ITM: jelentősen csökkent az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően kevesebb mint tizedére szorult vissza a fogyasztóvédelmi hatósághoz árubemutatós megtévesztések miatt beérkezett panaszok száma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel. A közlemény idézi Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárt, aki kiemelte: a kormány által javasolt jogszabály-módosítások és a hatóságok hatékony együttműködése eredményeként három év alatt havi 43-ról 3-ra esett vissza az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma.

   
Emlékeztettek: az Országgyűlés 2015 decemberében fogadta el a törvénymódosítást, amellyel  megtiltotta a árubemutatókon a hitelközvetítést és az ingyenes juttatások reklámozását. Korábban a kereskedők kis értékű ajándéktermékeket ígérve vonzották be a bemutatókra elsősorban az időskorúakat. Kiemelték, a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken új jelenségként tapasztalták, hogy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéssel foglalkozó cégek a bemutatókat magánlakásokon tartják, a kínált termékek köre pedig az egészségügyi területre tevődött át.
    

A szaktárca a magyar családok és idősek érdekében változatlanul fokozott figyelemmel kíséri az árubemutatókra szakosodott cégek működését, és aktív hatósági jelenléttel a jövőben is fellép a gyakran megtévesztésre épülő, a leginkább kiszolgáltatott idős embereket tudatosan megkárosító értékesítési gyakorlattal szemben - közölte az ITM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja az Ambiano márkájú hajszárítót, mivel annak hálózati kábele sérülhet, amelynek következtében áramütés vagy tűz veszélye állhat fenn - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

Súlyos fulladás- és belső sérülésveszély miatt visszahívták a MAGNETIC - BLACK STONES elnevezésű mágneses társasjátékot - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán az MTI-vel.

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügyszelet-, illetve bambuszrügycsík-konzerveket vontak ki a forgalomból biszfenol-A (BPA) ipari vegyület kioldódása miatt, az érintett termékekből egy holland forgalmazón keresztül magyar vállalkozásoknak is szállítottak.

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását.

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált Európai Unión kívülről érkező műanyag termékekben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésével lezajlott célzott ellenőrzési kampány során.

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

Az idén is kiemelt figyelmet fordít a légiutas jogokra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések ellenőrzésére a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve.

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt Kínából származó enoki gombát vontak ki a forgalomból.

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Ismét illegális gyümölcsárusokat értek tetten a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ellenőrei: egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában kilenc árustól több mint 2,6 tonna árut - döntő többségében szamócát és áfonyát - foglaltak le és semmisítettek meg.

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

A határértéket meghaladó nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Tiger Stores Hungary Zrt.

http://ujhazak.com