Fogyasztóvédelmi hatóság: nem feleltek meg az előírásoknak a vizsgált, lítium akkumulátorral működő termékek
Lítium akkumulátorral működő hangszórókat, fülhallgatókat, fejhallgatókat és csavarbehajtókat vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a termékek egyike sem felelt meg az előírásoknak.
A hatóság keddi közleményében kiemelte: a lítium alapú akkumulátorok mechanikai sérülés vagy hő hatására kigyulladhatnak, illetve felrobbanhatnak; az eszközök gyártóinak biztosítaniuk kell, hogy a cellák hőmérséklete az előírt határértékeken belül maradjon.
A kormányhivatalok munkatársai kisboltokból, nagyobb áruházláncokból, telefonos boltokból, műszaki áruházakból, barkácsáruházakból, szerszám és számítástechnikai webáruházakból egyaránt vettek mintát, és az összes terméknél nagy biztonsági kockázatot állapítottak meg a szakemberek.
A kormányhivatalok az elkészült laboratóriumi vizsgálati jegyzőkönyvek és kockázatértékelések alapján megindították a hatósági eljárásokat, és intézkednek a termékek forgalomból történő kivonása és a vásárlóktól történő visszahívása érdekében.
A kifogásolt termékek listája elérhető a NKFH honlapján. A közlemény idézi Pintér Istvánt, a hatóság elnökét, aki hangsúlyozta: az NKFH, valamint a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok mindent megtesznek a vásárlók biztonságáért.
Folyamatosan vizsgálják egyebek mellett a gyermekjátékok, az ékszerek, az elektronikai cikkek, a kozmetikumok, a bútorok és az öngyújtók biztonságosságát, annak hiányában pedig fellépnek a jogsértő vállalkozásokkal szemben. Nem biztonságos termék esetén gondoskodnak a termék forgalomból történő kivonásáról, illetve a vásárlóktól történő visszahívásáról.
(Forrás: MTI)
A hatóság keddi közleményében kiemelte: a lítium alapú akkumulátorok mechanikai sérülés vagy hő hatására kigyulladhatnak, illetve felrobbanhatnak; az eszközök gyártóinak biztosítaniuk kell, hogy a cellák hőmérséklete az előírt határértékeken belül maradjon.A kormányhivatalok munkatársai kisboltokból, nagyobb áruházláncokból, telefonos boltokból, műszaki áruházakból, barkácsáruházakból, szerszám és számítástechnikai webáruházakból egyaránt vettek mintát, és az összes terméknél nagy biztonsági kockázatot állapítottak meg a szakemberek.

Hozzászólások