Varázsolj magadnak szerelmet!

Öt szertartás, ami ősszel hat a legerősebben.A szerelemért, anyagi jólétért és a vágyaink beteljesítéséért nekünk is tennünk, dolgoznunk kell, de a törekvéseinkhez nyugodtan kérhetünk némi segítséget az égiektől, akik legalább azt a lehetőséget megteremtik, amelyet kihasználva, teljesíthetjük a vágyainkat.

Ha úgy érzed, hogy szívesen kipróbálnál néhány könnyű szertartást, akkor tudnod kell, hogy vannak olyan speciális varázslatok, amelyek nem ugyanolyan hatásosak az év bármelyik szakában, tehát fontos betartani a meghatározott napot, időszakot, évszakot.

A következő öt szertartás ősszel a legerősebb, úgyhogy ebben az évszakban végezd el, ha anyagi jólétre, szerelemre vagy valami másra vágysz!

Az Esthajnalcsillag kristályvarázs: Az őszi depresszió és negatív időszak ellen azzal is tehetsz, ha készítesz egy fénykristályt, ami az év legsötétebb időszakába adhat fényt, reményt, szerencsét és energiát.

Az Esthajnalcsillag kristályvarázslathoz szükséged lesz egy hegyikristályra, majd egy csütörtöki napon gyújts meg kilenc fehér gyertyát! Fogd a kezedbe a kristályt, és mondd el, hogy:

Ragyogó Esthajnalcsillag, ki úgy világítasz, mint a Nap, adj egy kis darabkát magadból, hozz nekem reményt, erőt és fénysugarat, hogy legyen mivel átvészelnem a sötét időszakot. Kívánj nekem sok szerencsét és mikor e kristályra ránézek, nem fogok félni a sötétben, mert tudom, hogy elűzze tőlem messzire mindent, mi gonosz.”

Végül tedd ki úgy éjszakára vagy az ablak közelébe a kristályt, hogy érhesse a fény. Másnap már kész is lesz a fénykristály, amit viselhetsz magadon, de az is hatásos, ha csak magadnál hordod.

Bőségkosár rituálé: Ha bőségre vágysz, akkor először is szerezz egy kosarat, amibe tegyél almát, süteményt, tejet, bort, mézet, magvakat, majd menj el az erdőbe, ahol a megérzéseidre hallgatva, keress egy helyet, ahol elvégezheted a rituálét!

Gyújts meg egy aranyszínű gyertyát, majd mondd el ezt:

Ajándékot hoztam a Természet Isteneinek, Anyának és Atyának. Fogadjátok szeretettel és ha kedvetekre lesz, úgy ajándékozzatok meg bőséggel és jóléttel, hogy a hideg beálltával, a tél közeledtével se szenvedjek hiányt semmiből.”

Most a kosaradból vedd ki az almákat, gyümölcsöket, süteményt, amiket helyezz például a választott kőre, fához, vagy bokorhoz. A tejet, bort, esetleg mézet ezekkel a szavakkal öntsd körbe: „Előbb nekem kell adnom, hogy kapjak, s ez így van jól. Ha sokat nem is, de azt a keveset, amit adok szívből adom, és szívből dicsérem neveteket és kérem, hogy áldjatok meg.”

Ezt követően relaxálj egy kicsit, nézz körül! Ha meglátsz egy gesztenyét, furcsa követ, falevelet, vagy más jellegzetest, akkor azt vidd haza és köszönd meg a „csereajándékot”, ami a kívánt bőséget fogja biztosítani neked.Szabadulj meg a nem kívánt terhektől, szokásoktól, félelmektől: Egy szombati napon vegyél magadhoz egy fekete gyertyát, tömjénfüstölőt, három füstkvarcot és menj ki a szabadba, ahol keress egy olyan helyet, ahol biztos, hogy senki sem fog megzavarni! Itt is hallgathatsz a megérzéseidre.

Ha megtaláltad a helyet, akkor ülj le, majd karcold a gyertyába a nevedet, a születési dátumodat, miközben koncentrálj arra, hogy mi mindentől akarsz megszabadulni, mit szeretnél elengedni! Most gyújtsd meg a gyertyát, e szavak kíséretében:

„Amire nekem nincs szükségem, hadd adjam át neked Drága Föld. Szívd magadba, vidd el tőlem távol és alakítsd át azzá, amire neked lehet szükséged. Tisztítsd meg testemet és lelkemet, fogadd magadba az én terheimet.”

Következő lépésként fogd a kezedbe a három füstkvarcot, amikkel relaxálj, meditálj egy kicsit. Fontos, hogy addig ott maradj, amíg a gyertya végig nem ég, mert ezalatt az idő alatt adod le a földnek azt, amitől meg akarsz szabadulni.

Ebből következik, hogy amennyiben nem akarsz napokig ücsörögni, akkor megfelelő méretű gyertyát vegyél. Amikor leégett a gyertya, akkor áss egy kis gödröt, amibe tedd bele a gyertyacsonkot és egy kvarcot, ezekkel a szavakkal: „Eltemetem minden rossz érzésemet.”

Egy másik kvarcot dobj olyan messzire, amennyire messzire csak tudod, de előtte mondd ezt:„Elengedem minden félelmemet.”

A harmadik kvarcot ezekkel a szavakkal dobd vízbe: „Elhagyom minden terhemet.”

Most már kész vagy.

Meghívó az ismeretlen kedvesnek: Egy pénteki nagyon, növekvő hold idején végezd el ezt az őszi varázslatot, ha új párra, szerelemre vágysz! Vegyél magadhoz 5-6 darab őszi falevelet, amire írd fel, a következőt: „Messzire utazom, lelki társadhoz eljutok, szerelmedet meghívom, hogy jöjjön el hozzád az idén.”

A hátoldalra felírhatod néhány szóval, hogy milyen legyen a leendő kedvesed, valamint a nevedet se felejtsd le! Most gyújts meg egy nagy piros gyertyát a szabadban, fogd a kezedbe a leveleket, és mondd el, hogy:

Útjára indítom a meghívómat, szélben, esőn és ködön át utazik, míg kedvesemet meg nem leli, kihez mikor elér az üzenetem, olthatatlan vágy ébred benne, hogy megtaláljon engem.”

Végül fújd el a leveleket, amiket bízz a szél gondjaira! Mindegy, hogy eleinte mennyire messze mennek, mert el fognak jutni a megfelelő személyhez.Jóslat az őszi időszakra: Amennyiben szeretnéd tudni, hogy mi fog veled történni ősszel, akkor kérhetsz egy kis útmutatást, de ehhez be kell gyűjtened némi őszi esőt egy kis edénybe, amit egy szombati napon megtisztítottál és megszenteltél ezekkel a szavakkal: „Ami ebben összegyűlik, varázslatossá válik. Őszi eső hoz majd nekem tiszta látomásokat.”

Amikor begyűjtötted az esőt, akkor egy szombati napon gyújts meg egy lila gyertyát! Vedd a kezedbe az edényt, majd mondd el ezt: „Mikor szememet megérinti az istennő könnye, a látomások útja megnyílik előttem, és a köd felszáll, a jövőm tiszta lesz.”

Most egy-egy ujjnyi esőt kenj a szemhéjadra és a harmadik szemedre, végül rövid időn belül feküdj le, hogy álmodban megláthasd a kért jóslatot!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

http://ujhazak.com