Raisz Anikó: a megtévesztő zöld állítások kapcsán is kérik az emberek véleményét a fogyasztóvédelmi konzultációban

A fogyasztóvédelmi konzultáció során arról is kérdezik az embereket, hogy szükségesnek tartanak-e határozottabb fellépést a környezetbarát jellegre vonatkozó, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas állításokat használó vállalkozásokkal szemben - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.Raisz Anikó emlékeztetett, hogy a fogyasztóvédelmi konzultáció számos témakört érint. Az EM szeretné felhívni a figyelmet, hogy a zöld állítások kapcsán is figyelemmel kell lenni arra, valójában mi van az állítások mögött - jelezte.

Egyre több termék és szolgáltatás hirdeti magáról, hogy környezetbarát, zöld, fenntartható. Egy uniós felmérés szerint ugyanakkor ezeknek az állításoknak több mint 50 százaléka minimum félrevezető, de az is lehet, hogy teljesen hamis. Ezért kérdezik az emberek véleményét arról, hogy mit gondolnak, szeretnék-e, ha a kormányzat határozottabban fellépne a hamis állításokkal szemben - emelte ki az államtitkár.

A fogyasztóvédelmi konzultáció során a mindennapokat érintő kérdésekről tudnak véleményt mondani az emberek. A környezetvédelmi kérdések kapcsán azért fontos azzal foglalkozni, hogy igazak-e az állítások, mert a hamis állításokkal nemcsak a fogyasztókat verik át, hanem a tisztességesen működő vállalkozásokat is versenyhátrányba hozzák. Az árképzési kérdések vagy a légiutas-jogok mellett ezért tér ki a konzultáció ezekre a kérdésekre, amelyek szintén meghatározzák a mindennapokat - fejtette ki.

A fogyasztóvédelmi konzultációban a 12 kérdésre online lehet válaszolni a fogyved.kormany.hu oldalon május 23-ig.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

http://ujhazak.com