Az MNB megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé a pénzügyi szervezeteknek, a dokumentum többek közt a - járvány idején különösen aktuális - elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, továbbá a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, és irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezetek együttműködésére - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.Hangsúlyozzák, az MNB tisztességes szerződési feltételeket, az ügyfelekkel folytatott kommunikáció során együttműködést, átláthatóságot, a szolgáltatások összehasonlíthatóságát várja el a piaci szereplőktől, különösképpen a költségeket, díjakat illetően.

    
Kiemelték, az elektronikus szerződéskötés vagy információnyújtás során a fogyasztókat semmilyen hátrány nem érheti a személyes ügyintézéshez képest. Jó gyakorlat, ha a pénzügyi szervezet - lehetőségeihez mérten - áttér a papíralapúról az elektronikus szolgáltatásokra, és ha ennek során digitálisan folyamatosan elérhetővé teszi az egyedi és általános szerződési feltételeket, tájékoztatókat.

A legfontosabb általános információknak a pénzügyi szervezet honlapján kereshetőnek, könnyen elérhetőnek, illetve az egyéb megjelenítési felületekre - például  mobiltelefonra - is optimalizáltan megtekinthetőnek kell lenniük - írják a közleményben.
    

Jegybanki elvárás az is, hogy a szervezetek ösztönözzék a fogyasztókat a digitális tájékoztatók tartalmának megismerésére, és ne alkalmazzák automatikusan az azok tudomásulvételére vonatkozó beállítást. Ha pedig a szerződést a felek elektronikusan kötötték meg, legyen digitális felület az e megállapodásoktól való esetleges elállásra, azok felmondására is - mutattak rá a közleményben.
    

Az MNB szorgalmazza továbbá, hogy a pénzügyi szervezetek szerződéses fogalmai, rövidítései egyértelműek legyenek, és az egyes szolgáltatási tételek elnevezése is egyértelműen utaljon azok valós tartalmára. Példaként említik, ha egy díjfajtát csökkent az adott szervezet, de eközben más költségtétel mértékét megemeli, ne tüntesse fel a valósnál kedvezőbb színben az adott terméket, szolgáltatást. Ugyanarra a tevékenységre különböző jogcímekkel és elnevezésekkel természetesen nem szedhető kamat, díj vagy költség.
    

A jegybank rögzítette azt is, ha egy szervezet százalékosan adja meg egy szolgáltatásának költségeit, akkor - az irreális terhek elkerülésére - szabja meg annak összegszerű felső határát is. Szerződéskötéskor kerülendők az olyan költségek, amelyeket a szerződés meghiúsulása esetén a fogyasztónak indokolatlanul kellene megfizetnie. Nem számítható fel anyagi teher az ügyfelek számára jogszabályi kötelezettség alapján nyújtott tájékoztatásért sem.
    

Az itthon határon átnyúló tevékenységet végző szervezeteknek is magyarul kell nyújtaniuk szolgáltatásaikat - közölték. Az MNB elvárja, hogy a szervezetek honlapjukon tegyék közzé, hogy a náluk lévő pénzügyi hagyaték örököseit, haláleseti kedvezményezettjét milyen kötelezettségek - például átvételi díjak, költségek - terhelik majd. Ezek a terhek nem lehetnek a szolgáltatáshoz képest aránytalanul magasak, és az örököst indokolatlanul nem lehet kötelezni a pénzügyi szervezet szolgáltatásainak igénybevételére sem.
    

A szervezeteknek jelezni kell azt is, hogy a hagyatéki eljárás lezárultáig a titokvédelem miatt milyen információk adhatók ki a hagyaték kapcsán. Követendő gyakorlat, ha a pénzügyi szervezet a jogerős hagyatékátadó végzés kézhezvétele után maga veszi fel a kapcsolatot az örökössel, ha az 30 napig nem keresi az adott szervezetet. Ha az örökhagyó közeli hozzátartozója írásban kéri, elvárás, hogy a pénzügyi szervezet adatot szolgáltasson számára az elhalálozott által felvett és még vissza nem fizetett hitelről, lízingtartozásról a jogerős hagyatéki végzésről szóló tudomásszerzésig - ismertetik.
    

A jegybank az ajánlásban foglalt legtöbb fogyasztóvédelmi elvárás teljesítését idén szeptember 1-jétől várja el a pénzügyi szervezetektől. A digitális és határon átnyúló szolgáltatásokra vonatkozó előírásokat 2021. január 1-jétől kell alkalmazniuk a szolgáltatóknak, akiknek az utóbbi időponttól kötött szerződéseknél kell az ügyfelek számára személyes digitális tárhelyet is kialakítaniuk - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com