Varázsolj magadnak jó híreket!

Három mágia, amit szerda este, növekvő hold idején végezhetsz el.Mivel az emberek sokkal inkább a negatív hírekre kíváncsiak, mint a pozitívakra, ezért nem könnyű jó hírt találni, ráadásul most szinte minden az új koronavírus-járványról szól, azzal kapcsolatban pedig egyelőre inkább a lesújtó információk látnak napvilágot, ezért már-már úgy érezhetjük, hogy csodának kell történnie ahhoz, hogy valami igazán jó hírt kapjunk.

Ha szeretnél végre valamilyen formában jó híreket kapni, akkor ebben lehet a segítségedre az alábbi három varázsige, amelyeket szerda este, növekvő hold idején végezhetsz el.Jó hír varázslat a mobiloddal: Szükséged lesz 1 fehér gyertyára, 1 piros gyertyára, 1 kék gyertyára, 1 zöld gyertyára, 1 sárga gyertyára és fahéj vagy babér füstölőre. A varázslatot kezdd a füstölő meggyújtásával, majd a gyertyákból rakj ki egy olyan kört, amilyet a fenti képen látsz!

Tedd a mobilodat a kör közepére. Most lélegezz mélyeket, nyugtasd meg az elmédet. Ha ezzel kész vagy, akkor gyújtsd meg a gyertyákat. Az első legyen a jobb oldali felső, aminek meggyújtása közben ezt mondd: „Ébredj Levegő Szelleme.”

Ezt követően az óramutató járásával meggyező irányba haladj, tehát a következő legyen a jobb alsó, aminek meggyújtása közben így szólj: „Ébredj tűz Szelleme!”

Bal alsó csúcsnál lévő gyertya meggyújtásakor ezt mondd: „Ébredj Föld Szelleme!”

Bal felső csúcsnál lévő gyertya meggyújtásakor így szólj: „Ébredj Víz Szelleme.”

A legfelső csúcsnál lévő gyertya meggyújtásakor ezt mondd: „Ébredj Szellem! S fogjatok össze mind az öten, hogy egy jó hírrel lepjetek meg! A héten mikor egyik alkalommal megcsörren a mobilom, biz Isten, hogy jó hírt kapok!”

Ezzel végeztél is a varázslattal. A dolgod most már csak annyi, hogy hagyd a mobilodat a kör közepén éjszakára.

Jó hír kártyavarázslat: Ha van Cigánykártyád, akkor vedd ki abból az Üzenet lapot. Ha Tarot kártyával rendelkezel, akkor a Világ lapra lesz szükséged. Miután elővetted a kártyalapot, gyújts meg egy fehér gyertyát, a lapot pedig tedd az oltárodra.

A varázslathoz szükséged lesz még egy borítékra, egy kis papírra és kevés szenteltvízre. Ha megvan minden kellék, akkor a lapra írd fel ezt: „XY( neved), a következő napokban X-Y-ig (add meg pontosan a dátumot) jó hírt fog kapni.”

Csúsztasd a lapot a borítékba, amit aztán zárj le, majd a kezedben tartva azt, mondd el ezt a varázsigét:Ha Isten is úgy akarja, és a sors kegyes hozzám, akkor X-Y között jó hírt fogok kapni.”

Végül hintsd meg némi szentvízzel a borítékot, amit helyezz el a postaládádba vagy tedd az ajtód előtti szőnyeg alá. Ha megkaptad a jó hírt, akkor égesd el a borítékot.

Tűzvarázslat egy jó hírért: Ehhez a varázslathoz szükséged lesz 1 darab kék vagy fehér gyertyára, 1 darab borítékra, 1 darab papírra, babérlevelekre és fémtálkára. Gyújtsd meg a gyertyát, majd írd a papírra azt, hogy: „Jó hírt kapok a héten!”

A lapot és a babérleveleket csúsztasd a borítékba, amit fogj a kezedben és mondd el ezt a varázsigét:Minden vágyam most egy jó hír, magasságos istenek, ajándékozzatok meg eggyel s én is megajándékozlak benneteket!”

Ezt követően égesd el a fémtálkában a borítékot, aminek hamvait szórd ki az ablakon! Ha a héten valóban jó hírt kapsz, akkor ajándékozd meg az isteneket valamivel, például süteménnyel, itallal vagy virággal.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Váltsd valóra a vágyaidat áprilisban!

Egyperces varázslatok, amelyekkel elérheted, hogy már a hónapban teljesüljenek a kívánságaid.

Merre visz az utad áprilisban?

Merre visz az utad áprilisban?

Ha választasz egy lapot az alábbiak közül, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

A számmisztika áprilisi üzenete

A számmisztika áprilisi üzenete

A születésed napja alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Húsvéti szertartások

Húsvéti szertartások

Próbáld ki a célodnak legjobban megfelelő varázslatot az ünnepen!

Tudományosan igazolt legendák

Tudományosan igazolt legendák

Kitaláltnak hitt történetek, amelyeknek van valóságalapja.

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

Ez a változás hozhat sikert a tavaszi időszakban!

A születésed napja alapján kaphatod meg a neked szóló tanácsot.

Napi öröm jóslat

Napi öröm jóslat

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy mi fog ma boldoggá tenni!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Imádkozz bőségért húsvétkor!

Ezeket az imákat érdemes elmondani az ünnepkor!

Márciusi életlecke

Márciusi életlecke

Neked mit kell megtanulnod a tavasz első hónapjában?

http://ujhazak.com