Nemzetközi fegyvercsempész-hálózatot lepleztek le Franciaországban

Nemzetközi fegyvercsempész-hálózatot lepleztek le Franciaországban, aminek eredményeként kedden rendkívül összehangolt és kiterjedt akcióban őrizetbe vettek 38 embert.

fegyver_uj_fekvo_leadA banda balkáni országokból szerezte be a fegyvereket - közölte a francia csendőrség. Közleménye szerint a nemzetközi hálózat 2009 óta több száz katonai fegyvert, lőszert és fegyveralkatrészt csempészett Franciaországba.

A banda feltételezett tagjainak elfogását a kelet-franciaországi Reims csendőrsége irányította: háromszáz rendőr egyszerre csapott le a hálózat feltételezett tagjaira mintegy húsz helyen, a párizsi régión kívül Korzika szigetén, az ország középső és déli részén, valamint a tengerentúli megyékben. A házkutatások jelenleg is folynak.

A nyomozás azt követően indult meg, hogy 2012. február 14-én egy lopás miatt elrendelt házkutatás során a rendőrök húsz katonai fegyvert és mintegy ezer lőszert találtak egy kelet-franciaországi, Haut-Marne megyében élő férfi lakásán. Az első vizsgálatok egy szlovák hálózatra irányították rá a csendőrök figyelmét. Először olyan embereket sikerült azonosítani, akik a szlovák bandától vásároltak fegyvereket, de közben egy másik, a balkáni országokból csempésző hálózatot is sikerült leleplezni.

MTI

Hozzászólások

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

Elképesztő bosszút át a tulajdonos a lakását tönkretevő albérlőkön

A francia férfi tette előtt engedélyt kért a rendőrségtől, így a dolognak rá nézve nem lett semmiféle következménye.

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

Nikábos nő igazoltatása miatt törtek ki zavargások egy francia városban

A nő nem volt hajlandó levenni a fejkendőjét a rendőröknek, ezután szabadultak el az indulatok.

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Iszlám kalifátussá kezd válni Párizs egyik külvárosa

Trappesben francia szót már alig hallani és a legtöbb nő burkában és nikábban jár az utcán.

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

Kiakadtak a polgármesterre, aki eltörölte a sertéshús mentes iskolai menüket

A város első embere úgy látja, hogy csak gondot jelent az iszlám vallás szerinti étkezés engedélyezése.

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

Marokkói nő Macronnak panaszkodott, hogy nem kaphat állampolgárságot - videó

A francia elnök határozott volt és elmagyarázta a nőnek miért nem lehetséges, amit kér.

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

Börtönt kapott a francia rendőr, aki arcon ütött egy migránst

A francia rendőrt 6 hónap börtönre ítélték, állítása szerint ő csak le akarta nyugtatni a bevándorlót.

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

Leállt az oktatás egy egyetemen, mert migránsokat telepítettek oda

A reimsi egyetemen felfüggesztették az oktatást a területére betelepített migránsok miatt.

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Migránsoknak alakítottak ki szálláshelyet egy francia kolostorban

Franciaországban már oda jutottak, hogy kolostorokban is elszállásolják a bevándorlókat.

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

130 cicát zsúfolt be kis lakásába az őrült francia nő – videó

A rendőrök is ledöbbentek azon, milyen állapotok voltak a nő montparnasse-i lakásában.

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

Muszlimok perelték be az iskolát, mert nem kaptak disznóhús nélküli ételt

A muszlim szervezet szerint nem biztosították más alternatívát a disznóhúsos étel helyett.

http://ujhazak.com