BÉT - Pozitív hangulatot, emelkedést várnak az elemzők

Pozitív hangulatban telik majd a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

bet

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője emelkedést vár a magyar piacon a hónap első kereskedési napján, a nemzetközi hangulat hatására.

Rámutatott: a Richter árfolyamát érdemes lesz figyelni, mert a cég csütörtökön tette közzé második negyedéves eredményét. Az elemző szerint a cég a várakozásokat meghaladóan teljesített, ami a befektetők részéről pozitív árfolyam-reakciót válthat ki.

Oszlay András, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzési osztályának vezetője elmondta: az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdán "semmitmondó" nyilatkozatot adott ki, ami nem hoz trendfordulatot. A befektetők az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England hitelpolitikai döntéseit figyelik csütörtökön. A hangulat a tőzsdén szerinte is jobb lesz, ezért a szerdai zárásnál erősebb nyitásra számít.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,40 pontos, 1,54 százalékos emelkedéssel, 18 552,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 500 forinttal, 3,05 százalékkal 16 900 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 82 forinttal, 1,84 százalékkal 4530 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 309 forintra emelkedett, forgalma 683,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 3460 forint maradt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 164,5 millió forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,07 százalékkal 20 900 forintra növelte értékét.

MTI

Hozzászólások

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

BUX: 21 126,96 pont, -0,43 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,27 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 21 126,96 ponton zárt kedden. MTI...

"Norbi" UPDATE részvény első napja nem lett sikeres

Szakértők szerint igen magas áron ajánlották értékesítésre az Update részvényeket. Az ár 990 forint volt. A Budapesti Értéktőzsde döntése alapján ma kezdődik a kereskedés a Norbi Update Lowcarb Nyrt....

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

BUX: 18 471,05 pont, -0,38 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,20 pontos csökkenéssel, 18 471,05 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,38 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

BUX: 18 695,19 pont, -0,83 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt kedden. forrás:MTI...

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

BUX: 17 373,54 pont, stagnálás a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17 373,54 ponton nyitott kedden, a hétfői záró értékéhez képest nem változott. forrás:MTI...

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 17 538,29 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 pontos csökkenéssel, 17 538,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

BUX: 17 132,39 pont, +0,10 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,23 pontos emelkedéssel, 17 132,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,10 százalékkal erősödött. forrás.mti...

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 18 223,33 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 18 223,33 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. forás:MTI...

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

BUX: 18 855,43 pont, +0,30 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,70 pontos emelkedéssel, 18 855,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,30 százalékkal erősödött. forrás:MTI...

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

BUX: 19 357,70 pont, -0,32 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,46 pontos csökkenéssel, 19 357,70 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,32 százalékkal gyengült. forrás:MTI...

http://ujhazak.com