Fogyasztóvédelmi hatóság: a vizsgált ruhaanyagok 15 százalékánál a címkék nem megfelelő tájékoztatást adtak

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) által vizsgált ruházati és háztartási textíliák 15 százalékánál a nyersanyag-összetételt feltüntető címkék nem a valóságnak megfelelő tájékoztatást adták a fogyasztóknak.A hatóság csütörtöki közleménye szerint visszatérő probléma, hogy a textíliákon feltüntetett szálösszetétel nem minden esetben tükrözi a termék tényleges anyagát. A vizsgálat célja elsősorban annak kiderítése volt, hogy a termékeken feltüntetett adatok megfelelnek-e a valóságnak, illetve előfordul-e ezekkel kapcsolatban megtévesztő vagy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat.

A szakemberek 100 százalék viszkóztartalmúként jelölt női nyári ruhákat, valamint 100 százalék pamutként feltüntetett fehérneműket vizsgáltak. A laboratóriumi eredmények szerint három, 100 százalék pamutként jelölt alsónemű a pamut mellett 7,9-53,8 százalékban poliésztert is tartalmazott, ami meghaladta a megengedett 3 százalékos eltérést. Emellett három terméknél a magyar nyelvű címkézés sem felelt meg az előírásoknak, a szálösszetételt nem tüntették fel magyar nyelven, vagy azt helytelenül jelölték.

A tavalyi tapasztalatok is azt mutatták, hogy indokolt a textiltermékek ellenőrzése, ezért ezeket a hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri. A nyári időszakban elsősorban női ruházati termékek és fehérneműk kerültek a vizsgálat középpontjába, ősszel pedig pizsamákat, hálóingeket és egyéb pamut textíliákat ellenőriznek. A vizsgálat során a szakemberek többféle értékesítési csatornából származó termékeket ellenőriztek, így a minták között bevásárlóközpontokban, üzletláncokban, piacokon, szaküzletekben és webáruházakban forgalmazott textíliák is szerepeltek - közölte az NKFH.

Az ellenőrzés eredményei elérhetőek a www.nkfh.gov.hu weboldalon.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja az Ambiano márkájú hajszárítót, mivel annak hálózati kábele sérülhet, amelynek következtében áramütés vagy tűz veszélye állhat fenn - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

Súlyos fulladás- és belső sérülésveszély miatt visszahívták a MAGNETIC - BLACK STONES elnevezésű mágneses társasjátékot - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán az MTI-vel.

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügyszelet-, illetve bambuszrügycsík-konzerveket vontak ki a forgalomból biszfenol-A (BPA) ipari vegyület kioldódása miatt, az érintett termékekből egy holland forgalmazón keresztül magyar vállalkozásoknak is szállítottak.

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását.

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált Európai Unión kívülről érkező műanyag termékekben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésével lezajlott célzott ellenőrzési kampány során.

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

Az idén is kiemelt figyelmet fordít a légiutas jogokra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések ellenőrzésére a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve.

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt Kínából származó enoki gombát vontak ki a forgalomból.

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Ismét illegális gyümölcsárusokat értek tetten a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ellenőrei: egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában kilenc árustól több mint 2,6 tonna árut - döntő többségében szamócát és áfonyát - foglaltak le és semmisítettek meg.

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

A határértéket meghaladó nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Tiger Stores Hungary Zrt.

http://ujhazak.com