Újra aktív a szélsőséges szekta

Eldugottabb lakóhelyre költözött az iszlám mozgalom, melynek tagjai abban hisznek, hogy Faizrahman Szattarov az új próféta.faizrahman2Egyre több bejelentés érkezik a tatárföldi Alkejevszkij kerületéből, hogy ott vertek tanyát a faizrahmanisták, annak ellenére, hogy a hatóságok próbálják az extrémizmus miatt tiltólistára tenni a szélsőséges szektát.

A faizrahmanista nevű mozgalmat, tavaly sikerült betiltani, ám azok most új lakóhelyet keresnek, hogy tovább folytathassák a vallásuk gyakorlását. A faizrahmanisták abban hisznek, hogy a 85 éves vezetőjük, Faizrahman Szattarov, nem más, mint a Mohamed utáni következő muzulmán próféta.

A szektának nagyjából nyolcvan tagja van. A hívőknek tilos kapcsolatba lépniük a külvilággal, ezért teljesen elszigetelten éltek a tatárföldi Torfjanovban.

A faizrahmanistákról a BBC orosz nyelvű kiadása, 2012-ben készített riportot. Ebben bemutatták, hogy a tagok gyakorlatilag a föld alatt laktak. A gyerekek nem mehettek a közösségi ház kerítésén kívülre, nem jártak iskolába, és orvosi ellátást sem kaptak.

Mivel ez az orosz alkotmány megsértése, ezért a faizrahmanisták ügye a kerületi bíróság elé került, ahol az a döntés született, hogy a csoportot fel kell oszlatni. Ez megtörtént, és a tagokat elküldték a korábbi lakóhelyükről.

kazan_feizrahmanistsA hírek szerint, ennyi nem volt elég, hogy a szekta végleg megszűnjön. A korábbi döntéssel csak annyit értek el a hatóságok, hogy a nők és a gyerekek kiszabadultak a mozgalomból, ám a férfiak, akik körülbelül tizenöten vannak, azóta is faizrahmanisták.

A szekta új lakóhelye ugyanabban a kerületben, egy Kazanytól 149 kilométerre található, 219 ember által lakta, falucskában van. A faizrahmanisták most a közösségük újraindításán fáradoznak.

(Forrás: eurazsiaport.hu)

Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com