Strandbüféket, fesztiválokat és fagyizókat vizsgált a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok munkatársaival együtt a vendéglátóhelyek működését, a fagylaltozóktól a strandbüféken át a fesztiválokra kitelepült árusokat vizsgálta az idén nyáron országos akció keretében. A szakemberek 33 vendéglátóhely működését korlátozták súlyos szabálytalanságok miatt, valamint csaknem 1200 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból - összegezte hétfőn kiadott közleményében a hatóság.A vizsgálatok célja a fogyasztók védelme, valamint annak biztosítása volt, hogy a nyári hónapokban a vendéglátóhelyek megfelelő higiéniai feltételek mellett szolgálják ki a vendégeket.

A vizsgálatok során feltárt hiányosságok közül a leggyakoribbak a higiéniai szabálytalanságok voltak, amelyek az ellenőrzött egységek 15 százalékában jelentkeztek. Szennyezett munkafelületeket, erősen szennyezett hűtőberendezéseket, elégtelen takarítást, a kézmosási lehetőségek hiányosságait és a mosogatás nem megfelelő feltételeit észlelték az ellenőrök.

A fogyasztók megfelelő tájékoztatása sem mindenhol valósult meg, az ellenőrzött egységek több mint 8 százalékában hiányoztak az allergénekkel kapcsolatos információk, egyes fagylaltozókban nem tüntették fel a mesterséges színezékeknél kötelező figyelmeztetést. Emellett az egységekben olyan dolgozókat is alkalmaztak, akik nem rendelkeztek érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással - derül ki a közleményből.

Az ellenőrök több vármegyében is súlyos higiéniai problémákat találtak, egy büfében például rágcsálóürülékre és egy egértetemre bukkantak, ami miatt a rendőrség és az önkormányzat bevonásával azonnali bezárást rendeltek el, az ott tárolt élelmiszereket pedig rögtön kivonták a forgalomból.

A fesztiválokon végzett vizsgálatok során előfordult olyan egység, ahol több tíz kilogramm romlott vagy jelöletlen terméket kellett lefoglalni, ugyanakkor olyan rendezvény is akadt, ahol a hatóság példás tisztaságot, rendezettséget és teljes körű jogszabályi megfelelést tapasztalt.

Az országos ellenőrzés eredményeként 356 terméket, összesen 1195 kilogramm mennyiségben vontak ki a forgalomból. Az esetek nyomán 217 eljárás indult, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 37 millió forintot - összegezte a hatóság.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatóból

Még a legdrágább márkák is megbuktak a teszten.

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

NKFH: Boy Bawang márkájú sült csirke ízű kukoricaszemeket hívtak vissza nem jelölt gluténtartalom miatt

Boy Bawang márkájú, sült csirke ízű ropogós, pörkölt kukoricaszemek (Snack corn chick Lechon Manok flavor) elnevezésű, 90 grammos kiszerelésű terméket vonnak ki a forgalomból és hívnak vissza a fogyasztóktól nem jelölt gluténtartalom miatt.

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

NKFH: az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma elemes játékbabákat, plüss játékokat, elektronikus játékokat és fülhallgatókat vizsgál, hogy a környezetre veszélyes kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból - jelentette be hétfőn a hatóság.

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

NKFH: Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból

Glutén tartalom miatt gluténmentes jelöléssel ellátott Dubai Mochi rizssüteményt vontak ki a forgalomból - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Indiából származó finomított rizskorpaolajat hív vissza a forgalmazó

Határértéket meghaladó glicidil-észterek jelenléte miatt a forgalmazó Discovery Bliss Trade Kft. visszahívta a forgalomból az Indiából származó 1 literes kiszerelésű finomított rizskorpaolaj terméket - tájékoztatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-t.

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

Veszélyes potencianövelőket vont ki a forgalomból az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) elmúlt időszakban végzett hatósági ellenőrzései ismét jogsértő potencianövelő készítményeket azonosítottak a piacon - jelentette be hétfői közleményében a hatóság.

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

http://ujhazak.com