NKFH: 186 USB-töltőből csak 30 felelt meg a biztonsági követelményeknek
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A mintegy 84 százalékos kifogásolási arány ismét rámutat arra, hogy a mindennap használt elektromos eszközök között is jelentős számban fordulhatnak elő veszélyes termékek - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a hivatal.
Felidézték, hogy 2023-ban az érintett termékkör 85 százaléka, 2024-ben pedig 92 százaléka bukott a termékbiztonsági vizsgálatokon, a tavalyi évben ez az arány 87 százalék volt. A magas arány indokolttá tette a vizsgált mintaszám emelését: 2026-ban immár két ütemben, közel 200 USB-s töltőt ellenőrzött a hatóság.
A veszélyes termékek miatt indított hatósági eljárások és a forgalomból történő kivonások folyamatban vannak. A kormányhivatalok által lefolytatott mintavételek kiterjedtek többek között műszaki áruházakra, szakkereskedésekre, távol-keleti üzemeltetésű kisboltokra és a webáruházak nyújtotta kínálatra is.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások