Újévi babonák

Mit szabad ennünk, és mit nem, hogy szerencsés legyen a következő tizenkét hónapunk?malac
Éjfélkor véget ért a 2013-as esztendő, amelyet vagy örömmel hagytunk hátra, vagy nehezen, mert annyira jó volt. 2014-et pezsgővel, a szerencsésebbek csókkal, fogadtuk, és a tűzijátéktól színessé, fényessé változó ég alatt megtettük az újévi fogadalmainkat, amelyeket idén talán sikerül betartanunk.

Ám ezzel nem ért vége a szokások sora, hiszen január első napjához is kötődnek hagyományok, amelyeket akkor is szeretünk betartani, ha nem vagyunk babonásak.

Nekünk, magyaroknak, elsősorban az ételekhez kötődnek z újévi szokásaink. Először is remélhetőleg úgy búcsúztattuk az óévet, hogy nem ettünk ki mindent a hűtőnkből, és hagytunk benne némi morzsát, mert akkor megnyugodhatunk, hogy 2014-ben sem kell az éhezéstől tartanunk.

A baromfihús fogyasztását nagy ívbe kerüljük el ma, mert az elkaparja a szerencsénket! Míg a baromfi elviszi, addig a disznóhús előtúrja nekünk a szerencsét. Halból készült ételt is ehetünk. Az ehhez kapcsolódó babona szerint ugyanis annyi pénzünk lesz, amennyi pikkely van a halon. en.natashaescort.com

Lencse és bab ételt is nyugodtan fogyaszthatunk, mert az az aprópénzt jelképezi, tehát szintén a gazdagságot, és a szerencsét. A rétes is ajánlott finomság az újév első napjára, mert az életet és a boldogságot ezzel hosszúra tudjuk nyújtani. Minél több töltelék van benne, annál jobb lesz az életünk.

(Forrás: napidoktor.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebben lehet részed 2026 végéig

Ebben lehet részed 2026 végéig

Jóslat az év utolsó hónapjaira.

Ez lehet az egyedi vonzerőd

Ez lehet az egyedi vonzerőd

A szülinapod leplezheti le a titkot.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Milyen örömben lehet részed?

Októberi jóslat

Októberi jóslat

Milyen változásban lehet részed a hónapban?

Ezt a hibát követheted el októberben

Ezt a hibát követheted el októberben

Mire kell odafigyelned?

Októberi meglepetés

Októberi meglepetés

Milyen ajándékot kaphatsz a hónapban?

Ebben a változásban lehet részed októberben

Ebben a változásban lehet részed októberben

Milyen esemény következhet be az életedben?

Októberi üzenetek

Októberi üzenetek

Mit jövendöl a számmisztika a hónapra?

Ez a legnagyobb titkod az álomfogó szerint

Ez a legnagyobb titkod az álomfogó szerint

Mit rejtegetsz?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mit üzen a szerencsesüti a hét utolsó két napjára?

http://ujhazak.com