A H&M negyedéves nyeresége a vártnál nagyobb mértékben nőtt
Vártnál jelentősebben nőtt a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), Európa második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a harmadik pénzügyi negyedévében, miközben kismértékben nőtt a bevétele is - áll a cég honlapján.
A H&M csütörtökön arról jelentett, hogy adózott eredménye 28 százalékkal 4,1 millió svéd koronára (414 millió dollár, 1 korona=32,31 forint) nőtt az augusztus végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 3,2 milliárd koronáról. A negyedéves bevétel 57,19 milliárd koronára emelkedett az egy évvel korábbi 57,02 milliárd koronáról.
Elemzők a negyedévre kisebb, 3,46 milliárd korona profitot és minimálisan kisebb, 57,09 milliárd korona bevételt vártak. A bevételek Észak- és Dél-Amerikában 3 százalékkal nőttek, Ázsiában, Afrikában, valamint a csendes-óceáni térségben együttesen 1 százalékkal emelkedtek, Kelet-Európában stagnáltak, Nyugat-Európában pedig 2 százalékkal csökkentek. Augusztus végén a vállalat körülbelül 4040 üzletet üzemeltetett, szemben az egy évvel korábbi 4170-nel.
A H&M-et 1947-ben alapították Svédországban. A H&M márka mellett a vállalathoz tartozik a COS, MONKI, & Other Stories, Weekday, Cheap Monday márka, valamint a Singular Society tagsági előfizetéses rendszer, a Sellpy online használtruha-piactér, továbbá az ARKET márka, és üzemelteti a H&M Home lakberendezési áruházláncot.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások