Macron: Franciaországnak nem érdeke, hogy befagyjanak a német koalíciós tárgyalások

"Nem érdekünk, hogy befagyjanak (a tárgyalások) (...) Ezért nekünk muszáj továbblépni" - mondta a francia köztársasági elnök, mielőtt hivatalában fogadta Bernard Accoyer-t, a jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési frakcióvezetőjét.

A nap folyamán a francia elnök valamennyi francia parlamenti párt vezetőjével konzultál az európai reformterveiről. "Beszéltem a kancellárral tegnap késő este" - jelezte Emmanuel Macron. "(Christian) Lindner (a német Szabad Demokrata Párt, FDP elnöke) nyilatkozatai elég kemények, megvan a kudarcnak a valódi kockázata" - tette hozzá a francia elnök.



Christian Lindner, az FDP elnöke hétfőre virradóra - miután pártja bejelentette, hogy kivonult a tárgyalásokról - a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy "jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni". Hozzátette, hogy a hetekig tartó megbeszéléseken "nem sikerült megtalálni a közös alapot" Németország modernizációja érdekében, és nem sikerült megteremteni a bizalmat a pártok között.

MTI

Hozzászólások

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

A francia férfi tette előtt engedélyt kért a rendőrségtől, így a dolognak rá nézve nem lett semmiféle következménye.

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

A nő nem volt hajlandó levenni a fejkendőjét a rendőröknek, ezután szabadultak el az indulatok.

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Trappesben francia szót már alig hallani és a legtöbb nő burkában és nikábban jár az utcán.

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

A város első embere úgy látja, hogy csak gondot jelent az iszlám vallás szerinti étkezés engedélyezése.

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

A francia elnök határozott volt és elmagyarázta a nőnek miért nem lehetséges, amit kér.

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

A francia rendőrt 6 hónap börtönre ítélték, állítása szerint ő csak le akarta nyugtatni a bevándorlót.

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

A reimsi egyetemen felfüggesztették az oktatást a területére betelepített migránsok miatt.

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Franciaországban már oda jutottak, hogy kolostorokban is elszállásolják a bevándorlókat.

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

A rendőrök is ledöbbentek azon, milyen állapotok voltak a nő montparnasse-i lakásában.

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

A muszlim szervezet szerint nem biztosították más alternatívát a disznóhúsos étel helyett.

http://ujhazak.com