NGM: létrejön a Fogyasztóvédelmi Civil Fórum – erősíti együttműködését a Nemzetgazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelmi egyesületekkel és a békéltető testületekkel

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar családok védelme érdekében a fogyasztóvédelmi intézményrendszer minden szereplőjével aktív és konstruktív együttműködést folytat. A tárca által összehívott szerdai egyeztetéseken mind a civil szervezetek képviselői, mind a békéltető testületek elnökei kifejezték elkötelezettségüket a fogyasztóvédelem további erősítése mellett, és új, konzultatív fórum létrehozásáról is döntöttek a felek - jelentette be csütörtöki közleményében a minisztérium.A hazai intézményrendszerben a fogyasztóvédelemért felelős nemzetgazdasági tárca és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok mellett a fogyasztóvédelmi egyesületek és a békéltető testületek is kiemelten fontos feladatokat látnak el.

Ezért a Nemzetgazdasági Minisztériumban a szerdán lefolytatott egyeztetéseken a feladatok összehangolt végrehajtásában és még szorosabb együttműködésben állapodtak meg a szaktárca képviselői a fogyasztóvédelmi egyesületek, valamint a békéltető testületek vezetőivel.

Az NGM kiemelte: a fogyasztóvédelmi egyesületek fontos szerepet játszanak a fogyasztói tudatosság növelésében.

Ezért hozták létre a Fogyasztóvédelmi Civil Fórumot, amely az aktuális fogyasztóvédelmi kérdéseket vitatja meg rendszeresen ülésezve, és tesz javaslatokat a fogyasztóvédelem hatékonyságának növelésére.

Az együttműködés keretében – a folyamatos konzultáción túlmenően – a nemzetgazdasági tárca támogatja a civil szervezeteket az ingyenesen hívható telefonos ügyfélszolgálat fenntartásában és az iskolai tanulók fogyasztói tudatosságának növelésében, amelynek során az iskoláskorúak részére a civil szervezetekkel közös előadások lefolytatását is tervezi - derül ki az NGM közleményéből.

Ismertették: a fogyasztók és a vállalkozások közötti jogviták gyors, ingyenes és egyszerű rendezésére igénybe vehető békéltető testületek felett 2024. január 1-jétől a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium szakmai irányítást lát el. Ennek keretében a regionálisan működő békéltető testületek egységes jogalkalmazása érdekében a szakmai egyeztetések folyamatosak a minisztérium és a testületek elnökei között.

Az egyeztetésen a felek az aktuális témakörök megvitatásán túlmenően a békéltető testületek hatáskörének esetleges bővítésére és a testületek ismertségének növelésére vonatkozó lehetséges irányokat is áttekintették. Gerlaki Bence gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért, fogyasztóvédelemért, valamint kereskedelemért felelős helyettes államtitkár elmondta:

"a kormányzat és a Nemzetgazdasági Minisztérium mindent megtesz a fogyasztói jogok érvényre juttatása és ezáltal a magyar családok védelme érdekében, e célból szorosan együttműködik a fogyasztóvédelmi intézményrendszer további szereplőivel és a jogsértések megelőzése érdekében kiemelt figyelmet fordít a fogyasztói tudatosság erősítésére" - fogalmazott a helyettes államtitkár.

A Fogyasztóvédelmi Civil Fórum tagja a Baranya Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület, a Digitális Közösségek Fejlesztéséért Egyesület, a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, a FOK Fogyasztóvédők és Környezetvédők Egyesülete, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület, a Nimbusz Fogyasztóvédelmi Egyesület.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

http://ujhazak.com