Az NKFH országos olívaolaj razziát indít az élelmiszerhamisítás visszaszorítása érdekében

A fogyasztók egészségének védelme és az élelmiszerhamisítás visszaszorítása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést indít, amelynek a fókuszában a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott extra szűz olívaolajként jelölt termékek állnak - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.Egyúttal felidézték a közelmúlt negatív tapasztalatait (a hatóság június végén tett bejelentését) és rámutattak, hogy az NKFH közérdekű bejelentés alapján, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőreinek közreműködésével teljeskörű hatósági ellenőrzést hajtott végre egy XIX. kerületi kis- és nagykereskedelmi egységben. A vizsgált létesítmény rendezetlen, elhanyagolt állapotú, az üzlet belső és külső környezete higiéniai és karbantartási szempontból egyaránt kifogásolható volt, emellett jelöletlen termékeket - köztük olívaolajokat - találtak az NKFH munkatársai.

Emlékeztettek, hogy a laboratóriumi vizsgálatok alapján az extra szűz olívaolajként árusított termékek zsírsavösszetétele a napraforgóolajra volt jellemző, ezáltal azok megtévesztő megnevezéssel kerültek forgalomba. Az ilyen módon forgalmazott termékek hamisítványnak minősülnek.

A feltárt szabálytalanságok miatt a hatóság a termékek státuszának tisztázásáig elrendelte a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott, olívaolajként megjelölt termékek zárolását, különösen azokra a tételekre, amelyek nem tartalmaznak magyar nyelvű jelölést, nem nyomonkövethetők, hiányzik róluk a gyártó vagy forgalmazó megnevezése. Mivel az érintett termékek országosan jelen vannak piacokon, kis- és nagykereskedelmi egységekben, az NKFH a kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti főosztályainak bevonásával kiemelt ellenőrzéseket rendelt el minden ilyen megnevezésű termékre.

Az NKFH megteszi a szükséges intézkedéseket, ugyanakkor felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy tekintettel a jogsértés súlyára, ne vásárolják meg a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott és a közösségi médiában is hirdetett extra szűz olívaolaj megnevezésű termékeket - különösen azokat, amelyeken nem szerepel gyártó/forgalmazó, illetve magyar nyelvű jelölés sem. Amennyiben már rendelkeznek ilyen típusú termékkel, a hatóság kéri, hogy azt ne fogyasszák el és lehetőség szerint vigyék vissza a vásárlás helyére.

A hatóság a fogyasztók biztonsága érdekében továbbra is kiemelt figyelmet fordít az élelmiszerek eredetére és minőségére, és a jövőben is rendszeres utóellenőrzésekre kerül sor annak érdekében, hogy a hasonló jogsértéseket kiszűrje - ismertette közleményében az NKFH.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com