NKFH: fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.Az NKFH szerint a vizsgálat indokoltságát a korábbi évek tapasztalatai is alátámasztják. Tavaly például a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei 495 játszóteret és összesen 3659 játszótéri eszközt ellenőriztek. A játszóterek 33 százalékánál és az eszközök 30 százalékánál állapítottak meg jogsértést.

A vizsgált játszóterek 18 százalékánál az üzemeltető nevével és elérhetőségével megjelölt tájékoztató táblát nem, vagy nem megfelelő módon helyezték ki.

Jogsértés esetén a hatóságok megtették a szükséges lépéseket a hiányosságok megszüntetése érdekében, indokolt esetben pedig ideiglenesen megtiltották az érintett eszközök használatát. Tavaly összesen 18 850 000 forint összegű bírságot szabtak ki - idézte fel a közlemény.

A vizsgálatokat a közterületi, illetve az intézményi (bölcsődei, óvodai, iskolai) játszótereken felül az úgynevezett "szürke zónába" tartozó helyszíneken is lefolytatták, mint például szállodák, éttermek játszóházai, valamint társasházak udvarai. A legfontosabb ellenőrzési szempont az előírt nyilvántartás, illetve az abban rögzített intézkedéseket, így például korábbi javításokat igazoló dokumentumok megléte, az időszakos ellenőrzési kötelezettség teljesítése, valamint a külön táblán szereplő, jól látható tartalmi jelölések megléte - ismertette az NKFH.

A vizsgálatok a vonatkozó szabványban nevesített valamennyi játszótéri eszközre kiterjednek - így különösen a hintákra, csúszdákra, kötélpályákra, forgóhintákra, billenőeszközökre, a teljesen körülzárt játszóeszközökre és a térhálókra egyaránt.

A fokozott hatósági jelenlét mellett szülőként is javasolt figyelembe venni több jelet, amely utalhat a játszótér biztonságosságára, vagy éppen annak hiányára. A hatóság azt ajánlja, nézzük meg, hogy a bejáratnál megvan-e a kötelezően feltüntetendő adattábla, és azon szerepel-e az üzemeltető neve és elérhetősége. Érdemes megfigyelni, hogy a játékok nem töröttek, sérültek-e, vannak-e esetleg rajtuk hegyes, szúrós részek.

Hozzátették, figyeljük meg azt is, hogy a gumiburkolatok rendben vannak-e. Ugyanakkor ne hagyjuk figyelmen kívül a terhelhetőségre vagy a korhatárra vonatkozó előírásokat sem. Amennyiben a játszótéren bármilyen problémát tapasztalunk, azonnal jelezzük észrevételeinket az üzemeltetőnek. Ha nincs feltüntetve az üzemeltető neve, elérhetősége, éljünk bejelentéssel az illetékes kormányhivatalnál - hívta fel a figyelmet a közleményében a hatóság.

A hatóság a jövőben is folytatja az ellenőrzéseket, hogy a játszóterek valóban biztonságos, a gyermekek testi és szociális fejlődését egyaránt támogató közösségi terek maradjanak - írták.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Még a legdrágább márkák is megbuktak a teszten.

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

Boy Bawang márkájú, sült csirke ízű ropogós, pörkölt kukoricaszemek (Snack corn chick Lechon Manok flavor) elnevezésű, 90 grammos kiszerelésű terméket vonnak ki a forgalomból és hívnak vissza a fogyasztóktól nem jelölt gluténtartalom miatt.

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma elemes játékbabákat, plüss játékokat, elektronikus játékokat és fülhallgatókat vizsgál, hogy a környezetre veszélyes kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból - jelentette be hétfőn a hatóság.

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

Glutén tartalom miatt gluténmentes jelöléssel ellátott Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Határértéket meghaladó glicidil-észterek jelenléte miatt a forgalmazó Discovery Bliss Trade Kft. visszahívta a forgalomból az Indiából származó 1 literes kiszerelésű finomított rizskorpaolaj terméket - tájékoztatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-t.

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) elmúlt időszakban végzett hatósági ellenőrzései ismét jogsértő potencianövelő készítményeket azonosítottak a piacon - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

http://ujhazak.com