A francia állam Brüsszel jóváhagyásával feltőkésíti az Air France légitársaságot

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Bizottság gazdasági, szociális és környezetvédelmi intézkedésekért cserébe jóváhagyta kedden, hogy a francia állam 4 milliárd eurós támogatást nyújtson a koronavírus-járvány miatt jelentős veszteségeket elkönyvelt Air France légitársaságnak, és 30 százalékos részesedéssel a legfőbb részvényesévé váljon.A francia légitársaság cserébe elfogadta, hogy a túlterhelt párizsi Orly repülőtéren átenged más légitársaságoknak olyan idősávokat, amelyek egy jelentős részét birtokolta a piacon. Ennek köszönhetően a konkurens társaságok lehetőséget kapnak, hogy bővítsék tevékenységüket a párizsi repülőtéren - jelezte Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogért felelős ügyvezető alelnöke.

    
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter tájékoztatása szerint az Európai Bizottság által eredetileg igényelt 24 idősáv helyett 18-ban állapodtak meg, amely a tárcavezető szerint "teljesen észszerű és arányos az Air France-nak". A légitársaság jelezte, hogy az Orly repülőtéren eddig rendelkezésre álló idősávok 5,5 százalékáról kell lemondania.
    

"Nem szeretnénk szociális vagy adódömpinget azoktól a légitársaságoktól, amelyek megszerzik ezeket az idősávokat, mert az tényleg igazságtalan konkurenciát jelentene, amely meggyengíthetné az Air France-ot" - mondta a miniszter a France Inter közrádióban. Az Air-France-KLM feltőkésítése, amelynek a francia állam eddig 14,3 százalékos tulajdonosa volt úgy valósul meg, hogy a Franciaország által a légitársaságnak korábban nyújtott 7 milliárd eurós államilag garantált hitelből 3 milliárd euró hitel úgynevezett "hibrid tőkeeszközzé" alakul, miközben további egymilliárd euró erejéig új részvények kibocsátásával növelik a társaság törzstőkéjét.
    

Az Európai Bizottság szerint a francia állam tőkeinjekciója nem haladja meg azt a minimálisan szükséges összeget, amely szavatolja az Air France és holdingjának túlélését, és helyreállítja azt a helyzetet, amely a járvány előtt jellemezte. Az államnak azt is vállalnia kell, hogy hosszú távon csökkenti az immár 29,9 százalékossá vált tőkerészesedését a francia-holland holdingban, amely a 3 milliárd eurós összeg 100 százalékos visszatérítéséig nem fizethet jutalékot a részvényeseknek. Az igazgatótanácsban pedig az Európai Bizottság egyik képviselője is helyet kap a megállapodás betartásának ellenőrzésére.
    

Az Air-France-KLM vezetősége üdvözölte a "kiegyensúlyozott megállapodást", amely "jó hír az Air France csoportnak, miután ennek a műveletnek köszönhetően stabilizálható az egyenleg elfogadható intézkedésekért cserébe" - jelezte Benjamin Smith vezérigazgató. A feltőkésítésben csak a francia állam és az eddig 8,8 százalékos részesedéssel rendelkező China Eastern vesz részt, de a kínai társaság tulajdona 10 százalék alatt marad.
    

A szintén 8,8 százalékkal rendelkező amerikai Delta Air Lines nem vesz részt a műveletben, miután az amerikai szabályozás számára ezt nem engedi. A holland állam, amely 14 százalékos tulajdonnal rendelkezik, szintén kimarad a feltőkésítésből, miután külön tárgyalást folytat az Európai Bizottsággal a KLM-nek nyújtandó támogatásról. Az Air France holdingban való részesedése a holland államnak a mostani tranzakcióval viszont csökkeni fog.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com