Hüllő fejet talált salátájában a vevő

A vevő, aki valami egészségeset szeretett volna enni ebédidőben, egy kicsit több zöldet kapott, mint amit szeretett volna. Egy levágott gyík fej volt a salátájában.

A 31 éves Robin Sandusky rendelte a kelkáposzta salátát a Guy & Gallard nevű étteremben Manhattanben, amikor falatozás közben észrevette a hüllőt. Ahogy megérintette a döglött testet, amely szinte álcázva hevert a saláta levelek között, rájött, hogy az egy gyík feje.

" Ez volt a legőrültebb dolog, amivel eddig találkoztam" nyilatkozta Sandusky a New York Postnak.

article-2578961-1C36EF2200000578-846_634x366" Néhány harapás után lenéztem a villára, azt hittem ohh ez egy spárga, és akkor hirtelen megláttam a szemét és a mellső lábait. " Ezután visszavitte a boltba a kérdéses ételt és a dolgozók vissza is vették. Azonban az üzletvezető amikor kérdezték az esetről, visszakozott azzal, hogy ő nem volt jelen a boltban és egyelőre nem tudja megerősíteni, hogy valóban egy döglött állat volt az élelmiszerben, a vizsgálatok még folyamatban vannak.

article-2578961-1C379A7700000578-732_634x473Nem lenne egyedülálló eset az incidens, tavaly decemberben a Wall Street Journal alkalmazottai halott békát találták a salátában.

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com