Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.Az Allianz Hungária kutatása szerint már a 18 és 69 év közötti magyar internetezők 8 százaléka használ ilyen kétkerekűt, miközben a fiatalok és a budapestiek körében ennél is népszerűbb ez a közlekedési forma.

2024. július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni azokra az eszközökre, amelyek tervezett végsebessége meghaladja a 25 kilométer per órát, a 25 kilogrammot elérő saját tömegű eszközök esetében pedig már azokra is, amelyek legalább 14 kilométer per órával képesek haladni - emlékeztet az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény.

Saját kárrendezési tapasztalatai alapján az Allianz Hungária arról írt, hogy a rolleres károk aránya továbbra is alacsony az összes káreseményen belül, ám a kategórián belül jól kivehető mintázatok azonosíthatók: a bejelentett esetek többsége Budapesthez köthető, és a károk döntő része parkoló autókban keletkezik. A leggyakoribb hibának az elsőbbség meg nem adása számít a rolleres baleseteknél a biztosító adatai alapján, ezt követi az oldalirányú ütközés, valamint a rosszul leparkolt vagy feldőlő roller által okozott kár.

Az elemzés kiemeli: a károkozó az esetek mintegy ötödében ismeretlen marad, és a vizsgált károk 89 százalékát bérelt e-rollerekkel okozzák. A biztosító tapasztalatai szerint ráadásul a károkozók gyakran nincsenek tisztában a teendőikkel baleset esetén.

A felmérés több kockázatos szokást is azonosított, az alternatív közlekedési eszközöket használók 13 százaléka például alkoholfogyasztás után is használja a járművét, és ez az arány az elektromos rolleresek körében még magasabb.

Ráadásul jelentős részük fejvédő nélkül indul el, ami a traumatológiai esetekben is rendre megmutatkozik. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint idén január 1-jétől május 22-ig 745 felnőtt és 449 gyermek sérült meg elektromos rolleres balesetben. Különösen a gyermekeknél nagy az emelkedés, mert a tavalyi év azonos időszakában náluk még 257 volt ez a szám (a felnőtteknél 603).

Bár az Allianzhoz bejelentett káresetek között a személyi sérüléssel járó esetek aránya alacsony, ezek következményei jellemzően jóval súlyosabbak, és a kártérítési igények akár tízmilliós nagyságrendet is elérhetnek. Eközben mintegy 95 százalékban járművekben keletkezik kár, ahol az egyes károk összege jellemzően néhány tízezer forinttól a több milliós nagyságrendig terjed.

Az elemzés üdvözli, hogy már a közeljövőben külön szabálycsomag érkezhet az elektromos rollerekre, akár a KRESZ beharangozott teljes reformja előtt. A balesetek számának csökkentéséhez és a biztonságosabb közlekedéshez egyértelműbb szabályokra van szükség - hangsúlyozza az Allianz Hungária.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

http://ujhazak.com