21 Easter Egg a Marvel Moziverzumból

Érdekességek Vasembertől Marvel kapitányig.A Marvel Moziverzum rajongói számára az idei húsvét nemcsak csokinyulat, locsolkodást és piros tojást jelentett, hanem azt is, hogy most már csupán néhány napot kell várni a Bosszúállók: Végjátékra, aminek apropóján ismerj meg filmenként egy-egy Easter Egget!

Vasember (2008): 2008-ban Vasemberrel indult útjára az összefüggő Marvel Moziverzum. Habár a vállalkozás több szempontból is kockázatosnak tűnt, mégis az optimista készítők több olyan utalást is elrejtettek, ami azt bizonyította, hogy más szuperhősök is léteznek.

Ezek közül az egyik legszembetűnőbb az, amikor Pepper végignézi, hogy Tony leveszi a páncélját, ugyanis itt Amerika Kapitány pajzsának replikája szúrható ki a háttérben, a munkaasztalon. Ugyanez a pajzs szerepel a Vasember folytatásában is, ahol nagyobb szerepet kapott az egyik jelenetben, mert már biztos volt, hogy Amerika Kapitány külön filmet kap.

A hihetetlen Hulk (2008): Teljesen jogos, hogy mindenki azonnal Stan Lee-re gondol, ha Marvel cameóról esik szó, hiszen a számos Marvel karakter atyja rendszeresen felbukkant a filmekben. Ez alól A hihetetlen Hulk sem kivétel, sőt, talán ez az egyik legjobb Lee-cameo, de most mégsem őt kell megemlíteni, hanem egy másik nagy nevet, ugyanis Lou Ferrigno is megjelent a filmben.

Ferrigno az 1978-as tévésorozatban játszotta Hulkot, míg a 2008-as filmben (majd a Bosszúállókban is) ő adta Hulk hangját, valamint néhány másodpercig biztonsági őrként is megjelent.

Vasember 2. (2010): Abban a jelenetben, amiben Nick Fury átadja Starknak az értékelését a Bosszúállókhoz való besorolásáról, akkor mögötte látható egy térkép, amin piros karikákkal jelezték a szuperhősök potenciális tartózkodási helyeit.

Az egyik karika Afrikát jelöli, ami azért lényeges, mert a Marvel Moziverzumban ez az első utalás Fekete Párduc otthonára, Vakandára. Ez azért volt lehetséges, mert a kánonhoz tartozó képregény szerint T’Challából egy héttel azt követően vált Fekete Párduc, hogy Stark nyilvánosságra hozta, hogy ő Vasember.

Egy másik piros karika az Atlanti-óceán közepén látható. Ez Namorra utalhatott.

Thor (2011): A képregényekben Odin nemcsak azzal bünteti Thort az önfejűségéért, hogy kiátkozza, hanem még az emlékeitől is megfosztja. A Földre száműzött Thor Dr. Donald Blake néven kezd új életet, az álcát pedig akkor is fenntartja, amikor rájön, hogy ki is ő valójában.

A film esetében az alkotók eredetileg úgy tervezték, hogy a titkos identitás ott is szerepet kap, de végül úgy döntöttek, hogy túl sűrű lenne az adaptáció. Dr. Donald Blake neve azonban mégsem maradt ki, mert egy ötletes Easter Egg formájában sikerült becsempészni a filmbe, ugyanis Thor ennek segítségével szökött meg a S.H.I.E.L.D. őrizetéből.

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011): Howard Stark kiállításán, üvegkupola alatt, látható egy vörös kezeslábas, ami utalás az eredeti Fáklyára, aki android volt, és a legelső Marvel, vagyis akkor még Timely Comics, által alkotott szuperhős.

Namor (aki az eredeti tervek szerint szintén megjelent volna a filmben egy rövid cameóra) és Amerikai Kapitány mellett, Fáklya is tagja volt a Megszállók nevű csapatnak. 1961-ben Fáklya nevét és képességeit felhasználva teremtették meg Johnny Stormot, a Fantasztikus Négyes egyik tagját.

Bosszúállók (2012): Amikor Tony szóváltásba keveredik Lokival a Stark toronyban, akkor úgy hivatkozik az újonnan alakult csapatra, mint a Föld legnagyobb hőseire (eredetileg Earth’s mightiest heroes, ami „a Föld legjobb harcosai” magyar fordításban teljesen értelmét vesztette).

A képregények ismerői erre felkaphatták a fejüket, mert Stan Lee-nek hála, ez a szlogenje a Bosszú Angyalai magazinnak, már az 1963-as első füzet megjelenés óta.

Vasember 3. (2013): A film eleje 1999-ben, egy berni konferencián játszódik, ahol néhány képkocka erejéig feltűnik a Shaun Toub által életre keltett Dr. Yinsen, aki a Vasemberben feláldozta magát azért, hogy Tony kiszabadulhasson a Tíz Gyűrű fogságából.

Ez a rövid cameo azért volt remek húzás a készítőktől, mert az első részben Yinsen megemlítette, hogy korábban találkozott Tony-val egy berni konferencián. A Vasember 3 első jelenete tehát egészében tekinthető egy Easter Eggnek.Thor: Sötét világ (2013): A film egyik röhejes jelenetében látható a Selvigűltal teleírt tábla, ami valójában rengeteg kikacsintást tartalmaz a Marvel univerzumra. Például a „616” a képregényes fősodorra utal, mert a Marvelnél minden Földet különböző számmal jelölnek, így például az Újvilág 1610, a Marvel Moziverzum pedig 199999-es világ.

A „Simonson relativitáselmélete” Walter Simonsonra utal, akit az egyik legkiemelkedőbb Thor íróként tartanak számon. A „Nexus of All Reality” egy Man-Thing által őrzött helyszín, ami a floridai Everglades-ben található ott, ahol a dimenziók metszik egymást.

A „The Fault” egy szakadás a világegyetem szövetében, amit A galaxis őrzői védenek a képregényekben. Végül a „Nidavellir” a Végtelen háború egyik központi helyszíne volt.

Amerika Kapitány: A tél katonája (2014): Steve Rogers listáján azok a popkulturális dolgok szerepelnek, amikről lemaradt a jégbe fagyva töltött évtizedek során. A lista országokhoz igazodva változott.

Az Egyesült Államokban például rajta volt Steve Jobs, thai ételek, Star Wars, Nirvana és Rocky. Az Egyesült Királyságban a Beatles, Sean Connery és a Sherlock. Ausztráliában AC/DC és Steve Irwin. Franciaországban Az ötödik elem.ciaországban pedig Az ötödik elem és így tovább.

A galaxis őrzői (2014): A második részben Peter Quill apja úgy mutatkozott be, hogy ő egy égi lény, ám valójában nem ő volt az első ebből az idegen fajból, akit mozgásban láthattunk a Marvel Moziverzumban.

A galaxis őrzői első részében, amikor az Őrzök ellátogattak a Tudástérre (ami eleve egy égi levágott feje), a Gyűjtő beavatja a csapatot a Végtelen kövekről szerzett tudásába. Ekkor látható a képregényekben Eson néven szereplő égi, aki korábban a Hatalom Kövét birtokolta.

Bosszúállók: Ultron kora (2015): Abban a jelenetben, amiben Tony új társat választ JARVIS helyett, akkor az egyik meghajtón a JOCASTA név olvasható. A képregényekben JOCASTA Ultron egyik mesterséges intelligenciája, akit Ultron a társának akart. A minden téren Hank Pym feleségéről, Janet Van Dyne-ról mintázott JOCASTA végül Ultron ellen fordult, és csatlakozott a Bosszúállók csapatához.

A Hangya (2015): A Star Wars-filmek nézőinek biztos feltűnt, hogy A Hangyában szereplő Fullánk páncél lézerágyúi ugyanolyan hangot adnak ki, mint a Star Wars AT-TA lépegetői tüzeléskor. Mivel a Marvel és a Star Wars filmjei a Disney tulajdonában vannak, ezért a Második Fázis összes darabja tiszteleg a Csillagok háborúja-sorozat előtt azzal, hogy valaki elveszíti a kezét.

Amerika Kapitány: Polgárháború (2016): A film végi összecsapásnál könnyen észre lehet venni, hogy Joe és Anthony Russo rendezőpáros a Civil War előtt tiszteleg, ami a leginkább inspirálta az Amerika Kapitány: Polgárháború cselekményét.

Amikor Vasember lézernyalábot lőtt ki Amerika Kapitány felemelt pajzsára, akkor az a direkt lassított felvétel Mark Miller hétrészes ikonikus képregényének utolsó számának borítóját idézte vissza.

Doctor Strange (2016): Amikor Doctor Strange először harcol igazi ellenségekkel a londoni szentélyben, akkor egy komikus jelenetsorban a címszereplő kétségbeesetten próbálja elérni a falra akasztott fejszék egyikét, de a köpenye visszatartja, és végül ráveszi, hogy inkább testbilincset használjon Kaecilius ellen.

Ez a jelent a filmmel párhuzamosan futó Doctor Strange magazinra utalt, ahol a legfőbb varázsló nem tudott teljesen a mágikus képességeire hagyatkozni, ezért egy fejszével (Axe of Angarruumus) vette fel a harcot az ellenségeivel szemben.

A galaxis őrzői vol. 2 (2017): A filmet rendező James Gunn eleinte szerepeltetni akarta a képregények egyik legnagyobb erővel rendelkező szereplőjét, Adam Warlockot, de végül kihagyták a cselekményből.

Kárpótlásul az egyik stáblistás jelenetben Ayesha úgy dönt végső elkeseredésében, hogy egy új szuverént hoz létre az Őrzők előpusztítására. Az evolúció következő lépcsőfokának nevezett teremtményről a képregényolvasók sejthették, hogy kiről lehet szó, de amikor a papnő „Adamnek” nevezi, akkor már mindenki számára világos lehetett, hogy Warlock komoly szerepet kaphat a harmadik részben.

Pókember: Hazatérés (2017): Visszatérő jelenet volt a filmben, hogy autók rendszáma rejtett képregényes utalást. Aaron Davis kocsijának rendszáma például „UCS-M01”, vagyis az Ultimate Comics Spider-Man #1 rövidítése.

Ebben a képregényben jelent meg először Davis unokaöccse, Miles Morales, mint falmászó. May néni autója az „ AMF-1562” rendszámot kapta. Az „AMF” az Amazing Fantasy magazinra utal, a „15” a füzet számát jelzik, a „62” pedig az évre, vagyis 1962-re, amikor Pókember először jelent meg a képregényekben.

A kompjelenetben Pókember háta mögött egy olyan autó szerepel, aminek a rendszáma „SM2-0562”, ami Keselyű és Pléhsuszter első megjelenésére utal, amit az 1962 májusában megjelent Amazing Spider-Man #2. lapjain találhatunk.Thor: Ragnarök (2017): A rajongók már a film bemutatója előtt kiszúrtak egy Easter Egget a hivatalos előzetesben, ami aztán az alkotásban is visszaköszönt, ugyanis a Nagymester palotájára vésett arcok a Sakaar korábbi bajnokainak állítanak emléket, valamint megerősítik a karakterek létezését a Marvel Moziverzumban.

Ilyen szereplő Beta Ray Bill, Árész, Bi-Beast, Fin Fang Foom és Man-Thing. A végső változatban Bill és Árész feje felett Hulk, az aktuális bajnok feje épül.

Fekete Párduc (2018): A bónuszjelenetben nem véletlenül nevezik Fehér Farkasnak Bucky-t, ugyanis ezzel arra utaltak, hogy a forrásanyagban ez volt Hunter, T'Challa fehér bőrű, fogadott testvérének beceneve.

Hunter szülei egy repülőgép balesetben haltak meg Vakanda felett. T'Chaka király sajátjaként nevelte fel a fiút, aki a Hatut Zeraze nevű vakandai titkosrendőrség vezetője lett Fehér Farkas néven. Habár később a csoportjával elment Vakandából, a koronához hűséges maradt.

Bosszúállók: Végtelen háború (2018): A filmhez Jonathan Hickman Infinity címre keresztelt képregényéből merítettek ihletet, valamint sok elemet átemeltek Jim Starlin Végtelen Hatalom című grafikus novellájából.

A Bosszúállók: Végtelen háború utolsó jelenete teljes mértékben életre keltette a Végtelen hatalom utolsó oldalait, ahol Thanos békében éldegél egy farmra hasonlító helyen. Ha jól megnézzük a tájat, akkor látható egy madárijesztő, ami Thanos páncélját viseli, akárcsak a képregényben.

A Hangya és a Darázs (2018): A kész filmbe nem került be, de a Vasember 2. Blu-ray kiadásának extrái között megtekinthető az a bővített jelenet, amiben Tony információt kér JARVIS-tól három régebbi projektről, a Pegazusról, Exodusról és Góliátról. A rajongók számára ez a három név igencsak beszédes lehet.

A Hangya és a Darázsban kiderült, hogy a „Góliát” Bill Foster és Hank Pym közös ügye volt, amiben a két férfi a méretváltoztatást lehetővé tevő Pym-részecskékkel kísérletezett. Amellett, hogy ez egy kiváló visszacsatolás a korábban említett párbeszédre, maga a Góliát szó kikacsintás Bill Foster személyazonosságra, amit a képregényekben használt, ahol szuperhős volt.

Marvel Kapitány (2019): Ha Carol Danverst is beleszámoljuk, akkor az elmúlt 10 évben összesen hét különböző hős birtokolta a Marvel Kapitány elnevezést. Ha a film nézői közül valaki korábban olvasta a századforduló előtt megjelent Marvel Extra füzeteket, akkor neki ismerős lehetett Monica Rambeau neve, aki a Bosszú Angyalait erősítette.

Oka van tehát annak, hogy a 90-es években játszódó mozifilmben Carol legjobb barátnője Maria Rambeau, akinek lánya Monica. Ezzel a Marvel minden lehetőséget megteremtett arra, hogy a későbbiekben Monica is szuperhőssé váljon, akárcsak a képregényekben. Erre utalhat az is, amikor Fury azt mondja a fiatal Monicának, hogy csak akkor juthat el az űrbe, ha megtanul úgy ragyogni, mint Carol.

(Forrás: marvelmagyarorszag.blog.hu)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com