Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.Rámájana elrablása: Az őskori szanszkrit legendák egyikében Rámájana egy emberrablásról ír. A történetben Ráma isten feleségét, Sitát Lanka szigetére hurcolják, de ezt az istennő testvére, Lakshman nem hagyta annyiba.

Az isten majomszerű emberi lények segítségével hidat emelt India és Lanka között, majd azon átkelve, kiszabadította a testvérét Ravana, a démonkirály fogságából. Az istenek és a majomszerű emberek létezése nem bizonyítható, de az igen, hogy a híd létezett, ugyanis a légifelvételeken jól látható a mára már víz alá került, 48 kilométer hosszú földcsík, ami összeköti Indiát és Sri Lankát. A két szárazföldet összekötő terület valószínűleg a XV. században, egy hatalmas vihar következtében, süllyedt el.

A vudu zombik: A vudu szerint a zombi egy olyan halott, akit egy „bokor” nevű pap feltámaszt. Ezeknek a sétáló hulláknak nincs szabad akarata, tehát azt csinálják, amire a mesterük utasítja őket. A zombikban csak a Haitin élők hittek, legalábbis addig, amíg meg nem jelent Clairvius Narcisse, aki közel 20 évig halott volt, és egy bokor tartotta rabszolgaként.

Dr. Wade Davis megvizsgálta az állítólagos zombit. Davis kiderítette, hogy a bokor egy „zombipor” nevű anyagot használt, aminek vizsgálata során kiderült, hogy egy mérgező gömbhalból és toxikus varangy bőréből készült.

Az istenek csatája: Az észak-amerikai Klamath indián törzs legendái úgy tartják, hogy az Oregon államban található Kráter-tó helyén korábban egy hatalmas Mazama hegy állt, ami Llao, a halál istene lakhelye volt.

Amikor Skell, az ég istene harcba szállt a halál istenével, akkor tüzet és kénkövet zúdított rá, emiatt Llao az alvilágba menekült. Skell azonban nem elégedett meg ennyivel, ugyanis a halál istenére omlasztotta a hegyet, hogy örökre bezárja az alvilágba, majd csodás kék tavat teremtett a csatamezőre.

A geológusok és történészek azt derítették ki, hogy a legenda egy 7700 évvel ezelőtt vulkánkitörésen alapszik, ami valószínűleg negyvenszer erősebb lehetett, Mount St. Helens kataklizmájánál. A vulkánkitörés során egy hatalmas magmakamra dőlhetett össze, a robbanás pedig óriási lyukat hozott létre a földben, majd ezt töltötte fel az esővíz.

Amazonok: Az amazonok történeteit a közelmúltig szinte senki sem vette komolyan, ám orosz régészek felfedeztek egy temetőt, ahova fegyverekkel temették el nők egy csoportját, akiknek maradványain harci sérüléseket találtak. Az is kiderült a nők csontvázaiból, hogy saját idejükhöz képest szokatlanul magasak voltak.

A másik Nap: Az 1006-os évből származnak azok a beszámolók, amelyek szerint a Naphoz csatlakozott egy másik. Ibn Sina, perzsa tudós, részletesen kifejtette a Kitab al-Shifa (A gyógyítás könyve) című művében jelenséget.

Sina leírása szerint a váratlan vendég hónapokig volt látható az égen, ahol folyamatosan változtatta a színét, szikrákat szórt, majd elhalványult és eltűnt. A jelenséget sokáig üstökösnek gondolták, de később kiderült, hogy a tudós egy szupernovát írt le.

A csillagrobbanás valójában 7200 évvel ezelőtt történt, de a távolság miatt, a Földön csak az első ezredforduló idején láthatták az akkor élt emberek. A színváltozás két fehér törpe összeolvadására utal, ami egy különösen erős szupernovát hozott létre, ami színes.

Habár a nova már összeomlott, mégis sugároz, az NASA Chandra Obszervatóriuma pedig még mindig észleli az SN 1006 névre keresztelt objektumot.

Főnixmadár: Ezt a mítoszt a Kelet-Afrikából érkező utazóktól hallhatták az egyiptomiak, a főnix pedig valójában flamingó lehetett. A feltűnően vörös és rózsaszín madarak olyan tavaknál élnek, amelyek nyáron elpárolognak, a helyükön pedig csak száraz, poros táj marad. Amikor a tó közepén több ezer flamingó felrepül az égbe, akkor olyan porfelhőt kavarnak, ami úgy néz ki, mintha lángra kaptak volna.Az elsüllyedt Atlantisz: Rengeteg elmélet, legenda, teória létezik Atlantiszról, de jelenleg Platón verziója tűnik a leghihetőbbnek. Eszerint a katasztrófában eltűnt civilizáció meséje a Minószi kultúra pusztulásán alapulhat.

3650 évvel ezelőtt vulkánkitörés rázta Szantorini szigetét, aminek akkoriban Thera volt a neve. A magmakamra annyira gyorsan kiürült, hogy emiatt a tengerszint alá omlott a sziget közepe. Az így létrejött cunami letarolta Thera felszínét, és elpusztította a Minószi civilizációt.

A bolygó hollandi: A mítosz úgy szól, hogy létezik egy kísérteties hajó, ami örökké járja az óceánt. Állítólag, ha valaki meglátta a hullámok felett a bolygó hollandit és annak legénységét, akkor az számíthatott arra, hogy hamarosan katasztrófa fogja érni. A tudósok véleménye az, hogy a legendának van némi igazságalapja, amit a fata morgana elnevezésű, délibábszerű jelenséggel magyaráznak.

A viharmadár és a bálna legendája: Egy indiántörténet arról regél, hogy a viharmadár egy jó szándék vezérelte, természetfeletti lény, aki a tengerbe merült, hogy megöljön egy gyilkos bálnát, ám ezzel megfosztotta az Quileute törzset az erőforrásaitól.

A küzdelem hevében erős hullámok keletkeztek, amelyek káoszt és halált hoztak az emberiségre. Végül a viharmadár kiemelte a bálnát a tengerből. Habár a történet hihetetlennek hangzik, mégis sikerült tudományos szempontból igazolni.

Az 1980-as években a geológusok bebizonyították, hogy 1700-ban erős földrengés rázta meg a Csendes-óceán északnyugati részét. Ennek következménye egy olyan hatalmas cunami volt, ami nemcsak a Quileute törzs lakta, amerikai partokat érte el, hanem még Japánt is.

A tudósok szerint Aiornis, egy őskori óriásmadár lehetett az észak-amerikai korai telepesek által kitalált viharmadár. Az 5 méter szárnyszélességgel megáldott madár lecsaphatott egy bálnára, de az már nem valószínű, hogy fel is emelte, hogy kivigye a partra.

Tutankhamon átka: 1922-ben fedezte fel Tutankhamon sírját Howard Carter archeológus a Királyok völgyében, ám a felfedezés örömét hamarosan beárnyékolta, hogy többen meghaltak azok közül, akik részt vettek a feltárásban.

Erre könnyű azt mondani, hogy a múmia átka csapott le, ám ezt megcáfolja az, hogy sokan életben maradtak, főleg az, akinek az feltételezés alapján leginkább meg kellett volna halnia, ám Howard Carter még elég sokáig élt.

Delphoi jósda: Több, mint 2500 évvel ezelőtt az emberek Görögország minden tájáról képesek voltak elzarándokolni Delphoiba, hogy ott meghallgassák Apollo isten papnőjének tanácsait és próféciáit.

Néhány évvel ezelőtt a kőzeteket tanulmányozó geológus olajos mészköveket talált a romos templom alatt. Kiderült, hogy Apollo papnője a vulkanikus kigőzölgések miatt kaphatott látomásokat, vagyis mindenfélét hallucinált.

Az Özönvíz: Az Ószövetségben szereplő Noé, a bárka és az állatok, valójában egy korábbi, mezopotámiai legendából származnak. Ebben a történetben Ea isten utasított egy Utu-napishtim nevű férfit arra, hogy építsen egy nagy hajót, amivel menekítse ki a családját, az állatokat pedig párosával, mert hamarosan özönvíz árasztja el a Tigris és az Eufrátesz közét.

A legendára többféle tudományos magyarázat létezik. Az egyik szerint egy 11500 évvel ezelőtti katasztrófát mesél el. Akkoriban Balkán-félszigettől keletre található Fekete-tenger kezdett kiszáradni, aminek oka az volt, hogy a utolsó jégkorszak gleccserei nem oda, hanem az Északi-tengerbe olvadtak. Eközben a Földközi-tenger medencéjét az Atlanti-óceánból befolyó víz árasztotta el.

A geológusok olyan bizonyítékokat találtak a kutatásaik során, amelyek szerint az egyre nagyobb vízszintű Földközi-tenger vize egy idő után elárasztotta a Fekete-tenger szinte csontszáraz medencéjét, de mindez vízesés formájában történt, ami 200-szor nagyobb, mint a Niagara, ezért a mélyen fekvő területeket olyan gyorsan töltötte fel a víz, mintha ma kétszer elárasztaná a víz Manhattant.

Egy másik magyarázat arról szól, hogy a mezopotámiai legenda az elmúlt tízezer év legpusztítóbb áradásáról mesél, ami az időszámításunk előtti VII. században, Kínában következett be, amikor a Sárga folyó kilépett a medréből, és letarolta a ma már csak mendemondákból ismert Xia császári dinasztia teljes népességét.

Lidércfény: Angliában rengeteg kimerült, éjszakai utazó találkozott már szellemszerű kísértetfénnyel, ám tudományos tény, hogy a lángszerű foszforeszkálást a mocsaras területeken található növények bomlása kelti életre.

Vámpírok: A tudósok szerint a vámpírokról szóló legendáknak van igazságtartalma, hiszen létezik egy nagyon ritka vérbetegség, a porfíra, aminek tünetei között szerepel, hogy a bőr nagyon érzékeny a napfényre.

Az ebben a betegségben szenvedők számára a fokhagyma is súlyos fájdalmat okozhat, de az is jellemző rájuk, hogy a fogaik összezsugorodnak, az ajkuk visszahúzódik, emiatt a fogaik rémisztően előreugranak.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com