NGM: nyáron is mindenhol ott volt a fogyasztóvédelem - országszerte széleskörű ellenőrzések és termékvizsgálatok folytak a fogyasztók védelme érdekében

A fogyasztóvédelemért felelős minisztérium és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok egész nyáron éberen őrködtek a magyar fogyasztók védelme érdekében - erősítette meg hétfői összegzésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A közlemény szerint a kereskedelmi egységek egész évben tartó, folyamatos vizsgálata mellett már májustól megkezdődött a turisztikai szempontból kiemelt fontosságú helyek, így az italüzletek, zenés szórakozóhelyek, büfék, pecsenyesütők és más vendéglátóhelyek ellenőrzése is.


A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai a különböző fesztiválokon és rendezvényeken is a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva folytatták ellenőrzéseiket, emellett vizsgálták a taxikra vonatkozó rendelkezések betartását is. Ellenőrizték a naptejeket, napszemüvegeket, kalandparkokat és játszótereket is. A vizsgálatok hozzájárulnak, hogy a fogyasztók megfelelő minőségben és biztonságban, a szabályok maximális betartása mellett jussanak hozzá az egyes termékekhez és szolgáltatásokhoz.


A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium hangsúlyozza, hogy az ellenőrzések a nyári időszakot követően sem zárulnak le, sőt a családok védelme érdekében az év végéig intenzíven folytatódnak tovább.

Az ellenőrzés alá vont közel 400 vendéglátóhely 37 százalékánál találtak kivetnivalót a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai, a vizsgált mintegy 100 közterületi vagy alkalmi árusnál ez az arány 28 százalék volt.


A fesztiválokon vizsgált 66 egység közül pedig minden ötödik árusnál volt felfedezhető valamilyen jogsértés. Leggyakrabban az eladási ár vagy egységár hiánya, a felszolgálási díj nem megfelelő feltüntetése, a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása és többletszámolás miatt került sor hatósági fellépésre. Az ellenőrzött 76 személytaxi-szolgáltató esetén a kifogásolási arány mindösszesen 8 százalék volt, azokban az esetekben azonban, ahol próbautazásra is sor került, az arány 17 százalék. Leginkább a pályaudvaroknál és az idegenforgalmi szempontból frekventált területeken tartott ellenőrzések kapcsán, volt szükség eljárás lefolytatására, elsősorban a nem megfelelő díjszabás, illetve a taxaméter elindításának hiánya miatt.


Az NGM beszámolt arról is, hogy a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium akkreditált Élelmiszer és Vegyipari laboratóriuma vizsgált olyan kozmetikai termékeket, amelyek az UV sugárzás káros hatásai ellen védenek. A 20 darab vizsgált termék mind a mikrobiológiai, mind az analitikai vizsgálaton megfelelt. Az analitikai vizsgálatok a termékben lévő penészgátlók jelenlétére és határérték alatti mennyiségének vizsgálatára terjedtek ki. Hiányosságokat a címkék ellenőrzése során tapasztalt a hatóság, ebből a szempontból 9 termék nem felelt meg az előírásoknak. Ez azonban egyik esetben sem érintett termékbiztonságot, kifogás például a címke olvashatósága, illetve a termék felhasználására vonatkozó óvintézkedések feltüntetésével kapcsolatos hiányosságok miatt merült fel ezekben az esetekben.


A fogyasztóvédelmi szakterület munkatársai a Sziget Fesztiválon is jelen voltak, ahol napszemüvegeket vizsgáltathattak be velük a fesztiválra látogatók. A mérés folyamatát is megtekinthették az érdeklődők, miközben hasznos információkra tehettek szert a napszemüvegek áteresztése szempontjából jelentkező egészségkárosodási kockázatokkal kapcsolatban.


A kormányhivatalok piacfelügyeleti munkatársai nyáron is ellenőrizték a szórakoztatási célú berendezéseket és a szórakoztatási célú sporteszközöket termékbiztonsági szempontból. A kalandparkokban, vidámparkokban, kondiparkokban és a játszótereken is a fogyasztók biztonságának megóvása és a balesetek megelőzése az alapvető cél, ezekkel kapcsolatban a vizsgálati eredmények összesítése folyamatban van.


Az NGM hangsúlyozta: a kormányzat elkötelezett a magyar családok védelme iránt, amelynek részét képezi az is, hogy az állampolgárok a megérdemelt pihenésüket fogyasztói problémáktól mentesen tölthessék. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai irányításával a fogyasztóvédelmi hatóság a jövőben is folyamatosan végez ellenőrzéseket a kereskedelem minden szegmensében a visszaélések megelőzése és a fogyasztói jogok széles körű védelme érdekében, szükséges esetben pedig szigorúan fellép az esetleges jogsértésekkel szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

http://ujhazak.com