A fogyasztók minden eddiginél több veszélynek vannak kitéve a termékhamisítás miatt egy tanulmány szerint

A fogyasztók minden eddiginél több veszélynek vannak kitéve a termékhamisítás miatt - közölte az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) kedden az MTI-vel.Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala által készített, Az európai polgárok és a szellemi tulajdon című, 2020-as tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól.

    
A tanulmányban rámutatnak arra, hogy az európaiak 9 százalék állította, hogy valamilyen hamisítványt vetettek meg vele, de ezen belül az uniós tagállamok között jelentős különbségek vannak. A félrevezetett fogyasztók aránya Magyarországon 15 százalék, Bulgáriában 19 százalék, Romániában 16 százalék, a legalacsonyabb számokat az EU-n belül Svédországban (2 százalék) és Dániában (3 százalék) mérték.
    

Idézik, hogy az Eurostat adatai szerint 2020-ban az európaiak több mint 70 százaléka vásárolt online, a hamisított termékekkel kapcsolatos bizonytalanság továbbra is fontos szempont az uniós polgárok számára. Ismertetik, hogy a hamisítványok az uniós behozatal 6,8 százalékát teszik ki 121 milliárd euró értékben, és szinte minden ágazatot érint, köztük a kozmetikumok és a játékok, a bor és más italok, az elektronikai termékek, a ruházat, de még a növényvédő szerek területét is.
    

Hangsúlyozzák, a hamisítványok a fogyasztókra súlyos egészségügyi és biztonsági kockázatot jelenthetnek a veszélyes vegyi anyagoknak kitettség, de más veszélyforrások miatt is. A közleményben Christian Archambeau, az EUIPO ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Covid-19 világjárvány felnagyította a szellemi tulajdont érintő bűncselekmények problémáját, mivel megemelkedett a polgárok egészségére és biztonságára további veszélyt jelentő hamis gyógyszerek és egészségügyi termékek száma. Ez a régóta fennálló probléma összehangolt fellépést igényel, a közelmúltban ismét a szervezett bűnözés elleni küzdelem tíz legfontosabb uniós prioritásának egyike lett.
    

A közleményben kitérnek arra is, hogy a hamisítás nemcsak a fogyasztókat érinti, hanem jelentős kárt is okoz az uniós gazdaságnak, különösen a kis- és középvállalkozásoknak. A szellemitulajdon-jogokkal, például védjegyekkel vagy szabadalmakkal rendelkező vállalatok a jogaik megsértéséből eredően a forgalmuk csökkenéséről, a jó hírnevük megsértéséről, és a kompetitív előnyük elvesztéséről számoltak be.


Az EU-ban működő összes kkv kevesebb mint 9 százaléka rendelkezik lajstromozott szellemitulajdon-joggal. Azok számára viszont, akik rendelkeznek vele, a szellemi tulajdon nagy előny: a szellemitulajdon-jogokkal, például szabadalmakkal, formatervezési mintákkal vagy védjegyekkel rendelkező kkv-k egy munkavállalóra jutó bevétele 68 százalékkal magasabb az ilyenekkel nem rendelkező cégekénél, a munkavállalóik pedig magasabb bért kapnak - írják a közleményben.
    

A spanyolországi Alicante-ban működő EUIPO az EU decentralizált ügynöksége. Az intézmény az európai uniós védjegyek (EUTM) és a lajstromozott közösségi formatervezési minták (RCD) lajstromozását intézi, amelyekre az EU valamennyi tagállamában szellemi tulajdoni védelmet nyújt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja az Ambiano márkájú hajszárítót, mivel annak hálózati kábele sérülhet, amelynek következtében áramütés vagy tűz veszélye állhat fenn - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

Súlyos fulladás- és belső sérülésveszély miatt visszahívták a MAGNETIC - BLACK STONES elnevezésű mágneses társasjátékot - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán az MTI-vel.

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügyszelet-, illetve bambuszrügycsík-konzerveket vontak ki a forgalomból biszfenol-A (BPA) ipari vegyület kioldódása miatt, az érintett termékekből egy holland forgalmazón keresztül magyar vállalkozásoknak is szállítottak.

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását.

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált Európai Unión kívülről érkező műanyag termékekben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésével lezajlott célzott ellenőrzési kampány során.

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

Az idén is kiemelt figyelmet fordít a légiutas jogokra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések ellenőrzésére a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve.

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt Kínából származó enoki gombát vontak ki a forgalomból.

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Ismét illegális gyümölcsárusokat értek tetten a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ellenőrei: egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában kilenc árustól több mint 2,6 tonna árut - döntő többségében szamócát és áfonyát - foglaltak le és semmisítettek meg.

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

A határértéket meghaladó nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Tiger Stores Hungary Zrt.

http://ujhazak.com