Súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságokat talált a fogyasztóvédelmi hatóság három budapesti bevásárlóközpontban

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) célzott élelmiszerbiztonsági ellenőrzést végzett három fővárosi bevásárlóközpont, az Árkád Budapest, a Westend City Center és a Pólus Center ételudvarában, összesen 12 vendéglátó egységet vizsgáltak meg, ennek során súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságokat tártak fel - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.A bevásárlóközpontok ételudvaraiban jellemzően többféle vendéglátóegység - gyorsétterem, büfé, egyéb étkezési szolgáltató - működik egymás közvetlen szomszédságában.

Ezek az egységek gyakran osztoznak közös használatú háttérhelyiségeken, például az öltözőkön, személyzeti mosdókon, gazdasági folyosókon, továbbá a hulladékkezelési és kártevő-mentesítési feladatokat is rendszerint a bevásárlóközpont üzemeltetője látja el.

Az ellenőrzések során a szakemberek több egységnél sérült padló-, fal- és mennyezetburkolatot találtak, ami nehezítette a felületek tisztán tartását és elősegítette a kártevők megtelepedését.

A vizsgálatok alatt az is kiderült, hogy a nem megfelelően karbantartott szellőzőrendszerek a zsíros lerakódások és visszafolyások miatt rontották az elszívás hatékonyságát.

Az NKFH hiányosságokat talált a nyersanyagok és készételek elkülönített tárolásával kapcsolatban, valamint megállapította, hogy több helyszínen nem megfelelő módon választották el a különböző higiéniai szintű munkafolyamatokat. A házhozszállításból eredő megnövekedett árukészlet a korlátozott raktárkapacitással párosulva szintén élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentett.

A közlemény szerint a Pólus Center ételudvarában kiemelten aggályos körülményeket talált a hatóság, ahol központi tálcamosó hiányában a vendégtálcák mosogatása a konyhai vagy zöldség-előkészítő helyiségekben történt, ami súlyos higiéniai kifogásokat vetett fel.

Több vendéglátóegységben az élelmiszerbiztonsági irányítási rendszerek általános, sablonos dokumentációra épültek, amelyek nem feleltek meg az adott konyhatechnológiai eljárásokra vonatkozó követelményeknek.

A dolgozók sok esetben nem kaptak megfelelő élelmiszer-higiéniai oktatást, illetve több egységben nem tudták bemutatni érvényes egészségügyi alkalmassági igazolásukat sem.

A vizsgált élelmiszerek közül 14 tétel lejárt minőségmegőrzési-idejű, 16 tétel lejárt fogyaszthatósági idejű, 21 tétel jelöletlen és nyomonkövethetetlen volt, 1 tételt pedig helytelen fagyasztási technológiával kezeltek, ezért az ellenőrzések eredményeként a hatóság azokat azonnal kivonta a forgalomból. A feltárt súlyos élelmiszer-higiéniai és biztonsági hiányosságok miatt mind a 12 ellenőrzött vendéglátóhely ellen eljárás indult - közölte a hatóság.

Az NKFH a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági ellenőrzésére, különös tekintettel a nagy forgalmú, közösségi használatú terek higiéniai körülményeire - hangsúlyozták a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com