Külföldi sajtó Magyarországról - A Libération a hajléktalanokról

Orbán pártja száműzi a hajléktalanokat a magyar fővárosból címmel közölt tudósítást a Libération.

A francia baloldali napilap felidézte, hogy a Fidesz által vezetett fővárosi közgyűlés jóváhagyta a 25 oldalas listát azokról a helyekről, ahol ezentúl nem tartózkodhatnak az utcán hajléktalanok.

libération

Megemlítette azt is, hogy az ülés idején A város mindenkié csoport mintegy negyven tagja, köztük egyetemi tanárok és művészek, elfoglalták a városházát, és órákon át akadályozták a szavazást, miközben verseket és az emberi jogok nyilatkozatát idézték.

A tudósító, Florence La Bruyere szerint azért tudta ezt a rendeletet a jobboldal szélsőjobboldali támogatással megszavazni, mert a parlament szeptemberben elfogadta azt a törvényt, amely az önkormányzatoknak lehetővé teszi a hajléktalanmentes övezetek kijelölését.

A Város mindenkié csoport részéről Udvarhelyi Tessza arra emlékeztetett, hogy egy hasonló, 2011-ben elfogadott törvényt az Alkotmánybíróság megsemmisített, de a kétharmados Fidesz-többség azóta módosított az alkotmányon, amelyben lehetővé tette a hajléktalanok büntethetőségét.

Udvarhelyi Tessza szerint a kormányváltás óta "a jogállamiság napról napra gyengül". Az egyesület egyébként úgy érzékeli, hogy évről évre nő a hajléktalanok száma, amely a 2 millió lakosú fővárosban 10-15 ezerre becsülhető.

http://www.liberation.fr/monde/2013/11/19/le-parti-d-orban-bannit-les-sans-abri-de-la-capitale-hongroise_948147

MTI

Hozzászólások

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

A francia férfi tette előtt engedélyt kért a rendőrségtől, így a dolognak rá nézve nem lett semmiféle következménye.

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

A nő nem volt hajlandó levenni a fejkendőjét a rendőröknek, ezután szabadultak el az indulatok.

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Trappesben francia szót már alig hallani és a legtöbb nő burkában és nikábban jár az utcán.

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

A város első embere úgy látja, hogy csak gondot jelent az iszlám vallás szerinti étkezés engedélyezése.

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

A francia elnök határozott volt és elmagyarázta a nőnek miért nem lehetséges, amit kér.

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

A francia rendőrt 6 hónap börtönre ítélték, állítása szerint ő csak le akarta nyugtatni a bevándorlót.

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

A reimsi egyetemen felfüggesztették az oktatást a területére betelepített migránsok miatt.

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Franciaországban már oda jutottak, hogy kolostorokban is elszállásolják a bevándorlókat.

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

A rendőrök is ledöbbentek azon, milyen állapotok voltak a nő montparnasse-i lakásában.

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

A muszlim szervezet szerint nem biztosították más alternatívát a disznóhúsos étel helyett.

http://ujhazak.com