BÉT - Elemző: emelkedés várható a tőzsdén

A kedvező gyorsjelentések hatására emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén kedden az MTI által megkérdezett elemző szerint.

bet_0210

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy  sokat javult a befektetői hangulat hétfőn és kedden reggelre. Összességében emelkedést vár a kedvező gyorsjelentések hatására. Németországban az E.On, Ausztriában az OMW, Magyarországon a Mol eredményei kedvezőek. Ázsiában is pozitív a hangulat, mivel a piacokat Japán húzta, ahol vállalati adócsökkenést, a háztartásoknál adóemelést terveznek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX gyakorlatilag stagnált hétfőn 1,40 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 18 705,38 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

A Mol ára 150 forinttal, 0,91 százalékkal 16 300 forintra csökkent, 552,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények 34 forinttal, 0,76 százalékkal 4525 forintra erősödtek, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,23 százalékkal 322 forintra esett, forgalma 181,0 millió forint volt.    A Richter árfolyama 30 forinttal, 0,81 százalékkal 3730 forintra nőtt, forgalma 2,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 31,8 millió forintos forgalom mellett 110 forinttal, 0,53 százalékkal 21 000 forintra emelkedett.

MTI

Hozzászólások

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,27 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 21 126,96 ponton zárt kedden. MTI...

"Norbi" UPDATE részvény első napja nem lett sikeres

Szakértők szerint igen magas áron ajánlották értékesítésre az Update részvényeket. Az ár 990 forint volt. A Budapesti Értéktőzsde döntése alapján ma kezdődik a kereskedés a Norbi Update Lowcarb Nyrt....

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,20 pontos csökkenéssel, 18 471,05 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,38 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt kedden. forrás:MTI...

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17 373,54 ponton nyitott kedden, a hétfői záró értékéhez képest nem változott. forrás:MTI...

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 pontos csökkenéssel, 17 538,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,23 pontos emelkedéssel, 17 132,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,10 százalékkal erősödött. forrás.mti...

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 18 223,33 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. forás:MTI...

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,70 pontos emelkedéssel, 18 855,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött. forrás:MTI...

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,46 pontos csökkenéssel, 19 357,70 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

http://ujhazak.com