Az NKFH határozottan fellépett a forgalomból élelmiszer-hamisítás miatt kivont kamu zsírpusztító szereket forgalmazó influenszer ellen

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) határozott lépéseket tett a fogyasztók megtévesztésének , egészségük veszélyeztetésének megakadályozása érdekében, amikor élelmiszer-hamisítás miatt megtiltotta a "Kalóriakirály" által forgalmazott étrend-kiegészítők további árusítását, és elrendelte a termékeket hirdető weboldal felfüggesztését, a forgalmazó influenszer ennek ellenére jogszerűtlen módon jelenleg is folytatja a termékek árusítását külföldi domainszolgáltatónál - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az influenszer a korábbi honlapján feltüntetett vállalkozásának angliai székhelyén nem volt elérhető, sőt, az Egyesült Királyság cégjegyzékében az általa hivatkozott vállalkozásról bejegyzés egyáltalán nem volt fellelhető.

Élelmiszer-hamisítás miatt az NKFH a termékjelölésen szereplő gyártó céggel szemben jelenleg is hatósági eljárást folytat, amelynek keretében - tekintettel a jogsértés jellegére, és arra, hogy a vásárlók egészségére nézve súlyos kockázatot jelent a termékek további forgalmazása - azonnal végrehajtandó döntést hozott. Mivel a hatósági ellenőrzés során egyértelműen megállapítható volt, hogy a vizsgált étrend-kiegészítőket lényeges tulajdonságukra vonatkozó félrevezető tájékoztatással forgalmazták, amely a hatályos hazai jogszabály alapján élelmiszer-hamisításnak minősül.

Felidézik, hogy az NKFH már korábban elrendelte a KALÓRIAKIRÁLY ZSÍRPUSZTÍTÓ SZÉRUM étrend-kiegészítő kapszula L-karnitinnel, krómmal és növényi kivonatokkal, 16,2 gram, a KALÓRAKIRÁLY ÉHSÉGŰZŐ ELIXÍR étrend-kiegészítő kapszula növényi kivonatokkal, nettó tömeg 13,9 gram/30 darab kapszula, a KALÓRIAKIRÁLY ZSÍRPUSZTÍTÓ EXTRA 37,67 SZÁZALÉKKAL TÖBB HATÓANYAG étrend-kiegészítő kapszula L-karnitinnel, krómmal és növényi kivonatokkal, 16,05 gram/30 darab kapszula forgalomból történő kivonását.

Emellett Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Főosztályánál fogyasztóvédelmi hatósági eljárás van folyamatban, amely a közösségi oldalakon elhelyezett reklámok jogszerűségével, megtévesztő tájékoztatással, kötelező tájékoztatási elemek hiányosságával kapcsolatban zajlik, e körben döntés egyelőre még nem született.

A domainregisztrátor - figyelembe véve a hatóság kötelezését - ezzel párhuzamosan jogkövető magatartást tanúsított, amelynek eredményeként haladéktalanul intézkedett a weboldal tartalmának eltávolításáról. Az érintett influenszer külföldi domain alatt ismét elérhetővé tette a termékeket a hatósági döntést megkerülve, miközben az eljáró hatóságok pártatlanságát is megkérdőjelezte a közösségi médiafelületein - írták a közleményben.

A hatósági döntés ellenére forgalmazott termékek komoly veszélyt jelentenek a fogyasztókra, mivel azokat engedély nélkül terjesztik, és megtévesztő információkat tartalmaznak, ráadásul komoly egészségügyi kockázattal is járhatnak: a "Zsírpusztító termékek" esetében ugyanis nem tüntették fel azokat a fogyasztói csoportokat, akiknek kerülnie kellene a terméket. Ezért az NKFH ismételten felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy ne vásárolják meg ezeket a készítményeket - emelték ki a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Még a legdrágább márkák is megbuktak a teszten.

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

Boy Bawang márkájú, sült csirke ízű ropogós, pörkölt kukoricaszemek (Snack corn chick Lechon Manok flavor) elnevezésű, 90 grammos kiszerelésű terméket vonnak ki a forgalomból és hívnak vissza a fogyasztóktól nem jelölt gluténtartalom miatt.

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma elemes játékbabákat, plüss játékokat, elektronikus játékokat és fülhallgatókat vizsgál, hogy a környezetre veszélyes kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból - jelentette be hétfőn a hatóság.

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

Glutén tartalom miatt gluténmentes jelöléssel ellátott Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Határértéket meghaladó glicidil-észterek jelenléte miatt a forgalmazó Discovery Bliss Trade Kft. visszahívta a forgalomból az Indiából származó 1 literes kiszerelésű finomított rizskorpaolaj terméket - tájékoztatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-t.

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) elmúlt időszakban végzett hatósági ellenőrzései ismét jogsértő potencianövelő készítményeket azonosítottak a piacon - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

http://ujhazak.com