Az utazási kibercsalásokra is figyelmeztet az MNB nyári kampánya

A nyaralás alatti pénzügyi kockázatok csökkentését támogatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új fogyasztóvédelmi kampánya.A jegybank csütörtöki közleményében jelezte: az ügyfélpanaszok szerint folytatódnak a szállásadói, autókölcsönzői és egyéb partnerekre hivatkozó kibercsalási kísérletek.

A fogyasztók egyes esetekben ismert szálláskereső portálok hivatalos üzenőfelületén újabb értesítést kapnak vendéglátójuktól. A sürgető, a foglalás törlésével fenyegető üzenetek szerint a foglalást ismét meg kell erősíteni bizalmas kártyaazonosítóik, illetve a kétfaktoros ügyfélhitelesítés kódjainak megadásával.

Az azonosítókkal azután pénzt emelnek le az ügyfél számlájáról.

Az ügyfeleket megtévesztheti, hogy a bűnözők sokszor látszólag nem kérnek újabb pénzt, illetve a megszokott szálláskereső cégek felületéről jön az értesítés. Ennek oka az lehet, hogy a kibercsalók előzőleg hozzáfértek az adott szállásadók számítógépeihez, innen tudják meg a vendégek konkrét szállásfoglalásainak részleteit - ismertette az MNB.

A kibercsalások ellen érdemes korlátozni a bankkártyák vásárlási és készpénzfelvételi limitjeit, illetve egyszer használatos virtuális kártyával fizetni a szállásfoglalást. Célszerű igénybe venni a kártyás tranzakciókat azonnal jelző sms vagy felugró ablakos banki értesítési szolgáltatást, gyanús tranzakciók észlelése esetén pedig azonnal letiltatni a kártyát - hívta fel a figyelmet a jegybank.

Változatlanok a közösségi oldalakon meghirdetett szolgáltatáshoz, áruhoz kötődő csalások. Előfordulhat, hogy a csalók nyári munkavégzést hirdetnek, amelyhez előzetes befizetéseket kérnek. Ha a fogyasztók a csalók által küldött hamis banki honlapokon adják meg bizalmas kártya- vagy bankszámla-azonosítóikat, szintén veszélybe kerül a pénzük.

A megküldött honlapok helyett érdemes a hivatalos weboldalon teljesíteni a fizetést. Gyanús lehet az is, ha elkérnek az online tranzakciókhoz nem szükséges további adatokat, például a bankkártya PIN-kódját vagy a kétfaktoros ügyfélazonosítókat - figyelmeztet az MNB.

Az online vagy telefonon megkötött utasbiztosításoknál a legtöbb jogvita oka, hogy a biztosítottak szerint a biztosító jogtalanul utasítja el a kártérítési igényt, vagy sokkal kevesebbet fizet ki. A vita elkerülhető, ha az utasbiztosítási díjak mellett az ügyfelek előzetesen alaposan ellenőrzik a biztosítók által kínált szolgáltatások feltételeit, kifizetési limitjeit és a szerződéses tartalmakat.

A jegybank szerint az egyes konstrukciók kiválasztásánál célszerű figyelni a nyári utazás módjára, az utazás céljára, illetve az egyéni adottságokra is. Az MNB új fogyasztóvédelmi kampányában Pénzügyi Navigátor honlapja tematikus tartalmai, a vármegyeszékhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodák, illetve a jegybank ügyfélszolgálatának munkatársai segítségével ad tanácsokat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com