NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben. A szakemberek 350 vendéglátóegységet ellenőriztek, 85 eljárást indítottak, több mint 17 millió forint értékben szabtak ki bírságot eddig, azonban több eljárás még folyamatban van - jelentette be hétfőn a hatóság.Az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményből kiderül, hogy az országos vizsgálat elrendelésére a korábbi negatív ellenőrzési tapasztalatok alapján került sor.

Az NKFH és a kormányhivatalok ellenőrzései alapján súlyos higiéniai szabálytalanságok miatt 25 vendéglátóhely működését ideiglenesen fel kellett függeszteni.

Ezeknél az egységeknél többek között túlzott zsúfoltságot, valamint erősen szennyezett hűtő- és munkafelületeket találtak. A fogyasztók tájékoztatása sem mindenhol felelt meg az előírásoknak: a vizsgált létesítmények 17 százalékában nem tüntették fel megfelelően az allergéneket. Összesen 197 tételt, mintegy 1300 kilogramm mennyiségben nyomonkövethetetlenség, jelölési hiba, lejárt minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idő miatt vontak ki a forgalomból.

A leggyakrabban előforduló problémák (az esetek 35 százalékában) a higiéniai előírások nem megfelelő betartásából adódtak. Tipikus hiányosság volt, hogy nem biztosítottak megfelelő kézmosási lehetőséget; hiányzott a kézfertőtlenítő. Gyakran előfordult az is, hogy az egységek nem rendelkeztek külön előkészítő helyiséggel, vagy annak mérete nem volt elegendő a biztonságos munkavégzéshez.

Ennek ellenére sok helyen saját nyársat készítettek, illetve tisztítatlan zöldségeket használtak fel. Mindez ahhoz vezetett, hogy az eszközök keveredtek a nyers húsok és a kész ételek előkészítése során. Több esetben a fertőtlenítő hatású mosogatószer sem állt rendelkezésre - sorolta a hatóság.

A dolgozók 24 százaléka nem rendelkezett érvényes egészségügyi könyvvel, az alapanyagok és a készételek nyomonkövetése pedig az ellenőrzött egységek 15 százalékában nem volt biztosított.

Az országos ellenőrzés célja a fogyasztók védelme és az élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentése volt. A higiéniai hiányosságok komoly egészségügyi veszélyeket hordoznak, a nem nyomonkövethető alapanyagok pedig ellehetetlenítik a gyors reagálást egy esetleges élelmiszerbiztonsági probléma esetén. Ezért az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ellenőrzései a jövőben is folyamatosak lesznek - jelezte a hatóság.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Még a legdrágább márkák is megbuktak a teszten.

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

Boy Bawang márkájú, sült csirke ízű ropogós, pörkölt kukoricaszemek (Snack corn chick Lechon Manok flavor) elnevezésű, 90 grammos kiszerelésű terméket vonnak ki a forgalomból és hívnak vissza a fogyasztóktól nem jelölt gluténtartalom miatt.

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma elemes játékbabákat, plüss játékokat, elektronikus játékokat és fülhallgatókat vizsgál, hogy a környezetre veszélyes kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból - jelentette be hétfőn a hatóság.

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

Glutén tartalom miatt gluténmentes jelöléssel ellátott Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Határértéket meghaladó glicidil-észterek jelenléte miatt a forgalmazó Discovery Bliss Trade Kft. visszahívta a forgalomból az Indiából származó 1 literes kiszerelésű finomított rizskorpaolaj terméket - tájékoztatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-t.

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) elmúlt időszakban végzett hatósági ellenőrzései ismét jogsértő potencianövelő készítményeket azonosítottak a piacon - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

http://ujhazak.com