Útmutatásra szolgál a tarot

Nem mutatja meg a jövőt, de segít eligazodni az élet útvesztőjében a tarot kártya.
KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA
Amikor olyan helyzetbe kerülünk az életben, hogy szeretnénk kikérni a magasabb erők véleményét arról, hogy mi lenne a helyes döntés, a legtöbben feldobnak egy pénzérmét, vagy kártyát vetnek.

A kártyajóslásnak számtalan módját választhatjuk. Jósolhatunk cigány kártyából, magyar kártyából, vagy akár tarot kártyából. Ez utóbbi a legmegfelelőbb arra, hogy el tudjunk igazodni az életünk labirintusában.

A tarot pakli 78 darabból áll, amit három csoportra kell osztani. Az első csoport a Nagy Arkánum, ami 22 lapból áll.

Ennek kétféle szerepe van. Az első feladata, hogy az Univerzum tanítását közvetíti, a második, hogy felméri a kérdező jelenlegi lelkiállapotát, kapcsolatait, helyzetét.

A 40 lapból álló Kis Arkánumot, négy csoportra oszthatjuk. Ezek a Pálcák, Kelyhek, Kardok és Érmék.

A Pálcák a tűz elemét, és a férfiasságot szimbolizálják. Ezek a lapok az energiát, mozgékonyságot, tetteket jelentik.

A Kelyhek a víz elemét jelképezik és a nőies energiákat. Kifejezik a befogadást, gondoskodást, és az érzelmeket.

A Kardok a levegő elemhez rendelt tudást, gondolati, mentális erőket szimbolizálja.

Az Érmék a föld elemhez kapcsolódó tárgyi, anyagi világot jelképezik. Ide kell vennünk a testünk egészségét és a pénzügyeket is.

A Kis Arkánum megmutatja a jelenleg minket nyugodni nem hagyó kihívásokat, apróbb feladatokat.

A harmadik rész a 16 lapból álló Udvari Figura, ami az életünkben részt vevő embereket, és sorsfeladatunkat mutatja meg.

Mielőtt elkezdenénk a jóslást, meg kell tanulnunk az alapokat. Feszülten nem állhatunk neki a mágikus munkának, ezért le kell csendesítenünk az elménket.

Ugyancsak a többi mágiához hasonlóan, itt se adjuk más kezébe a segédeszközeinket, jelenesetben a kártyánkat! Ha lehet, tartsuk elzárva, és mi magunk is csak akkor érjünk hozzá, ha leráztuk magunkról az idegen energiákat.

Ha készen állunk a jóslásra, akkor a kérdéseink legyenek röviden, pontosan, konkrétan megfogalmazva, ugyanis, ha minél pontosabban körül írjuk a problémakört, annál pontosabb választ fogunk kapni.

080604.01.egyszeru-joslas-tarot-kartyavalA kártyalapokat mindig bal kézzel emeljük, és fordítsuk. Ezeknek a leírása fog segíteni abban, hogy a választ értelmezzük.

A kérdésünkre a választ, a bennünk rejlő, ősi tudás, letisztult formában fogja megadni, éppen ezért fontos, hogy tiszta lelki és mentális állapotban fogjunk neki a jóslásnak.

A tarot csak akkor lesz segítségünkre, ha nem akarjuk minden döntésünket a lapokhoz igazítani.

A tarot kártyalapok jelentése a következő:

Bolond: Gondtalan szórakozást, az élet vidám oldalát mutatja, de a kötelezettségek kerülését is. Bár nincs tapasztalatunk egy témában, mégis jól szórakozunk.

Mágus: Önbizalmunkkal és mágikus vonzerőnkkel ügyesen irányítjuk magunk körül a dolgokat. Erőlködés nélkül érünk el sikereket.

Főpapnő: Mások segítését, együttérzést, passzivitást, jó intuíciót jelez. Hallgassunk az ösztöneinkre, érzéseinkre, legyünk megértőek, és fogadjuk el más segítségét.

tarot3Császárnő: Gyarapodást és kreativitást jelez. Segíti a változtatást, az újhoz való alkalmazkodást, felélénkít, akaraterőt ad. Általában sikereket ígér.

Császár: A pozíciónk megszilárdítására, a dolgaink tudatos rendszerezésére, irányítására utal. A józanság, a kitartás, a logikus gondolkodás sikerhez vezet.

Főpap: Bizalomra, morális értékekre, a törvényességre utal. Ha ezekre építünk, akkor sikert érhetünk el. Megszilárdíthatjuk, és rendezhetjük a helyzetünket.

Szeretők: Szerelmet, szeretetet, jó kapcsolatokat jelezhet, de ugyanakkor egy végleges döntést vagy kompromisszumot is, amire szükség lehet az ügyben.

Diadalszekér: Újdonságot vagy önállósodást jelent, ami kiszakít a megszokott környezetünkből. Ezenkívül felfrissítheti az életünket.

Erő: Szenvedélyt, temperamentumot, magas fizikai és lelki energiaszintet jelez. Bátran és büszkén haladunk a céljaink felé és általában sikeresek leszünk.

Remete: Magányt, visszahúzódást jelez. Kicsit pihenhetünk, közelebb kerülhetünk a belső énünkhöz és tisztázhatjuk, mit is akarunk.

Szerencsekerék: Az élet sorsszerű változásait jelzi, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Valamiféle jelentős fordulat várható, amelyet kénytelenek leszünk elfogadni.

Igazság: Kiegyensúlyozott, igazságos, korrekt hozzáállást jelent. Így érdemes viselkedünk és másoktól is ezt várhatjuk.

Akasztott ember: Nyomasztó helyzetet mutathat, amiből nehéz kitörni, vagy valaminek a megszakadását, felfüggesztését.

25_23505_509579_1ea0fb0b3452a1fb52911540c14cc8a2_b61885_301Halál: Valami természetes úton lezárul, úgyhogy lépjünk tovább!

Kiegyenlítődés: Mértékletes, békés fejlődést jelent. Megtaláljuk a belső és külső nyugalmat, boldogságot és elégedettséget.

Ördög: Szenvedélyt, kísértést, hatalmi harcokat, túl erős vonzódást, karmikus köteléket szimbolizál, ami próbára teheti az erőnket és erkölcsi érzékünket.

Torony: Valami váratlanul összeomlik, és ez fájdalmas lesz számunkra, ám elveszíthetjük a korlátjainkat, és valami újba kezdhetünk.

Csillag: Szerencsét, szép reményeket, sikereket jelent. A kapcsolataink kellemesen alakulnak, elérjük a céljainkat, nyugodtan élvezhetjük az életet.

Hold: Romantikát ígér. Árnyoldalát jelenti a bizonytalanság, a szorongás. Változások várhatók kívül-belül.

Nap: Sikerekre számíthatunk. Az élet napos oldalát, örömöt, belső érettséget, büszkeséget, nagylelkűséget, kibékülést jelenti.

Végítélet: Olyan változást vetít előre, aminek örülni fogunk. Ez akár gondolkodásmódbeli változást is jelenthet.

Világ: Fellelhetjük a tökéletes dolgot vagy személyt ahhoz, hogy boldogok, sikeresek legyünk.

Pálcák Ásza: Új lehetőség, amit nagy lelkesedéssel próbálunk meg kiaknázni. Sikeres lehet a szenvedélyesség, a bátorság és az önbizalom.

Pálcák Kettes: Bizonytalanságot, félig-meddig viszonyulást, sivár érzéseket jelent. Fektessünk az ügybe több energiát, vagy inkább zárjuk le.

Pálcák Hármas: Biztos talaj van a lábunk alatt. A jövőnk jónak tűnik. Megszilárdult a helyzetünk, úgyhogy élvezhetjük a munkát gyümölcsét.

Pálcák Négyes: Napfényes, biztonságos idők közelednek. Pihenhetünk, vagy új terveken gondolkodhatunk.

Pálcák ötös: Kisebb konfliktust, civakodást mutathat környezetünkben, ami felélénkíti a kapcsolatainkat. Ezen kívül jelezhet új feladatot, megmérettetést is.

tarotlapokPálcák Hatos: Jó híreket, sikert, boldogságot szimbolizál. Megkapjuk a megérdemelt jutalmunkat, feljebb léphetünk, gondtalanul élvezhetjük az életet.

Pálcák Hetes: Konkurencia vagy erkölcsi ügy fenyegeti a sikerünket. Meg kell védenünk az álláspontunkat és saját magunkat másokkal szemben.

Pálcák Nyolcas: Felélénkülést, gyors változást jelez. Előfordulhat, hogy hamarabb kerül pont az ügy végére, mint reméltük! Örvendetes események várhatók.

Pálcák Kilences: Védekezünk valamiért az újdonságokkal szemben, lehet, hogy egy régi sérelem miatt.

Pálcák Tízes: Folyamatos levertséget, stresszt jelent. Meg kell szabadulnunk a felesleges terhektől, és kiutat kell keresnünk a jelenlegi helyzetből, amihez merjünk segítséget kérni.

Pálcák Apródja: Új esélyt, kalandot jelez előre, ami felélénkíti az életünket. Amennyiben bátran belevágunk, sikereket érhetünk el.

Pálcák Lovagja: Nagy szenvedélyt mutat, ami vitákhoz vezethet, de ugyanakkor lendületet is ad. Használjuk jól az energiánkat, működjünk együtt másokkal a siker érdekében!

Pálcák Királynője: Legyünk önállóbbak, mert az változást fog hozni az életünkbe.

Pálcák Királya: Vállalkozó szellemünk és nagyvonalúságunk vezet el minket a sikerhez.

Kardok Ásza: Valaminek a tisztázását, megbeszélését jelenti, ami új kezdethez vezethet. Józanul hozzunk döntést!

Kardok Kettes: Döntésképtelenséget, kétségeket, kritikusságot jelez. Elnyomjuk az érzéseinket, pedig azokra kéne hallgatnunk.

Kardok Hármas: Fájdalmas felismerést, csalódást vetít előre, érdemes változtatnunk, ha így nem megy a kialakult helyzet!

Kardok Négyes: Elszigeteljük magunkat, mert valószínűleg kimerültünk. Ideje pihenni.

Kardok ötös: Eldurvult harcokat, gyűlölködést jelez. Ha egy helyzet nagyon eldurvult, akkor lépjünk ki belőle!

1657_2_1317020851Kardok Hatos: Külső és belső változást jelent, ami új utakra vezet el, vagy a már meglévők fognak jobban működni.

Kardok hetes: Csak kerülgetjük a problémát, ahelyett, hogy megoldanánk. Fennáll a lehetősége annak, hogy csalódunk.

Kardok Nyolcas: Nem vagyunk elég nyitottak az újdonságokra, elfojtunk magunkban valamit. Ideje megvizsgálni a vágyainkat!

Kardok Kilences: Rossz közérzetet, nehézségeket mutat. Amennyiben nem bírjuk a kiképzést, javítsunk a körülményeinket, ha ez nem megy, akkor lépjünk tovább!

Kardok Tízes: Valami hirtelen ér vége, ami fájdalmasan fog érinteni. Nem várhatunk sikert.

Kardok Apródja: Kisebb konfliktust, nyugtalanságot jelez. Beszéljünk a gondjainkról, és oldjuk meg őket!

Kardok Lovagja: Nyugtalanság, gyors döntések. Legyünk türelmesebbek, mert a hevesség nem mindig vezet jóra!

Kardok Királynője: Okosságot, önbizalmat, függetlenséget jelent. Sikeresek, de magányosak leszünk.

Kardok Királya: Próbáljuk kritikusan, objektíven szemlélni a dolgokat, és akkor sikeresek leszünk!

Érmék Ásza: Valami elkezdődik, értékes lehetőségeket kapunk, amik sikerrel, és boldogsággal kecsegtetnek.

Érmék Kettes: Gondtalan időket jelez. Rövidtávon nem vállalunk sok kötöttséget. Ezt élvezzük ki, mert hamar vége lesz!

Érmék Hármas: Döntenünk kell, ami előrelépést jelent. Lehet, hogy bizonyítanunk kell valamiben.

free-tarot-readingsÉrmék Négyes: Túlbiztosítunk valamit, például a pozíciónkat, és ezért nem jutnak el hozzánk az újdonságok. Lazítsunk!

Érmék Ötös: Elhagyottságot, válságot jelez. Reménytelennek látunk egy helyzetet. Ha bátrabbak vagyunk, akkor legyőzzük az akadályokat, amik a szorongásunkból fakadnak.

Érmék Hatos: Sikereket mutat az élet minden területén. Szabad az út előttünk!

Érmék Hetes: Lassú, de biztos fejlődést jelez. Legyünk türelmesek, és hamarosan beérik a munkánk gyümölcse!

Érmék Nyolcas: Új dolgok veszik kezdetüket, vagy már meglévők lépnek egy új szakaszba. Új élmények várnak ránk.

Érmék Kilences: Fejlődés, boldogság várható, úgyhogy ezt véletlenül se hagyjuk ki!

Érmék Tízes: Gazdagságot, gyarapodást, sikert, boldogságot jelez. Biztonságba érezhetjük magunkat.

Érmék Apródja: Jó lehetőségeket jelent, amik sikerhez visznek. Az ügyünket hasznos, külső erők érik, de mi is tehetünk ezért.

Érmék Lovagja: Magabiztosságot, hűséget és megfogható eredményeket jelez. Miközben kitartóan haladunk a célunk felé, megtartjuk azt is, amit már elértünk.

Érmék Királynője: Türelmet, gyakorlatiasságot, kreativitást mutat. Élvezzük az életet!

Érmék Királya: Gyakorlatiasságot, állhatatosságot jelent. Általában sikerre számíthatunk.

Kelyhek Ásza: Sikert és boldogságot mutat. Megleljük, amire igazán szükségünk van. Ne hagyjuk ki az esélyeket!

Kelyhek Kettes: Harmóniát, nagyon jó kapcsolatokat jelez. Élvezhetjük az életet, és a sikereket!

M-09-ViscontiKelyhek Hármas: Boldog idők, harmónia. Legyünk hálásak a sorsnak! Megoldódnak a problémáink. Kellemes közérzetre és szerencsére számítsunk.

Kelyhek Négyes: Bosszúság, tehetetlenség. Talán unatkozunk, vagy megsértődtünk valamiért. Nem éri meg mérgelődnünk, mert akkor elszalasztjuk a lehetőségeket!

Kelyhek Ötös: Csalárdság, kudarc. Vizsgáljuk át, hogy miért buktunk el, és mit tehetünk, hogy ez legközelebb ne forduljon elő!

Kelyhek Hatos: Álmodozás, nosztalgia. Néha szükségünk van arra, hogy a múltra emlékezzünk, de idejébe térjünk vissza a jelenbe!

Kelyhek Hetes: Illúziók, amikkel egy pontig nincs baj, de ne vigyük túlzásba a fellegvárak építését! Szükség van a realitásra.

Kelyhek Nyolcas: El kell búcsúznunk valamitől. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy komoly dologról van szó, lehet, csak lejjebb kell tennünk a lécet.

Kelyhek Kilences: Boldogság, örömteli élvezetek. Elfeledkezhetünk a gondokról, és kellemes légkör vesz körül.

Kelyhek Tízes: Harmónia, védettség. Elfelejthetjük a múlt megpróbáltatásait, mert sikerek, és barátságos kapcsolatok várnak ránk.

Kelyhek Apródja: Segítő erők, siker, elismerés. A környezetünk megért, és ki is békülhetünk valakivel.

Kelyhek Lovagja: Vidámság, nyugalom, béke időszaka. Harmonikusan alakulnak a kapcsolataink, úgyhogy biztonságban érezhetjük magunkat.

Kelyhek Királynője: Intuíció, mélyről feltörő érzések, segítőkészség. Hasznunkra válhat a kivárás.

Kelyhek Királya: Bölcsesség és tanácsadás, amik hasznosak lehetnek. Támaszkodjunk az érzéseinkre.

Hozzászólások

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

Így alakulhat az életed a tavaszi hónapokban!

Így alakulhat az életed a tavaszi hónapokban!

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

http://ujhazak.com