ITM: honlapblokkolás és szélesebb körben kötelező használati útmutató védi a vásárlókat

A piacfelügyeleti törvény péntektől alkalmazható módosításainak köszönhetően még eredményesebben léphetnek fel a hatóságok a fogyasztók biztonsága érdekében. Növekszik a vállalkozások önkéntes intézkedéseinek szerepe, veszélyes termék forgalmazása miatt már a logisztikai szolgáltató is felelősségre vonható - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).A kereskedők többet tehetnek vevőik biztonságáért, mivel termékbiztonsági kockázat felderítésével mostantól nem kezdődik meg rögtön a hatósági eljárás, hanem a vállalkozás néhány napot kap az önkéntes intézkedések megtételére. Ezekkel a lépésekkel azt üzenheti vásárlóinak, hogy felelős kereskedőként kiemelten kezeli a biztonságukat. Az ITM kiemelte: a veszélyesnek ítélt termékeket a jövőben a cégek önszántukból visszahívhatják, akár megsemmisítésükről is maguk gondoskodhatnak, amivel kiváltják a hatósági eljárást.


Ha a vállalkozás a megszabott határidőig nem teszi meg a szükséges lépéseket, akkor az eddigi gyakorlatnak megfelelően a piacfelügyeleti hatóságok intézkednek. Elrendelhetik a problémás termék kivonását a forgalomból, súlyosabb kockázat esetén a vásárlóktól való visszahívásra kötelezhetik a kereskedőt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A mulasztó cégeket ekkor már bírság kiszabásával is együttműködésre késztethetik.
    

Ha a hatóságok veszélyes portékát találnak a webáruházban, végső esetben akár a honlap blokkolására is lehetőségük lesz - emelte ki az ITM. Eddig azonban - kizárólag súlyos kockázat megállapítása esetén - egy több fokozatú eljárás vezethet el. Az első lépcsőben arra kötelezhetik a kereskedőt, hogy a termékről szóló információt távolítsa el, vagy a felhasználóknak szóló közvetlen figyelmeztetést közöljön, például egy felugró ablakban. Ha a vállalkozó a kötelezés ellenére sem lép, a hatóság blokkolhatja a honlap elérhetőségét. Az új hatáskör célja, hogy a veszélyes termékek eltűnjenek a webáruházakból. A honlapblokkolás hozzájárul az online piac megtisztításához a kockázatos, bizonytalan eredetű árucikkektől és a tisztességtelen, nyerészkedő forgalmazóktól - hangsúlyozza a minisztérium.
    

Az ITM arra is felhívta a figyelmet, hogy az új szabályok szerint a használati útmutatók online is kiadhatók a fogyasztók biztonsága érdekében. Mint írták, jogos elvárás, hogy a Magyarországon értékesített termékekhez magyar nyelvű használati és kezelési útmutatót kapjanak a vásárlók. Ehhez képest gyakran előfordul, hogy egy-egy árucikk mellett tucatnál több nyelven megtalálható, de éppen magyarul nem érhető el az akár összeszerelésben vagy karbantartásban is eligazító leírás.
    

A korábbi előírások szerint a használati útmutató csak külön jogszabályban vagy biztonsági szabványban meghatározott termékköröknél - a többi között játékoknál, villamossági cikkeknél vagy egyéni védőeszközöknél - volt kötelező. A továbbiakban minden nem élelmiszer termékhez közérthető és egyértelmű, magyar nyelvű használati és kezelési útmutatót kell mellékelni.


A külön jogszabályban vagy szabványban nem nevesített termékkörökre az útmutató online formában is kiadható. Számos vállalkozás saját weboldalán már most biztosít letöltési lehetőséget. Ha a honlapcím nem helyezhető el a csomagoláson, célszerű lehet az üzlet polcain, akár QR kóddal tájékoztatni a vevőket az útmutató elérési helyéről. A rendelkezés a hazai fogyasztók biztonságát szolgálja, egyúttal a rendeltetésszerű felhasználást is segíti - részletezte az ITM.
    

Az ITM tájékoztatója kitért arra is, hogy ha az értékesítési lánc más szereplőit nem érik el, a piacfelügyeleti hatóságok a logisztikai szolgáltatóval szemben is eljárhatnak veszélyes termék árusítása esetén. A szabálymódosítás megálljt parancsol az ellenőrzési rendszert visszaélésszerűen megkerülőknek. A nem biztonságos termékeket terítő, jellemzően külföldi webáruházak nem játszhatják ki a hatóságokat egy közvetítő beiktatásával. A piacfelügyeleti hatóságok eddig csak a gyártóval, az importőrrel, a meghatalmazott képviselővel vagy a forgalmazóval szemben rendelkeztek hatáskörrel.


Gyakran előfordul azonban, hogy egyedüliként a logisztikai szolgáltatót érik el. A jelenleg lényegében raktárként funkcionáló szolgáltatóval szemben eddig érdemben nem léphettek fel, így nem tudták kinek megtiltani a kockázatos áruk forgalmazását. Bár a logisztikai szolgáltatók csak más megoldás híján kötelezhetők, de már rajtuk is számon kérhető a termékbiztonsági előírások betartása.
    

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a piacfelügyeleti törvény módosításait tavaly fogadta el az Országgyűlés. Az új rendelkezések több mint egy év felkészülési idő után pénteken lépnek hatályba. A vállalkozások önkéntes intézkedéseit a tárca azzal is ösztönzi, hogy a jövőben rendszeres tájékoztatást küld a veszélyesnek ítélt termékekről a szakmai szövetségeknek.


A szervezetek tagjai így a pontos jogalap megjelölésével küldhetik vissza a kockázatos árucikkeket a gyártónak. A vevők tehát mindenütt biztonságos kínálatból válogathatnak az üzletekben. A szabályok közérthető ismertetését és a megfelelő jogalkalmazást a minisztérium a változásokat bemutató infografika elkészítésével és közzétételével is támogatja - ismertette a helyettes államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügyszelet-, illetve bambuszrügycsík-konzerveket vontak ki a forgalomból biszfenol-A (BPA) ipari vegyület kioldódása miatt, az érintett termékekből egy holland forgalmazón keresztül magyar vállalkozásoknak is szállítottak.

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását.

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált Európai Unión kívülről érkező műanyag termékekben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésével lezajlott célzott ellenőrzési kampány során.

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

Az idén is kiemelt figyelmet fordít a légiutas jogokra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések ellenőrzésére a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve.

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt Kínából származó enoki gombát vontak ki a forgalomból.

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Ismét illegális gyümölcsárusokat értek tetten a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ellenőrei: egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában kilenc árustól több mint 2,6 tonna árut - döntő többségében szamócát és áfonyát - foglaltak le és semmisítettek meg.

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

A határértéket meghaladó nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Tiger Stores Hungary Zrt.

A Müller Hipp bébiételt hívott vissza a forgalomból

A Müller Hipp bébiételt hívott vissza a forgalomból

A Müller Drogéria Magyarország Bt. megelőző intézkedésként HiPP bébiétel fogyasztói visszahívását kezdeményezte, miután több környező országban felmerült a termékek patkányméreg szennyezettsége.

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Még a legdrágább márkák is megbuktak a teszten.

http://ujhazak.com