A GVH Digitális Tudatosság Programja segít felismerni a reklámtrükköket, kiemelten védi a gyermekeket

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Digitális Tudatosság Programjának keretében több fontos témára is felhívja az iskolások, gyerekek, illetve a szülők figyelmét. Most egy edukációs kampány keretében, négy héten keresztül a közösségi médiában is fókuszba állítja a digitális világban rejlő veszélyeket - jelentette be csütörtöki közleményében a versenyhatóság.Arra hívják fel a figyelmet, hogy a digitális térben, a tévében és a játékok közben egyre több reklám veszi célba a gyerekeket.

Ezek a hirdetések sokszor megtévesztőek, trükkökkel próbálják befolyásolni a döntésüket. Így elérve azt, hogy akár olyan terméket vagy szolgáltatást is megvásároljanak, amire valójában nincs szükségük. A GVH Digitális Tudatosság Programjának egyik célja, hogy a gyerekek felismerjék, hogy milyen eszközökkel (például sürgetés) manipulálnak a reklámok, hogyan próbálják befolyásolni a döntéseinket egy-egy termék vagy szolgáltatás megvásárlásánál.

A Digitális Tudatosság Program keretében a GVH szakemberei többek között a megtévesztő reklámokról is részletesen beszélnek az interaktív előadásokon. Az ingyenes programra folyamatosan lehet jelentkezni. A GVH oldalán elérhető a program leírása és diákoknak szóló, illetve a pedagógusok munkáját támogató útmutatók, jó tanácsok is. A GVH Podcast csatornáján elérhető beszélgetésben a szervezők részletesen is bemutatják a programot és beszámolnak az eddigi tapasztalatokról és az oktatási anyag tartalmáról.

A GVH közleménye azt is bejelentette, hogy mivel a mesterséges intelligencia témaköre megkerülhetetlen a fiatalok körében is, ezért a GVH országos pályázatot hirdetett 5-8. osztályos gyerekeknek. Ezzel lehetőséget ad a gyerekek számára, hogy közvetlenül kifejezhessék véleményüket, érzéseiket és elképzeléseiket a mesterséges intelligencia jövőjéről. Pályázni előadással, rövid videóval és plakáttal lehet.

A GVH nagy hangsúlyt helyez a vállalkozások edukációjára is, ezért Digitális fogyasztóvédelem 2025 címmel rendez szakmai konferenciát 2025. szeptember 25-én. A rendezvény központi témaköreit a mesterséges intelligencia, az úgynevezett sötét mintázatok és az influenszer marketing adják majd.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Még a legdrágább márkák is megbuktak a teszten.

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

Boy Bawang márkájú, sült csirke ízű ropogós, pörkölt kukoricaszemek (Snack corn chick Lechon Manok flavor) elnevezésű, 90 grammos kiszerelésű terméket vonnak ki a forgalomból és hívnak vissza a fogyasztóktól nem jelölt gluténtartalom miatt.

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma elemes játékbabákat, plüss játékokat, elektronikus játékokat és fülhallgatókat vizsgál, hogy a környezetre veszélyes kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból - jelentette be hétfőn a hatóság.

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

Glutén tartalom miatt gluténmentes jelöléssel ellátott Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Határértéket meghaladó glicidil-észterek jelenléte miatt a forgalmazó Discovery Bliss Trade Kft. visszahívta a forgalomból az Indiából származó 1 literes kiszerelésű finomított rizskorpaolaj terméket - tájékoztatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-t.

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) elmúlt időszakban végzett hatósági ellenőrzései ismét jogsértő potencianövelő készítményeket azonosítottak a piacon - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

http://ujhazak.com