Szerencsés Sors Krónikája azt üzeni neked, hogy a sorsod az egyesülés irányába halad. Ez jelenthet szerelmi egyesülést. Ha párt keresel, akkor hamarosan rátalálsz az új kedvesedre. Ha kapcsolatban élsz, akkor a lap utalhat összeköltözésre, eljegyzésre vagy házasságra is.

Ugyanakkor lehet szó családi és baráti egyesülésről is, méghozzá úgy, hogy például valakivel, akivel mostanában problémás volt a kapcsolatod, kibékültök, esetleg találkozol azzal, akit sok ideje nem láttál.

Emellett munkahelyi, vagy a karriered szempontjából előnyös szövetséget is jelezhet az általad választott lap, de akár a valóra váló álmoddal is sikerülhet egyesülnöd.

3. Elfogadsz egy kihívást: Ha úgy döntöttél, hogy a harmadik lapot választod, akkor azt üzeni neked a Szerencsés Sors Krónikája, hogy most valamelyest te szabsz irányt a sorsodnak, ugyanis neked kell eldöntened, hogy hajlandó vagy-e szembenézni a kihívással, ami elé az élet állít.

Nem biztos azonban, hogy ez a kihívás ennyire nyilvánvaló lesz a számodra, ugyanis érkezhet külföldi út, új munka, de akár új szerelem formájában is. Legyen szó bármiről, az biztos, hogy a kérdés az lesz, hogy belemész, vagy kihagyod.

Ha úgy döntesz, hogy rábólintasz a kihívásra, akkor azzal új életszakaszt kezdesz, úgyhogy bár tétje is lesz az izgalmas, kalandokat ígérő kihívásnak, mégis nyerhetsz vele.

4. A Kapu Őre: Ha arra az elhatározásra jutottál, hogy a negyedik lapot választod, akkor a Szerencsés Sors Krónikája azt üzeni neked, hogy a fejlődés irányába halad a sorsod. Ahhoz azonban, hogy elérd a célodat és kihozd magadból a lehető legtöbbet, muszáj átlépned a határaidat! Ideje, hogy kilépj a komfortzónádból, és bátran belevesd magad az élet sűrűjébe!

Hamarosan komoly döntéseket kell meghoznod annak érdekében, hogy egy új és jobb életet élj, amitől eddig te fosztottad meg önmagadat. Most itt a remek alkalom, hogy egy nagy lépést tégy előre az életben és úgy alakítsd az eseményeket, ahogy a kedved tartja!5. A hős: Azt üzeni neked a Szerencsés Sors Krónikája az ötödik lapon keresztül, hogy olyan irányba halad a sorsod, hogy hősként kell megállnod a helyed. Ez azt jelenti, hogy hamarosan kalandokban, váratlan eseményekben és olyan helyzetekben lesz részed, amelyekben hőssé kell válnod. Adódjék bármilyen nehézség, probléma, te sikeresen megbirkózol vele a közeljövőben.

Az általad választott lap azonban arra is utalhat, hogy olyan tekintetben is lehetsz hős, hogy hamarosan hőstetteket hajtasz végre. Ilyesmi lehet például az, hogy segítesz másoknak, megmented őket, esetleg kiállsz mellettük, amiért cserébe hálásak lesznek neked és hősnek fognak tekinteni.

6. Csillaghullás: Ha a hatodik lapra esett a választásod, akkor azt üzeni neked a Szerencsés Sors Krónikája, hogy elképesztően kedvező és szerencsés irányba halad a sorsod, ugyanis egy nagy, de akár több vágyadat is sikerül megvalósítanod a közeljövőben.

Most már csak egy nagyon kicsit kell türelmesnek lenned, és érezni fogod, hogy eljött a te időd. Tele leszel magabiztossággal, tettrekészséggel, és egyszerűen csak biztos leszel abban, hogy most kell cselekedned, mert az égiek támogatnak. Nyugodtan bízd magad rájuk és a megérzéseidre, még abban az esetben is, ha furcsa dolgot súgnak, ugyanis ha így teszel, akkor hamarosan megvalósíthatod a vágyaidat vagy megcsinálhatod a szerencsédet.

7. A hívás: Ha a belső hangod azt súgta, hogy válaszd a hetedik lapot, akkor azt üzeni neked a Szerencsés Sors Krónikája, hogy hamarosan bekövetkezik az úgynevezett „hívás” az életedben. Ez azt jelenti, hogy tudattalanul, vagy tudatosan, de segítséget kérsz az Univerzumtól, az égiektől.

Kérhetsz tőlük jelet, vagy azt is, hogy küldjék el hozzád a mesteredet, akitől megtanulhatod a spirituális bölcsességeket, de akár azt is kérheted, hogy vezessék el hozzád a lelki társadat. Bármit is kérsz az Univerzumtól és az égiektől, azt hamarosan megkapod.

Ugyanakkor a Szerencsés Sors Krónikája arra hívja fel a figyelmedet, hogy most, hogy tudod, hogy milyen irányt vesz a sorsod, érdemes tudatosan meghívnod a változtatásokat, a segítséget és a vágyaid tárgyát az életedbe!

8. Egyensúly: Az utolsó lap alapján azt üzeni neked a Szerencsés Sors Krónikája, hogy a sorsod az egyensúly irányába halad, ugyanis hamarosan beáll a testi és lelki, illetve a világ és közted lévő egyensúly. Ennek köszönhetően megtalálod a lelki békédet, és megválsz mindentől, mindenkitől, aki tönkretehetné ezt az állapotodat.

Emellett megtalálod magadban azt a hitet és erőt, ami által megfelelő higgadtsággal leszel képes szembenézni mindazzal, ami a közeljövőben rád vár. A hozzád legközelebb állókkal ápolt kapcsolatod is kiegyensúlyozódik, úgyhogy hamarosan befejeződnek a párkapcsolati és rokonokkal való vitáid, kellemetlenségeid.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com