A selejtgyártás és ami mögötte van

Szomorú, de igaz: számos elektronikai termék kerül úgy a piacra, hogy kódolva van benne a műszaki hiba. A drágán vásárolt áru hamar selejtté válhat, anélkül, hogy nem megfelelően használtuk volna. A gyártók egy része valójában szándékosan úgy dobja piacra termékeit, hogy azok gyorsan meghibásodjanak, és a vásárlót újabb, vonzóbb ajánlatokkal csábítsák újabb vásárlásra.

A garancia lejárta után nem sokkal csődöt mond a notebook akkuja, frissen cserélt patronok ellenére sem nyomtat a nyomtató, tönkremegy a vadiúj mobiltelefon, és még sorolhatnánk - kevesen vannak, akikkel ne történt volna már meg hasonló. Töménytelen mennyiségű kisebb-nagyobb műszaki cikket dobunk ki valamilyen meghibásodás miatt, vagy cserélünk le újra, pusztán azért, mert a legújabb típus többet kínál. Az embernek pedig könnyen támad az az érzése, hogy mindez nem lehet véletlen. És sajnos nem is az.

A villanykörtékkel kezdődött

A "selejtgyártás" többféle variációban van jelen, mint gondolnánk, és igazi történelme van a jelenségnek. A történet 1924-re vezethető vissza, amikor egy genfi találkozón az akkor fellendülőben lévő könnyűipar neves és befolyásos gazdasági vezetői megalapították a Phoebus nevű titkos kartellt. A vállalatok célja az volt, hogy nagy mennyiségű bevételt szerezzenek kérészéletű elektronikai termékek eladásából. Annak ellenére, hogy akkoriban már előállítható volt a 2500 órán át égő villanykörte, a vezetők arra utasították mérnökeiket, hogy a következő években szisztematikusan lecsökkentsék az átlagos égési időt 1000 órára. A cége erős kontrollal és nyomással rendelkeztek - ha egy konkurrens terméke túllépte a megszabott időt, az előállító kénytelen volt büntetést fizetni a kartellnek. A terv bevált: a villanykörték tartóssága világszerte rohamosan lecsökkent, a biznisz pedig virágzott és évtizedeken keresztül óriási profitot termelt. A kormány csak 1942-ben fedezte fel a csalásokat, amikor rábukkant egy listára, mely részletesen tartalmazta a különböző megállapodásokat és a kiszabott büntetéseket. A per egészen az ötvenes évekig elhúzódott, és hatalmas sikerrel zárult - a kartell tagjai számára. Hivatalosan ugyan megtiltották a selejtes villanykörték gyártását és a hasonló egyezkedéseket a kartell tagjai között, mégsem szabtak ki rájuk milliárdnyi összegű bírságokat.

Így hát nem is meglepő, hogy a selejtgyártás története tovább folytatódott. A rákövetkező évtizedekben többé-kevésbé újra köttetek hasonló titkos megállapodások, csak éppen mindig más-más név alatt. Ezek következményét pedig ma is érzékelhetjük. A manapság gyártott hagyományos villanykörték többsége ugyanis a technikai eszközök ellenére sem működik sokkal tovább 1000 óránál. A csalás tehát alapjában véve megérte a termelők részéről, és még ma is megéri. A jelenségnek ma már hivatalos elnevezése is van, bár ez a magyar nyelvben még szinte teljesen ismeretlen. Minden esetben, amikor egy-egy műszaki cikk, vagy egy-egy alkatrész működőképességének idejét szándékosan lecsökkenti a gyártó, a "tervezett obszoleszcencia" jelenségéről beszélünk.

Dobd el,"itt a legújabb"

Sajnos hiába látunk a lapok mögé, egész gazdaságunk a fogyasztásra és a tömegtermelésre épül, és mi is benne vagyunk abban a spirálban, ami arra ösztönöz, hogy ha valami elromlik, eldobjuk, és újat vegyünk helyette. A folyamatos technikai fejlesztéseknek köszönhetően az elektronikai cikkek piaca pillanatok leforgása alatt újabb eszközöket kínál, amik mindig jobbak, gyorsabbak és korszerűbbek annál, amit már megvásároltunk. Folyamatosan új ajánlatokkal bombáznak minket, és a nagyobb teljesítményű, frissen piacra dobott termék sokszor akkor is vásárlásra késztet, ha nem is terveztük egy újabb típus beszerzését. A gyártók ügyes marketinggel és célzott kommunikációval - amit egy német közgazdászprofesszor "pszichés abszoleszcenciának" nevezett el - "belénkszuggerálják" az új igényeket, és könnyen elérik a kívánt profitemelkedést.

Az érmének ugyanakkor van egy másik oldala is. A jóléti államok leselejtezett cikkeit Ázsiába és Afrikába szállítják, ahol kiolvasztják az értékes nyersanyagokat, mint például az aranyat vagy a platinát. Az egészségre rendkívül káros munkafolyamatot a többnyire szegény bennszülött lakosokkal végeztetik, védőmaszkok nélkül. Az itt létrejövő gázok különösen mérgezőek, és generációkon át befolyásolhatják a munkások egészségét.

Ravasz trükkök az előállításnál

Nehezen megállítható folyamatról van tehát szó, annál is inkább, mivel gyakran maga az előállító is partner a fogyasztók megtévesztésében. Ennek egyik ékes példája az, amikor úgy állítanak össze egy szerkentyűt, hogy annak felülete minél zártabb legyen. Így ha valami meghibásodást észlelünk, az egyetlen lehetséges lenyitható részen keresztül már csak a gép belső szerkezete érhető el. Ebben matatva pedig akár a teljes gépet tönkretehetjük. Az Apple egyik legújabb terméke, az iPhone 3 pont ilyen. De léteznek olyan videókamerák is, amelyekbe ha nem eredeti akkumulátort helyezünk, a beléjük épített chip érzékeli azt, és sokkal gyorsabban fogyasztja az energiát. Ilyenkor természetesen gyanútlanul az olcsó akkumulátort és magunkat szidjuk, nem pedig a gyártót, amelyik nem kíván más márkájú töltőt a saját termékébe. Egyes nyomtatók is tartalmaznak hasonlóan ravasz chipeket, amik jelzik, ha nincs már elegendő tinta a tartályban. És mi persze elhisszük, hogy mindez megfelel a valóságnak, és rendeljük is a következő szállítmányt. De elgondolkodtunk már azon, hogy lehet, hogy ez is csak a piaci fogások közé tartozik? A mai televízióknak sem rendelkeznek feltétlenül olyan nagy élethosszal, mint nagyszüleink hűséges műsorszórói. Egyes síkképernyős tévéknél gyakori, hogy még fiatalkorukban váratlanul felmondják a szolgálatot, mert valamelyik funkciójuk - kapcsoló, háttérvilágítás - elromlott. Ilyenkor természetesen nem lehet javítani őket, holott valójában sok esetben filléres alkatrészekről lenne szó. De megoldhatjuk a problémát, ha újat veszünk. A gyártókkal nehéz harcba szállni, elvégre bármikor meghosszabbíthatják a felkínált garanciás időt, többoldalas leírásokat mellékelhetnek a vásárolt cikk mellé, aztán méregdrága áron kínálhatják fel a javításhoz szükséges pótalkatrészeket.

Eszköztelen fogyasztóvédelem

A legnagyobb probléma a fent említett tipikus gyártói csalásokkal az, hogy nagy részük nehezen alátámasztható. A fogyasztóknak nincs kézzelfogható bizonyítékuk, esetleges tesztek, melyekkel a gyártmányok tartósságát vizsgálhatnák ki, óriási összegekbe kerülnének, a mérnökök pedig, akik alátámaszthatnák a vádakat, az állásukat féltik. Ezért a fogyasztók védelméért felesküdők jobb híján a világhálón aktiválódnak - fórumokon, blogokon, Facebook-oldalakon. Egyre több az - egyelőre idegennyelvű oldal - ahol praktikus tanácsokkal látják el az elkeseredett fogyasztókat (ilyen például az angol nyelven elérhető Ifixit.com). Ezeken az oldalakon segítségeket kaphatunk ahhoz, hogyan javíthatjuk meg házilag meghibásodott gépeinket. Akinek szimpatikusabbak a "csináldmagad" mozgalmak, a környezetvédelmi szempontok és pénztárcakímélő megoldások, azoknak ajánljuk az ilyen oldalak felkutatását az interneten, mielőtt szervízbe szállítanák, a padlásra űznék, neadjisten újra cserélnék a hibás készüléket.

Forrás: focus.de