ITM: a vállalkozások 45 százaléka nem ismeri a jótállás pontos szabályait

A vállalkozások 45 százaléka nem ismeri a szavatosság és a jótállás pontos szabályait - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Keszthelyi Nikoletta hozzátette, hogy a fogyasztóvédelemi hatósághoz érkező panaszok 40 százaléka jótállással, szavatossággal kapcsolatos. A januártól módosuló jótállás szabályait ismertetve elmondta, hogy a termék árához igazodó, sávos jótállási időtartamokat vezetnek be: a 100 ezer forint alatti termékek kötelező jótállása egy év marad, 100-250 ezer forint között két év, a 250 ezer forint felettieké három év lesz.

   
A termékek javításának határidején is változtattak, ennek értelmében értesíteni kell a fogyasztót, ha a termék nem javítható 15 nap alatt. Ha három javítás után is meghibásodik a termék, vagy 30 napon belül nem javítható, a vállalkozás köteles kicserélni azt - tudatta. Hozzátette: a szerviznek kötelező lesz tájékoztatni a javítás idejéről a vállalkozást. Keszthelyi Nikoletta beszélt arról is, hogy a jótállás érvényesítését 2021-től nem kötik az eredeti csomagoláshoz, és e-jótállási jegyet is bevezetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

http://ujhazak.com