ITM: lángra kaphatnak az elektromos vízforraló kannák

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban tizenhat elektromos vízforraló termékbiztonsági megfelelőségét ellenőrizte a tárca akkreditált laboratóriuma, négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy másikat pedig mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek - közölte az ITM pénteken az MTI-vel.Kiemelték, szinte mindenki használ elektromos kannákat, leggyakrabban talán tea- vagy kávékészítéshez melegítenek bennük vizet otthon, vagy a munkahelyen. Különösen fontos tehát, hogy ezek az eszközök minden körülmények között biztonságosak legyenek. A víz és az elektromosság együttes jelenléte önmagában alapos okot szolgáltat arra, hogy a fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kísérje e termék piacát.
    

Ismertették, az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma vizsgálati eredményei szerint a tizenhat mintavételezett vízforralóból hat nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek. Az egyik készülék táplálására a gyártó védővezető nélküli hálózati csatlakozóvezetéket kötött be, így annak bármelyik fémrésze, és a benne lévő víz is feszültség alá kerülhet, ami akár halálos kimenetelű áramütést okozhat.
    

Mivel az elektromos kannák a víz felforralása után automatikusan kikapcsolnak, azokat sokan működés közben őrizet nélkül hagyják. A fellépő nagy üzemi áramterhelés hatására azonban a hőkorlátozó eszköz érintkezői összeragadhatnak, és ha nincs másik, a vízforraló túlmelegszik, műanyag részei megolvadnak, láng csap ki belőle, vagy kigyullad. Az öt kannánál megállapított hiba a tűz és égési sérülés veszélye szempontjából három készülék esetében súlyos kockázatot jelent a felhasználókra nézve. A termékvizsgálat részletes eredményei a fogyasztóvédelmi portálon olvashatók - írják a közleményben.
    

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a tárca közleményében hangsúlyozta, a fogyasztóvédelem az ellenőrzésen megbukott hat terméket eltávolíttatja az üzletek polcairól. A rázós elektromos kannák mindegyikét kivonják a forgalomból, súlyos veszély esetén a vevőktől való visszahívásukat is elrendelik. A magyar szakhatóság tavaly a negyedik legtöbb jelzést küldte az uniós termékriasztási rendszerbe, több mint felüket villamossági termékek hibái miatt. A hazai fogyasztóvédelem messze a legnagyobb arányban hívja fel áramütési kockázatokra az európai társszervezetek figyelmét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műanyag játékfigurát hívnak vissza súlyos fulladásveszély miatt

Műanyag játékfigurát hívnak vissza súlyos fulladásveszély miatt

Súlyos fulladásveszély miatt visszahívnak egy műanyag "Stitch" játékfigurát - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán az MTI-vel.

NKFH: fulladásveszély miatt visszahívták a Temun rendelhető bébi játszószőnyeget és labdamedencét

NKFH: fulladásveszély miatt visszahívták a Temun rendelhető bébi játszószőnyeget és labdamedencét

Súlyos fulladásveszély miatt visszahívták az online piactéren, a Temu felületén értékesített bébi játszószőnyeget és labdamedencét az uniós piacfelügyeleti társhatóság tájékoztatása alapján - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja az Ambiano márkájú hajszárítót, mivel annak hálózati kábele sérülhet, amelynek következtében áramütés vagy tűz veszélye állhat fenn - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

Súlyos fulladás- és belső sérülésveszély miatt visszahívták a MAGNETIC - BLACK STONES elnevezésű mágneses társasjátékot - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán az MTI-vel.

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügyszelet-, illetve bambuszrügycsík-konzerveket vontak ki a forgalomból biszfenol-A (BPA) ipari vegyület kioldódása miatt, az érintett termékekből egy holland forgalmazón keresztül magyar vállalkozásoknak is szállítottak.

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását.

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált Európai Unión kívülről érkező műanyag termékekben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésével lezajlott célzott ellenőrzési kampány során.

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

Az idén is kiemelt figyelmet fordít a légiutas jogokra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések ellenőrzésére a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve.

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt Kínából származó enoki gombát vontak ki a forgalomból.

http://ujhazak.com