Védelem a szellemek ellen

Mivel védekezhetünk, ha azt tapasztaljuk, hogy elhunyt lélek van a közelünkben?Salt Circle_600
„Maradj nyugodt, és maradj a só körön belül!” – adhatjuk a legegyszerűbb tanácsot annak, aki halálra váltan meséli, hogy szellemet látott, vagy annak a jelenlétével kapcsolatos dolgokat tapasztalt.

Mivel sose tudhatjuk, hogy ártó lélekkel állunk-e szembe, vagy nem akar semmi rosszat a szellem, ezért mindenképpen muszáj, hogy megtanuljuk, hogy milyen módszerekkel védekezhetünk a szellemekkel szemben.

A legegyszerűbb megoldás a már említett , aminek tisztító hatása van. Ha szeretnénk, akkor meg is szenteltethetjük a használat előtt, de a nélkül is működni fog. A legjobb a tengeri só, de a hagyományos asztali is megadja a kellő védelmet. Szórjunk sóvonalat az ablakokhoz, és az ajtókhoz, hogy a szellem ne tudjon bejönni!

A szentelt vízről tudjuk, hogy hatásos fegyver a gonosz természetfeletti lények ellen, ezért érdemes nekünk is alkalmazni. A szentelt vizet úgy használjuk, hogy az ujjunkról hintsük szét az ablakokra és az ajtókra!

A gyógynövények között is találhatunk olyanokat, amelyek hatásos védelmet nyújtanak a szellemekkel szemben. Ilyen a fokhagyma és a szegfűszeg.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Érdemes ezekből egyet-egyet a zsebünkben tartanunk.

Unroasted_Coffee_Beans_new_t479Butaságnak hangozhat, de a számolással is elűzhetjük a gonosz lelket! Öntsünk ki a kísértett szobába magvakat, babot, lencsét, vagy rizst. A szellem ellenállhatatlan kényszert fog érezni, hogy megszámolja azt, ám mivel nem kitartó, ezért fel fogja adni, és inkább továbbáll. A megszámlálandó „feladatot” beletehetjük egy átlátszó üvegbe, vagy csőbe.

Ha érzünk magunkban elég bátorságot, akkor próbáljunk meg kommunikálni a szellemmel, hiszen lehet, hogy oka van annak, hogy minket talált meg magának. Ehhez használhatunk szellemtáblát, poharazást, vagy asztalkopogtatást, de fontos, hogy legyen velünk egy hozzáértő médium!

Egy egyszerű kiűzési rituálé is megvédhet minket a gonosz szellemtől. Szerezzünk egy fehér gyertyát, és egy papírlapot, amire felírjuk, hogy mi a problémánk, majd égessük el a papírt. A hamut tegyük bele egy fehér tálba!

A szellemek, és azoknak a távol tartása, minden kultúrában megtalálható, ezért nem csoda, hogy számtalan eszköz áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megszabaduljunk az elhunyt lélektől, és távol tartsuk azt az otthonunktól.

A következő tárgyakhoz nincs szükségünk semmilyen szertartásra. Elég csak beszereznünk, és felszerelnünk valahova, vagy hordanunk.

Patkó: Nem csak szerencsét hoz, ha az ajtónkra akasztjuk, hanem a gonosz szellemet is a házon kívül tartja.

Ba Gua Tükör: Kínából származik a Feng Shui-ból ismert, különleges tükör. Akasszuk az ajtónk fölé, hogy harmóniát és jó szerencsét hozzon a számunkra.

Araw_ng_Palaspas_2010Palaspas: A katolikus pap által megáldott növény, a Fülöp-szigetekről származik. Ezt is az ajtó fölé kell akasztani, hogy talizmánként szolgáljon, és ne engedjen a közelünkbe szellemet.

Szélcsengő: Ezért nem kell messzire utaznunk, hiszen bárhol kaphatunk egy-egy szép szélcsengőt, ami nem csak helyes dekoráció lesz az otthonunkban, hanem a démonokat is messzire űzhetjük vele.

Mezúza: A Kabbala tanítása szerint ez nagyon erős démon, és más pusztító erő űző, úgyhogy mindenképpen érdemes belőle beszerezni egyet.

Nazar: Főleg a görögök és a törökök használják ezt a színezett üveget, hogy távol tartsák a gonoszt.

Berkenye: A kelták hittek benne, hogy a berkenye ágakat a ház ajtaja fölé kell tenni, hogy védve legyen az épület a gonosszal szemben.

Custom_Ofuda_by_Karite_Kita_NekoOfuda: Ez egyfajta díszített papír, fa, textil, vagy fém, amit a japánok tesznek az ajtóra, hogy a házba ne jelenhessen meg szellem.

Fahéj: Az egyiptomi és a kínai emberek használják ezt az otthonuk védelmére.

Bambusz síp: Akasszuk az ajtó fölé, mert megszabadítja a rossz vibrálásoktól a házat, ami mellett erőt és támogatást is ad.

Mahakala: A tibeti buddhisták hisznek benne, hogy az alkalmazásával el tudják űzni a gonosz szellemeket.

Rozmaring koszorú: Szerezzünk be friss rozmaringot, cikláment, szegfűt, körömvirágot, és rózsát, majd készítsük el a koszorút! Ha végeztünk, akkor akasszuk fel az ajtó fölé, hogy a kellemes illat mellett, a gonosz szellemeket is elűzze.

Hamsa: Hordjuk magunknál a tenyér alakú amulettet, hogy távol tartsuk magunktól a szellemeket, ugyanis ez elijeszti őket.

(Forrás: ParanormalHaze.com, Environmentalgraffiti.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti tojás jóslat

Húsvéti tojás jóslat

Az általad választott tojás alapján kiderül, hogy milyen lehet a tavaszod.

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Így alakulhat a sorsod áprilisban!

Merre vihet az utad a hónapban?

Áprilisi lehetőségek

Áprilisi lehetőségek

Mire lesz esélyed a hónapban?

Erről lesz emlékezetes az április!

Erről lesz emlékezetes az április!

Mi lesz a legmeghatározóbb élményed?

Áprilisi jóslat

Áprilisi jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miről szólhat a hét utolsó két napja?

Húsvéti hiedelmek

Húsvéti hiedelmek

Ezek a legismertebb ünnepi babonák.

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Egy szám alapján kiderül, hogy valóra válhat-e a tavaszi kívánságod!

Érdemes reménykednek, mi kell a sikerhez?

A beléd kódolt változás

A beléd kódolt változás

Az életkódod alapján kiderül, hogy min kellene változtatnod idén.

Tavaszi bőség

Tavaszi bőség

Mennyi pénzed lehet az évszakban?

http://ujhazak.com