Valósítsd meg minden álmodat 2018-ban!

Öt varázslat, amivel megkaphatsz mindent, amit szeretnél.Már nem maradt sok dolgunk a 2017-es évvel, ezért ideje, hogy a figyelmünket a következő esztendőre fordítsuk, hiszen napokon belül beköszön 2018, amibe új reményekkel, tervekkel, fogadalmakkal vágunk bele.

Az elképzeléseink megvalósításához leginkább a szorgalmunk, kitartásunkra, bátorságunkra, különféle képességeinkre lesz szükségünk, ám mindemellett kérhetünk némi égi segítséget is az álmaink megvalósításához.

Végezd el ezt az öt mágiát, ha szeretnéd, hogy nagyobb esélyed legyen a sikerre 2018-ban! Fontos, hogy minden varázslat után mondj köszönetet az égieknek a segítségükért, és hagyj nekik egy kis ajándékot az oltárodon!

Pénz legyen a bőröd alatt varázs: Keverj össze 4 teáskanál jojobaolajat vagy krémet 6 teáskanál rózsavízzel, 1 teáskanál fahéjjal, 1 teáskanál gránátalma lével, 3 darab lóherével, 3 darab babérlevéllel, 1 teáskanál mézzel és egy kis darab pirittel!

Miközben összekevered az alapanyagokat mondd el a következő varázsigét: „Keverem-kavarom, balról-jobbra hozom, pénzt ölök bele, az hozza majd bőröm alatt a szerencsémet.”

Az elkészült krémet pihentesd egy hétig, majd a következő hét csütörtöki napján vedd elő és szűrd le! Ezt követően az oltárodra tegyél körbe 9 zöld gyertyát! A kör közepére helyezd el a krémet! Gyújts fahéj illatú füstülőt!

Relaxálj és koncentrálj a célodra! Ha úgy érzed, hogy készen állsz, akkor kend be magad a krémmel, miközben mondd el ezt: „Áldott legyen ez a krém, mely bőséget hoz nekem, hiszen a bőröm alatt is pénz terem.”

A krémet hagyd fent magadon egész éjszaka! A varázslat ereje 3-4 hétig kitart.

Szerencse a jólétért: Amennyiben 2018-ban szeretnéd, ha kicsit jobban élhetnél, több pénzed lenne, szerencsésebb lennél az anyagiak terén, akkor ehhez is kérhetsz égi támogatást, ha csütörtökön, növekvő hold idején meggyújtasz 13 zöld gyertyát, amiket mézzel kentél be, valamint füstölj fahéjjal és kaporral!

Most tégy az oltárod közepére egy ékszer, ami legyen arany vagy zöldköves. Ha nincs ilyened, akkor mindenképpen nemesfémből vagy ásványt tartalmazó gyűrűre, nyakláncra vagy karkötőre lesz szükséged.

Ha megvagy ezzel, akkor mondd el a következő varázsigét: „Tündéranyák, Mab, Danu és Deae Matres, nézzetek ide bajba jutott gyermeketekre és küldjetek neki jólétet és bőséget a mindennapi megélhetéshez és hogy megoszthassam szeretteimmel. Tegyetek áldást eme ékszerre, hozzon nekem szerencsét, hogy sose keljen hiányt szenvednem semmiben. Áldjátok meg a természet és a négy elem erejével, hozzon nekem annyi jót, amennyit csak elbírok!”

Emeld az ékszert kicsit a gyertyaláng fölé úgy, hogy se neked, se az ékszernek ne essen baja! Ezt követően hints az ékszerre egy kevéske ásványvizet és húzd végig a füstölő felett, majd tedd vissza az asztalra, ahol takargasd be a kedvenc virágod szirmaival! Másnap már fel is veheted az ékszert.Sikervarázslat: Gyújts meg 3 zöld, 3 barna és 3 arany színű gyertyát, miközben égess mirha, szantál, fahéj és tömjén keveréket! Ha szeretnéd, akkor tegyél ki az asztalra képet vagy más szimbólumot arról, amit el akarsz érni 2018-ban.

Vegyél elő egy papírt, amire írd le mindazt, amit jövőre el szeretnél érni, amivel boldog és elégedett lennél. Ezen ne gondolkodj sokat, hanem csak írd le, ami eszedbe jut! Ha kész, akkor még nyolcszor másold le pontosan ugyanezt a listát! Ezt ne érezd kényszernek, hanem gondold úgy, hogy ez a kulcsa a vágyaid elérésének.

Amikor megvagy a másolással, akkor a 8 papírt hajtsd 8 részre, majd mindegyikre írd rá a születési dátumodat, kend be őket fahéj olajjal, vagy szórd meg őket fahéjjal. A nagyobb siker érdekében rúnákat is rajzolhatsz a papírokra, amelyek szintén a kívánságaidat testesítik meg.

Következő lépésként koncentrálj a vágyaidra és mondd el a varázsigét: „Felajánlom a fényt és az ünnepi illatot a Napistennek, amiért teljesíti a papíron lévő vágyaimat.”

Ezt követően mind a négy égtáj felé fordulva ezt mondd el: „Legyenek a gyertyák fénye az én lelkem fényei, ezt az adom én cserébe a Napistennek. A hitemet, a sikerért.”

Végül köszönd meg a segítséget, meditálj kicsit, képzeld el, hogy megvalósulnak a vágyaid! Ettől kezdve minden nap égess el egy kis papírt, amin szerepeljenek a vágyaid!

Szerencse a szerelemben: Ha 2018-ban szeretnél párt találni, akkor egy pénteki napon, növekvő hold idején fogj egy piros és egy rózsaszín gyertyát! A pirosba karcold bele, hogy „leendő kedvesem”, a rózsaszínbe pedig a saját nevedet.

A gyertyákat kend be mézzel és tégy közéjük egy mágnest, majd kösd össze őket piros cérnával vagy fonallal. Tedd őket egy olyan helyre, ahol nem fognak felborulni, majd gyújtsd meg őket! Most meditálj és mondd el ezt:


Aphrodité és Fortuna, szerelem és szerencse istennői hozzátok kötöm sorsomat és leendő kedvesemhez, akit küldjetek hozzám mielőbb, hogy szerelembe essek. A fénynél is gyorsabban érjen utol a szerelem, akiben hamarosan lelki társamat és a végzetemet meglelem.”

Innentől kezdve naponta égess egy keveset a gyertyákból, képzeld magad elé, ahogy beteljesül a vágyad és együtt vagy a pároddal! Amikor csonkig égtek a gyertyák, akkor a maradékot ásd el egy biztos helyre!Szerelemital: Készíts forralt bort úgy, hogy forralj fel száraz vörösbort, amihez adj mézet, egy kis narancslevet, egy kis citromlevet, fahéjat, csipkebogyót, szegfűszeget, rózsaszirmokat és almadarabokat.

Kevergetés közben mondd el a következő varázsigét, ha a pároddal való kapcsolatodat szeretnéd megerősíteni:

Édes szerelem fő az üstben, elbódítja a férfi és a női szíveket. Aki ebből a borból iszik, az többé nem szabadulhat tőlem, örökkön égő szenvedéllyel és szerelemmel fogjuk egymást szeretni nappal és éjszaka egyaránt.”

Figyelj oda arra, hogy csak ketten igyatok a forralt borból, ami után a legjobb, ha lefeküdtök egymással, mert a szeretkezéssel megerősíthetitek a műveletet.

Abban az esetben, ha nincs párod, akkor ezt mondd a kevergetés közben: „Édes szerelem fő az üstben, megtölt minden szerelemre és szenvedélyre éhes szívet. Aki iszik ebből a borból nem marad többé magányos, megleli őt a kedvese, a másik fele, akit a sors küldött elibe, hogy újra egy egészek legyenek.”

Ebből a fajta forralt borból többen is ihattok, miközben gondoljatok arra, hogy kortyolgatás közben az istenek munkához látnak, hogy hamarosan találkozhassatok az új kedvesetekkel!

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com